Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-11-30 / 90. szám
I. évfolyam. Eger, Í894. évi november hó 30 90. szám. Szerkesztőség: Eger, Jőkai-utcza 3 szám I. em. Kéziratok he'(ön és csütörtökön <t. a. 4 óráig fogad tati.ak el. séziniok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-ütcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész évre 6 fr*. félévre 3 frt, negyedévre 1 fr. 50 kr. Egyeaszám ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Szobrot Dobónak! j Eger, november 29. i Másfél hó múlt el azóta, hogy október 9-én lapunk hasábjain legelőször s legelébb hangot adtunk annak a szép, kegyeletes eszmének, hogy Egerváros fényes történelmi alakjának, a török verő hős Dobónak emlékére egy hozzá méltó szobor állíttassák Egervárosában abból az alkalomból, midőn a magyar nemzet dicsőséges fennállásának ezeréves évfordulóját ünnepli. Ez az eszme köztetszésre talált és azóta széles körben tért hódított magának. Irányadó férfiak és körök előtt megbeszélés tárgyát képezte, a helyi sajtóban pedig több figyelemre méltó piegnyilatkcizásra szolgáltatott alkalmat, úgy, hogy végre is elérkezettnek látjuk az időt, e tárgyban ismételten felemelni szavunkat. Első szavunk Hevesmegye mil- leniumi bizottságához volt intézve; tettük ezt azért, mert megvolt bízva ez a bizottság a megye közönségétől azzal, hogy az ezredéves ünnep alkalmából jelölje meg azt a kiváló törté- j nelmi eseményt vagy alakot, melynek i > jelentősége Hevesmegyére szorítkozik, | hogy azt a vármegye képzőmüvésze- I tileg megörökíthesse. Mi nagyobb alakot Dobónál és kiválóbb történelmi eseményt Egervár hősi védelménél nem ismerünk Hevesmegye történelmében, ezért ajánltuk Dobó István szobrát a bizottság figyelmébe. Voltak is lelkes hívei a bizottságban ennek az eseménynek, de voltak ép ily lelkes hívei más történelmi események megörökítésének is, és igy történt, hogy a bizottság a középutat választva, sem egyik, sem másik eszme felé nem hajolt, hanem a rendelkezésére álló, különben is csekély összeget, — 5000 frtot! — ami bármily történelmi eseményt vagy alakot megörökítő festmény vagy szobor elkészíttetésére kevés lett volna, egy megyei közkönyvtár megállapítására forditandónak fogja javaslatba hozni a megye közgyűlésének. Es ezt az elhatározását a bizottságnak, az adott körülmények között, a magunk részéről is helyesnek találjuk. Miért szégyenkezzék Hevesmegye országvilág előtt szerény, kis méretekben és arányokban készült műemlékével ! (mert 5000 írtból csak ilyenre telnék) j akkor, mikor ugyanezzel az összeggel másként — a jelen esetben egy közkönyvtár felállításával — hasznos szolgálatot tehet a kultúrának? És tegyük fel, hogy a bizottság a Dobó szobrot fogadta volna el megörökítendő momentum gyanánt, ugyan milyen lenne, hogy nézne ki egy 5000 frtos Dobó-emlék? Vájjon nem pirulnánk-e büszkeség helyett azon, hogy a nálunknál gazdagabb megyék Dobónál kisebb történelmi nagyságai a külső pompa fényében és nagyszerűségében tündökölnek akkor, mikor Dobó, az ő dicső tettének fényével egy szerény kődarab egyszerűségében a háttérbe szorul? Dobó emlékét hozzá nem méltó emlékkel profanizálni bűn volna, mert Dobó felmagasztalt minket. Ha pedig nem állítunk neki emléket, öngyilkosságot követünk el: legyilkoljuk szivünkben a hála s a kegyelet megszentelt érzetét. Gondoljuk csak meg: 342 esztendő óta sütkérezünk abban a hírben, dicsőségben, melynek fénykoronáját Dobó István szerezte meg nekünk Eger amazonjaival s nekünk, 342 év után e dicsőség, e hírnév viszonzásául egy halvány tüz- szikrája a kegyeletnek sem jutna Dobó részére? Az EGRI ÚJSÁG tárczája. Újlaki Hugóhoz. — Áss Egri Újság tredeti tárnája. — Élet, nyüzsgés fogad, Bármerre fordulunk, De egy érző szívre Mily ritkán találunk. Önérzés, csak önérdek Mindenben a rugó, Boldogul, ki egyre Kiált s tolakodó A falat, a miért Vívnak itt küzdelmet, Magasabb nézetek Nem vezérlik őket. A gazdag a derék S oh jaj a szegénynek, Lenézik megvetik, Miért is született. De mi tartsunk együtt S csak küzdjünk továbbra, Hátha igy teljesül Sziveinknek álma ? Váradi Ödön. Efjf fine de siede leány. — Párbeszéd de mégis iakább monolog. — Eljöttéin hozzád, édesem, barátném, mert nem tudok otthon lenni. Képzeld, haragban vagyok a mamával. Hogy miért ? Mindjárt elmondom. Gondold csak, nz a szegény csacsi küld nekem onnan alulról boszniai czigaretteket; rá ölti az ö kis hat forintját és ekkor azt mondja papa, hogy felesleges neki Írni, minek köszönném meg. Hallottál ilyet! A papa sokszor olyan különös. Én bizony nem akartam pimasz lenni és Írtam neki pár sort egy névjegyre; hadd legyen vele boldog par hétig. Hogy, hogy nem, ezt a mama megtudta, de én leintettem, nehogy elárulja papának. Persze, nem volt sürgősebb teendője mint illetékes helyen elfecsegni a dolgot. Hát tisztességes eljárás ez? Én meg is mondtam a mamának, mint vélekedem a dologról. Először kikaptam, amiért írtam, másodszor kikaptam, mert mamával éreztettem haragomat. Persze őrüljek neki s talán rohanjak kezet csókolni, hogy alkalmat adott a papának engen jól leszidni. Tiszteletlenségről beszélsz ! Miféle tiszteletlenség van abban, ha megmondom őszintén a véleményemet. Tudom te is úgy gondolkozol, csak engemet akarsz szekirozni. Jajj! Ne nézz ilyen nagymamásan rám, mert mindjárt megszököm. Erről jut eszembe, hogy a nagymama pár nap múlva itt lesz és ekkor vége a kedélyés ebédeknek és annak a szabadságnak, hogy én sétámból hazatérve, bevittem magammal kísérő met ebédre vagy vacsorára. Hogy miért nem vihetem ezentúl is! Hát képzelsz magadnak férfit, ki jól találja magát ott, hol öt nö lesi szavait éa ezek közül három már öreg, egy meg még gyermek. Mrg aztán engem tökéletesen megbénít az, hogy nagymama ott ülve az asztalfön, mint egy vén üreg muezzim a mecset tornyában, lesi minden mozdulatomat, szavamat, hangomat és ha valamit nem jól tettem, jaj akkor nekem ebéd után 1 És beszél nekem z ö leánykoráról. Ez épen úgy hangzik az én fülemnek, mintha régi német lovagregényeket olvasnék. Most már vége annak is, hogy a hangversenyre menjünk. Nagymama nem jó szemmel nézné, ö az istápolója a családi érzelmeknek. Szegény gyermekeket csak ne hagyjuk magukra ezen a szent napon 1 Hangzik szájából az ige. Ugyan mit veszít vagy nyer vele ez a két nagy kamasz, ha mi is alszunk, mint ök, vagy mi nem alszunk, hanem mulatunk. — Azt mondod, úgyis unalmas szokott ez lenni. Az igaz, ezt hallom mindenütt; de nekem most olyan schneidom lett volna menni. Pista is bejön! Látom, csóválod a fejed, nem helyesled; ne félj, nem megyek hozzá nőül, de csak kell az embernek valakit ugratni. S ha elgondolom, hogy ő azt hiszi, hogy én komolyan veszem a dolgot, hát kaczagnom kell. És lehet, hogy ő is épen igy gondolkozik én felőlem. De mit csináljunk, csak kell az embernek valamivel foglalkozni. S ha meggondolom, hogy férjhez találok menni és akkor mindezeknek vége. Örökön-őrökké csak egyhez lenni kőivel Ez rémes 1 Evvel várok, amig huszonöt éves leszek.
