Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-10-05 / 73-74. szám
pon a hazában s milliók áldása száll ma hozzátok le a néma sirba, nemzet vértanúi. A kegyelet fönsége kiragad a hétköznapi élet prózai világából és fölemel, hogy az ihlet szárnyain elvigyen bennünket oda, ahol ők »Nyugosznak és sirjok felett Zöldéi bokor s virány« és ott újra, meg újra megtanuljunk emlékezetüknek adózni. Most pedig boruljunk térdre és imádkozzunk ; a Mlencz megfeketült hulla s négy véres tetem névnapja lesz holnap. Jánusz. Védekezés — A typhusz ellen. — Eger, október 4. Az egész esztendőn keresztül védekezik a hatóság a különböző ragályos, járványos betegségek ellen. Majd a difteritisz, majd a kanyaró, himlő és ki tudná elsorsolni miféle istencsapások szedik áldozataikat a lakosság soraiból, s a mindennapi élet sürü kellemetlenségein fölül, nem csekély fáradságot és izgalmat okoznak a közönségnek, s a hatóságnak egyaránt. Jelentékeny összegekre rugó pénzáldozatot hoz a város, az egyes családok a védekezés költségeinek fedezésére s a fáradságos küzdelemnek nincs látható eredménye: és a veszedelem minden évben szűnik, s minden évben ujul. Kolera veszély Istennek hála, az idén nem fenyygette városunkat, hanem annál több más egyéb ragályos betegség, mint minők a difteritisz kanyaró, vörheny, trahoma stb. És hogy betetőzve legyen a veszedelem, újabban a typhus is kezdi szedegetni áldozatait a külvárosokban s minden jel arra mutat, hogy komoly, járványszerüleg fellépő bajjal állunk szemben. A megye alispánja a mindinkább terjedő betegség meggátlása végett a következő rendeletet bocsájtotta ki Egerváros közönségéhez, melynek szigorú betartása már nem is annyira egyéni, mint inkább közérdek s épen azért melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. A rendelet szövege a következő: A megyei tiszti főorvos 979. számú jelentéséből arról értesültem, hogy a typhus, ragályos betegség Eger városában terjed. Nehogy e felette ragályos baj járványszerü jelleget öltsön, a következőket rendelem el. 1) Mindazon házak, melyekben typhus beteg van, vörös czédulával megjelö- lendök ; figyelmeztetendő a lakosság, hogy az ily házakba vuló menéstől tartózkodjék. 2) Azon házakból melyekben typhus betegülés fordult elő, még az egészséges gyermekek sem járhatnak iskolába a beteg felgyógyulásától számított még két hétig. 3. A megbetegültek az egészséges családtagoktól szigorúan elkülönitendők. 4) Figyelmeztetendő a lakosság, hogy lakhelyiségeiket tisztán tartsák s napközben is többször szellőztessék. Nemkülönben az udvarok, ürszékek is tisztán tartandók, s ez utóbbiak fertőtlenitendök. 5.) Tekintettel az utczák szennyes s a kocsik által felvert por felette egészségtelen voltára, különösen a nagyobb forgalmú utczák, piaczok rendesen söprendők s n ponta öntözendők. 6) A hús, zöldség,- gyümölcs- piaczokon a legnagyobb tisztaságnak kell uralkodni, miért is azok e végböj folyton ellenőrizendök. Jelen rendeletem folytán tett intézkedésről 8 nap alatt jelentést várok Végül megjegyzem, hogy jelen rendeletem végrehajtását a megyei t. főorvossal ellenőriztetem. Egerben, 1894. évi szeptember 26-án. Zalár, s. k, alispán. HÍREK. Eger, október 4. — Személyi hírek. Gróf Károlyi Tibor és gyámfia, gróf Károlyi Mihály a parádi vadaskertben tartott vadászatokról a többi vadász vendégekkel együtt f. hó 1-én d. e. utaztak vissza a fővárosba. — A király névnapja. Ő felsége névnapja alkalmából ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor ünnepies hálaadó istenitisztelet tartatott a főszékesegyházban, melyen az Egerben állomásozó közös hadsereg és honvédség tisztikara, a megyei és városi tisztviselők, továbbá az összes tanintézetek növendékei testületileg jelen vdltak. A szentmisén Stephanovszky Sándor apát-kanonok pontilikált fényes papisegédlettel. A főszékesegyházi ének- és zenekar Lányi Ernő karnagy vezetése alatt gra- duáléra Jókai Király-himnuszát énekelte, mig offertoriumra Reisz Ottóné úrnő énekelt egy remek alt-szólót hegedű és orgona kísérettel. — Október hatodika. Az aradi vértanuk emlékét az idén is kegyelettel fogja megünnepelni a hevesmegyei 48-as honvédegylet s vele Egerváros hazafias közönsége. Október 6-án, szombaton ugyanis a minoriták templomában délelőtt 10 órakor gyászistenitisz- telet fog tartatni, melyen Eger koszorús dalköre fog gyászdalokat énekelni. mely csillogó, lángsugaras betűkkel hirdeti ország-világnak, hogy: a magyarok e borzasztó Golgotháján nem a bukás borzasztó réme, hanem a megváltás szent szelleme született meg a vérkeresztség kin-keserves percében. Nem temető, hanem a feltámadás helye lett az a tér, hol a dicső tizenhárom élete szakadt a hazáért; és ott, hol a gyalázat fája, a kilencz bitó leásatott, a szabadság oltárának rakták le alapjait a szívtelen hóhérok. És erre vessünk mi fátyolt? Soha! . . . Ők meghaltak; áldozatok voltak, elvéreztek — de a haza megmaradt. A népek nagy Istene kegyelmes volt hozzánk. Őhozzá kiáltott fel boszu- ért a védtelenül megölt áldozatok vére, Őhozzá sóhajtott fel irgalomért szorongató halálsejtelmében a honfi szive ... és Ö meghallgatta a rettentő kiáltást, megérté a titkos fohászt: igazságot tett érte és a bűnre büntetéssel felelt. Szétsujtott szent igazsága pallosával ellenségeink között, a zsarnok hatalmakat megtörte, s a két iszonyú sas vijjongva, préda nélkül röpült vissza fészkére, míg »Magyarország joga és szabadsága felépült az önkény romjain«. Köszönjük ezt neked, népek nagy Istene! Negyvenöt évvel ezelőtt, ezen a napon hozta meg véráldozatát a letiport magyar szabadság; — az aradi bitófák tizennyolcz éven át hirdették a gyászt, mely érte a sziveket elfogá, azóta hirdetik a dicsőséget, mely tövéből sarjadt ki a magyar nemzetnek. Es melyik nagyobb: a gyász, avagy a dicsőség? Október hatodika! . . . Milliók szive dobban meg e naNem mintha nem kapott volna lányt feleségül, de mert roppant válogatós természetű. Senki sem volt neki elég jó, elég gazdag, szerény házias s a mi fő : takarékos. — Hej, mondta sokszor — ha az én feleségem pazarló lenne, de meg volnék verve az istentől! Hát még ha kikapó lennel No, már ezt csakugyan nem tudnám elviselni. Félt megfeleségesedni és azért mégis mindig óhajtotta, bár megosztaná vele egyhangú é'etét »egy vidám kis feleség«. Az utóbbi időben mintha megváltozott volna. A pajtások azt susogták: a gyerek szerelmes! Nála szokatlan magatartást tapasztaltak. Erödy Gazsi alábbhagyott egy kevéssé fösvénységével. A czigényt se bánta, ha néha-néha fülébe húz egy-két jó nótát. — Azt mondják, ötöst dobott ilyenkor a morénak. , De egy félóra múlva megbánhatta, mert elkeseredetten mondta velemulató társainak: — Ilyen bolond nincs is több mint én! Azt gondolom én mulatok, pedig hát énrajtam mulatnak. Hej pajti 1 A fáját ennek a szomorú világnak ! Ezzel nagyot ütött erős öklével a& asztal közepére, hogy csörömpöltek belé a poharak, — Nos Bandi! Dalold el nekem az én nótámat. Hej gyerekek, az áldóját! de szépen is dalol ez a pajti, ha egy-két liter benne van. — Gyere ide te czigány! — Hogy is van az a nóta! ? Ide hu zd a fülembe, hanem köszönet legyen benne, meirt különben visszaveszem az ötöst I Aztán elkezdte dúdolni a czigány kisérete mellett: Szomorú az én életem, A sok adót én fizetem. Más csak a lábát lógatja, Mégis van zsíros falatja. Mikorra az utolsó sorhoz ért már az egész kompánia vele együtt énekelt. Azon az éjszakán, — az ö kifejezésével élve »veszett kedviben« volt. Egy csomó bankót elmulatott. Ez pedig nála nagy pazarlás számba ment. A bornak nem volt barátja. Ha mulatott is, mindig józan maradt, semmiféle mámor megnem rontotta. Szerelme is csak addig terjedt a meddig ezt nála a józan ész megengedte. Ilyen természetű embert ismerni és tanulmányozhatni érdekes dolog. Hát vájjon nem volt-e ennek a fiúnak soha ifjúkora ? Amikor a szív gondtalanul, minden számítás nélkül, ábrándosán szeret. . . . 1 A mikor a csábitó szere'em rózsás jövőt igér. Mikor még nem kérdezzük az imádott lénytől, mi van telekkönyvileg biztosítva számára ? De igen, — volt. — Ezt akarom elmondani. Egy kis történetet, amely világot vet az ö viselkedésére. Évekkel ez előtt a fővárosban tartózkodott, hol az Atléta egylet egyik nyári tánczmulatságán megismerkedett Berendy Margittal. A lánykának egy négyes alatt mutatták be. Elkapatott kis hasiontalanság volt, kinek szépségén kívül alig volt valami hozománya. Az a kis vigyori arczocska imponált ennek a komoly embernek. S harmadszori találkozásra, már halálosan szerette. Szerette egész bensöséggel, az ő igen bcsületes szivével. Mi mindent álmodott a boldogságról, Margit oldalán, azt csak dobogó szive mondhatta volna meg. Egy szép este, midőn a Berendy családot haza kisérte, Margit lovagjául szegődött. Éles szél támadt, s a kis lány vállait, egy könnyű gallérka födte. Gazsi kérte, huzza összébb nyakán a felöltöt, mert megfázik. — S ha megfázom ?! — vetette oda a lány könnyedén. — Ha megfázik, beteg lesz — mondta Erödy, — s én ezt nem tudnám lelkemre venni. Egy vidám kacz igás volt a felelet. Néhány perczig némán haladtak egymás mellett. — Hát mije vagyok én magának Erödy ? hogy ily gonddal őrködik fölöttem, — szólt végre a lányka, pajkos szemeit ráemelve. — Figyeljen Margit! mondá Erödy, megfogva fehér kis kacsóit. S az az erős férfi kéz most reszketett. Mély hangja lágygyá olvadt s szigorú areza egészen átszellemült. Maga azt kérdi tőlem, hogy mije nekem ? Hát tudja meg, hogy mindenem — mondá elfojtott hangon. — Az én legdrágább kincsem, egyetlen igaz szerelmem. — Én szeretem magát Margit, ahogy még eddig magát senki és ezután sem fogja úgy szeretni soha senki, mint én. Szeretem becsülettel, egész lelkemmel s az volna egyedüli óhajom, ha mielőbb enyém lehetne.
