Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-10-05 / 73-74. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi október hó 5. Szerkesztőség: Eger, Jökai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. 734. szám. Kiadóhivatal; ,Eger, Piacz utc/.a 4., szám Hirdetések hétfő- és csütör- d. n. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész évre fi frt, félévre if fit, negyéd- N6vre 1 fr 50 kr. Egyesülni ára % kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEK E N. A vértanuk ünnepe. Eger, október 5. »Véreztek és elhulltak ők, De győzedelmesen; Tettök sugára átragyog Időn, enyészeten.« Bajza. Október hatodika, az aradi vértanuk emlékünnepe lesz holnap . . . Boruljunk térdre és imádkozzunk. Volt egy idő, egy szörnyű esztendő nemzetünk életében, midőn hazánk alig nyilni kezdő életvirágát, a szabadságot letiporni két zsarnok hatalom szövetkezett, két hatalmas sas, — melynek haderejét egész Európa rettegé — egyesült erővel vágta éles karmait a szegény nemzet szivébe, hogy kitépje onnan az életerőt s hogy a vele kiömlő piros, párolgó vérből lakmározzék. Nehéz idők, szomorú napok voltak azok. Véres könyeket sirt akkor a nemzet, habzó vértajtékot ivott a föld, a mi édes hazánk földje, s ma is vérzik minden honfi szive, ha azokra a napokra gondol. 1849. október 6-ika! .... Hány nemes szív vére omolt porba ezen a napon, hányé előtte, hányé utánna? Hány igaz hazafi szenvedett vértanúi halált? Ki tudná mind elősorolni?! Le verettünk. A dicsőség napjai elmúltak, következteka gyász, a siralom keserű napjai; napok, melyeknek vigasza nem volt, csak fájdalma s az is iszonyú, az is rettenetes. Vér, ismét vér folyt a hazában: vértanuvér. A győztes ellen bitófákból emelt diadalivet magának szörnyű útja fölé, s azokat, kik száz csatában győztesen, félistenekként harczoltak velük szemben, a lefegyverzett hősöket, a lánczra- vert Titánokat csendben, titokban, a hadifogságul szolgáló falak mögött gyilkolta le. De múltak évek . . . azóta negyvenöt . . . s közben a rémuralmat felváltó az engesztelés. Uj nemzedék lépett az akkori helyére, uj eszmékkel, uj jelszavakkal és a régi fájdalom, a régi keserv ez egyetlen szóba lett összefoglalható: emlékezet. Deák Ferencz, a nemzet nagy engesztelő bölcse megteremté korszakot alkotó müvét: a kiegyezést, mi kibékültünk, de feledni, vájjon feledhetünk-e ? A kiegyezés müve mint törvényes jogkötés ment át az életbe, azóta véAz EGRI ÚJSÁG tárczája. Ofitó&zZ’ fiatodi&átv. — Az Egri Újság eredeti tárczája. — Ha tudnák azt az emberek, Mily népe van az éjszakának! Mit zúg, susog mező berek, S akik sírból is visszajárnak : A nem feledt, suhanó árnyak! Egy halmot a Maros táján A habok lágyan csókolgatnak, S alaktalan köddé válván — Az árnyak ott találkát adnak, Tizenhármán, óh ! sokan vannak ! Fosztó árnyak! Köd alakok! Kik vagytok ti e bus lepelbe ? Mi bünteher van rajtatok? Ily iszonyú sebekkel fedve . . . Sebekkel, mik nem hegednek be ( „Honfi! — susognak. — Ne kérdezz! Fojtsd vissza a csillanó könyüt! Hiába nem omlott vér ez . . . Bár a zsarnok diadalmat ült, S rajtunk még Isten sem könyörült! De egy uj, szebb életre kel A mag, ha jó földbe takarják, S amiért egy nép esdekel, S annyian életüket adták, — Eljő, eljö még a — szabadság!" Hanák József. Egy eltévedt kézirat.- Az Egri Újság eredeti tárczája. — Ócska, poros Írások között kutattam az igazságot. A vádlottnak nagy bűne volt: megölte a feleségét. Igen érdekes volt a percsomó. A vizsgálat iratai egy hatalmas regény adatait gyűjtötték egybe. Kiósapongó férj, gyöngéd lelkű asszony, érdemeden mellőzés, szánakozás, szerelem, szerető, a világ nyelve — a kés. Szóval egy modern dráma reczeptje volt az Írásokban. Az a bizonyos »dal, mely régi bár, de mindig uj marad« Lázasan lapoztam a percsomó leveleit. A hős »megérdemlett elbukását«, a büntetést akartam megtudni. Összeforgattam a lapokat, de az ítéletet nem találtam. Nem is volt Ítélet. A dráma hőse még Ítélet előtt az élőhalottak birodalmába került. Megörült. Rövid pár sor tudatta a dráma ilyen szerencsés befejezését s én már egy érdekes végtárgyalás olvasásához kötött reményeimben csalatkozva csomóztam össze az iratokat, mikor a terjedelmes vádlevélböl egy épen nem hivatalos külsejű irás- csomó akad a kezembe. rünkké vált; közös érdekek kerültek felszínre s ezek a közös érdekek közelebb hozták egymáshoz a két nemzetet; testvérek lettek: de minden évvel eljön egy nap, mely gyászos mementóként újra meg újra feleleveníti az aradi vérnap, a kileUcz akasztófa s a négy véres golyó emlékét és nem hagyja elfeledni »a késő századok meszsze kéklő ködében elvesző idők végtelenéig.« Igen. Az aradi hóhérmunka feledhetetlen, örök emléke a magyarnak. A történet, a hagyomány feljegyzi, megőrzi s elmondja a jövő nemzedékeknek is önvédelmi harczunk nagy drámájának e véres zárójelenetéf, épp úgy, mint a hogy azt nekünk apáink elmondták. Engesztelődést, bocsánatot érte fognak érezni ők is, mint a hogy mi érezünk, mert kibékültünk, de elfeledni végkép, fátyolt vetni reá örökre, nem áll hatalmunkban sem nekünk, sem nekik. Azután minek is volna az a fátyol ? Eltudná-e födni egészen a véres múltat? Tudná-e meg nem történtté tenni a lezajlott eseményeket? Nem, csák ä dicsfénytől fosztaná meg, attól a dicsfénytől, mely belőle minden időnek s népnek szól, attól a dicsfénytől, Finom hosszú vonások — kétségtelenül női kézirat. Persze, hogy elolvastam, le is másoltam, íme közlöm egész terjedelmében. Hogyan kerültek e sorok egy hitvesgyilkosság periratai közé ? aat mai napig sem tudom. Találja ki az olvasó. Nyílt, egyenes, kissé nysrs moderával, szénfekete erős bajuszával, Erödy Gazsi a legbecsületesebb fiuk egyike. Darabos társalgása a nők körül ugyan sok bajt okozott már neki, de azért mindenki derék fiúnak tartja, s a mi fö, elfogadható parti. Természetesen ez a körülmény különösen a mamák szemében sokat csiszolt szOgletes modorán. Köszörületlen gyémánt, ha ügyes kezek közé jut, csillogó drágakő. Rósz tulajdonságait nem igen ismerik. Ha csak túlságos fösvénységét annak nem vesszük. — Eb, ez érdem! — Tökspénzt gyűjteni, mindig előnyösebb, mint túlságosan költekezni. — Csak addig nyújtózkodjál, míg a takaró ér, — szokta mondani, — ha bőven költünk, az is elfogy, a mi van. Mulatni is csak nagy ritkán szokott, k korai lefekvés az erényhez tartozik. Ez az egéazaég fenntartásához szükséges. — A ki korhelykedni akar, csak tegye! ö nem abból az anyagból van gyúrva. — ö meg akarja magát tartani a családja számára. — De hol van még a család! ? — mondták barátai, a jó pajtik. — Előbb csak feleséget szerezz! — Hisz csak ez ne volna olyan nehéz! — mondta ilyenkor nagy buaan.
