Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-09-25 / 71. szám

I. évfolyam.

Eger, 1894. évi szeptember hó 25

71. szám.

Szerkesztőség:

Eger. Jókai-ntcza 2. szám I. ein.

Kéziratok hétfőn és csütörtökön <i. u. 4 óráig fogadtatnak el.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Kiadóhivatal:

Eger, Piacz-utcza 4. szám Hirdetések hétié- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el.

Előfizetési ár: egész érre 6 ír, félévre 3 fit, negyedévre 1 ír 50 kr. Egyesszáni ára 6 kr.

MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN.

Kavicsozoít utczák.

Eger, szept. 24.

A városi főmérnök urnák az a jó ötlete támadt, hogy a belváros ut- czáit helyreigazítja. Az ötlet bölcs, a benne rejlő szándék még bölcsebb. Mert az bizonyos, hogy a mi utczá- inkra nagyon is rá fért a reperáczió. A gyalogjáró és a kocsiút között már valóságos árok keletkezett, amelyből túrista bottal kell már az aszfaltra felmászni. Szóval a javítási munkálatokra szükség van.

Amily bölcs volt azonban a szándék, épp, oly kevésbé nevezhető olyannak az a mód, a melylyel az utczákat reperálni óhajtották. Az országutakon, künn a határba megjárja, hogy ezeket az utakat éles darabos kövekkel hányassák be, hogy azután a kocsik magok makadamirozzák azokat. Azonban a belváros utczáit ilyen kavicstorlaszokkal elékteleniteni sem a szépészet, sem a czélszerüségi szempontok nem teszik egyátalán kívánatossá. A Jókai-utczából a piacztérre kivezető utczarészleten ma ,csupán duplatalpú czipőkkel járhat az ember, ha nem akarja magát annak kitenni,

hogy az éles kavicsok megsebezzék a lábát. A kocsik rettenetes zörgése ezeken az utczákon valósággal megfosztják a lakosságot nyugalmától s lehetetlenné teszik az elzárt ablakok mögötti munkálkodást is.

Ilyen állapotokat lehet teremteni Piripócson, de egy vármegye és egyházmegye székhelyén megkövetelheti a magas pótadót fizető lakó közönség, hogy a tisztelt magisztrátus gyön- gédebb figyelemmel legyen idegeink és a legprimitivebb igényekre leszállított kényelmünk iránt. Egy pár kocsi homokkal talán enyhíteni lehetne a kavicsok élességét az irtózatos kocsizörgést és talán az önkénytelen ma- kadamirozás is hamarabb foganatba menne.

Egyébként azt hisszük, hogy a belváros utczáinak ilyen foltozgatása csak ideiglenes munka, mert elérkezettnek tartjuk az időt arra, hogy végre-valahára rendezzük a belváros kocsiutait is. Az bizonyos, hogy erre kitűnő mód lenne az a terv, a mely mint halljuk immár kezd tért hódítani, s a mely bizonyos önállóságot, hogy úgy mondjuk autonómiát adna a városnak utai rendezéséhez, a munkálatok megjelölése s azoknak finanszírozása szempontjából egyaránt. Ez a terv pedig az volna, hogy a város vállalná magára a szomszédos utak rendbentartását is s kérné meg a vármegyét, hogy a vármegye részéről ezekre fordított költségeket a városnak adná ki.

Ha ez a terv valósággá válnék, úgy sok tekintetben reményünk lehetne arra, hogy az utak jókarban tartása könnyebb szerrel és alaposabban történhetnék.

Nem akarunk most erre bővebben kiterjeszkedni, hisszen szándékunkban van még visszatérni erre s bővebben szeretnők majd kifejteni a terv realizálásának módozatait. Azt azonban már most is megjegyezzük, hogy e terv elfogadása esetén nagyobb tőke állana rendelkezésre, nagyobb mennyiségű munkát tudnánk adni s igy azokban az előnyökben részesülnünk, melyekpéldául a nagyvállalkozót a kis vállalkozó felett illetik.

Addig is azonban, mig e terv a kivitelhez kerül : több figyelmet és nehány kocsi homokot kérünk a belváros útczái részére.

Az EGRI ÚJSÁG tárczája.

Őszi hangulat.- Az Egri Újság eredeti tárczája. —

őszi szél sir a bús avar felett,

Tépi, szórja a sárga levelet;

Őszi szélnek búgó orgonája Borit mindent sötétszinü gyászba.

Tarolt tömbök kopaszon merednek, Gyász fellegből hüs eső ered meg. Sivit a szél ékevesztett fusztán,

Mint fogságba került rab-oroszlán.

Oda van a természet pompája,

Nincs virága, nincs madár danája, Nem hallatszik örömzengő ének: Dalosai mind elköltözének.

Még a uaj> is gyászba fedte magát, Nem mutatja aranyszínű arczát. Elrejtőzik, hogy semmit se lásson: Sírni tudna e nagy pusztuláson.

Mint ősszel a földnek gazdagsága, Úgy tűnik el éltem boldogsága. Minden nappal örömet temetek S bubánatot, bajt kapok helyeitek.

A természet kikelet jöttére Felébred a szingazdag uj létre,

Hej, de tavaszt én hasztalan várok: Nem hajt szivem több örömvirágot!

SZÍNI PÉTER.

A gépész.

Irta: Henri Meilhac.

I.

— Természetesen, — folytatta elbeszélését — nem szabadott volna hinnem tanácsának. De sejthettem-e azt, hogy még Róbert bácsi is el akar árulni, hogy ö is részes az ellenem forralt összeesküvésben, melynek kizárólagos czélja volt engem megházasitani!

Nagyapámnak három gyermeke volt: apám, Gabriella néni és Róbert bácsi. Apám meghalt, nagy vagyont hagyva nekem; Gabriella néni még gazdagabb volt, mint én; a mi pedig Róbert bácsit illeti, ennek nem volt egy garasa sem, mert egész vagyonát élpródálta. Ez a körülmény azonban nem akadályozta őt meg abban, hogy igen kényelmes életet folytasson. Esténkint klubbjában ült a whist- játszma mellett s minthogy kitűnő játékos volt, rendszerint csinos összeget nyert is. Ha azonban a szerencse nem kedvezett, a nénitől vett fel apró kölcsönöket Soha sem történt meg az, hogy a néni kívánságát nem teljesítette volna, de minden ilyen alkalmat felhasznált arra, hogy hosszú erkölcsi prédikácziókat tartson neki s a szegények iránt való könyőrületességre intse.

De ideje lesz már, hogy a saját esetem is elmondjam.

Az Éden-szinházban akkortájt valami »Sieba« czimü balettet adtak. Ebben a hallétben egy Viktoria Cascarini nevű igen csinos fiatal leányka tánczolt. Egészen beléje bolondultam és éppen szenvedélyem legnagyobb mámorában kéjelegtem, mikor a néni elhatározta, hogy megházasit.

Tiszteletemre nagy estélyt rendeztek, melyen én csak keserves vonakodás után vettem részt. Mikor a legutólsó vendég is eltávozott, a néni azt kérdezte, hogy mit gondolok Henriette Lobligeois kisasszonyról.

Azt feleltem, hogy semmit. Tényleg lehetetlen lett volna megmondanom. Hogy szőke-e vagy barna, kicsiny-e vagy nagy. Az egész este csak az az egy érzetem volt, hogy nagyon messzi vagyok az Éden- szinháztól. A jelenlevő hölgyek közül csak egyetlen egyet láttam, a ki nem is volt az asztalnál, kinek ábrándos szemei, bájos mosolya engem csábítani látszottak.

Ah! őrülésig szerelmes voltam. De hogy az egész idő alatt csak egy lépéssel is közelébe jutottam volna, azt nem állíthatom. Imádottammal még egy szót sem váltottam. Virágokat és leveleket küldtem neki. A virágokat megtartotta, leveleimre pedig nem válaszolt.

Mai napság nincs könnyebb dolog, mint az Éden-szinház kulisszái mögé kerülni; de a »Sieba« ballet idejében fene nehéz volt. Ott voltam a színházban s nem juthattam szerelmem közelébe, ekkor eszembe jutott, hisz van közelemben egy férfiú, kinek ily akadályok elhárítása valósággal gyerek-