Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-08-14 / 59. szám
2 nak fénynek, hanem csak pislogásnak beütni. Akkor aztán — vége lesz a háborúnak. Megnyugszunk a sorsban, mint Temesvár s emléket állitunk a villamossági bizottságnak a káptalan- utczai kétágú díszes oszlopzat tetejére. A „Fehér-Kereszt" Egerben. — Egy üdvös mozgalom. — (Saját tudósitónktól,) Eger, augusztus 13. Egerváros polgármesterének kezdeményezéséből vasárnap délelőtt 10 órakor egy igen üdvös és humánus czél létesítése, a Stefánia özv. trónörökösné védnöksége alatt álló Fehérkereszt-egyesület egri fiókjának megalakítása tárgyában értekezlet tartatott. Mi a saját álláspontunkat ez üdvös intézményt illetőleg, már elmodottuk a múlt számunk vezérczikkében s igv végtelenül örvendünk, hogy a kevésszámban egvbe- gyült értekezlet tagjai egy szivvel-lélekkel elfogadták az elnöklő polgármester előterjesztését, mely azt proponálta, hogy a „Fehér-Kereszt egyesületnek Egerben egy fiók inté- tézete alakitassék, s ennek tagjai aláírások utján gvüjtessenek össze. Azzal a kérdéssel, hogy e humánus intézményre van-e szükség Egerben, ezúttal nem' foglalkozunk. Tudja és érzi azt mindenki hogv igen is van, még pedig nagy és égető szükség. E helyett azonban felhívjuk olvasóink szives ügyeimét a „Fehér-Kereszt-egyesület“ alapját képező azon alapszabály kivonatokra, melyeket tájékozódás végett szóról-szóra ide iktatunk: 2. §. Az egyesület czélja: szegény beteg gyermekeket egészséges tápszerekkel és orvossággal ellátni és azok gyógyításáról gondoskodni; továbbá szegény szülőnőket addig támogatni, mig mnkaképesekké nem válnak, és azok elhelyezéséről gondoskodni. Az Egyesület apátián gyermekek, esetleg lelenczek elhelyezésénél, ha szükséges, anyagi segélyezés utján is közreműködik és az elhelyezett gyermekek fölött felügyeletet gyakorol. 3. §. Az egyesület tagjai: ágyalapitók kik, ját a csábos spanyol hölgy, mely azzal a kékes aczélfénnyel, a mi a fekete hattyú tollainak sajátja, mint sötét ében-erdő borítja szép hó-vállait s egy egy pajzán fürtöcske csintalan, pajkos játékból el-el merészkedik egész az ölébe hatni, hová a természet a földi éden legfőbb gyönyöreit rejté. Egy ifjú spanyol nemes ül a pamlag előtt a a hölgy lábainál. Halavánv ajka reszket, szemeiben a kinzó vágy, epedö kívánság s fékezhetetlen szenvedélyek ojthatatlan tüze lángol. Ha csábos volt a gyümöics, a paradicsom tiltott fáján s ősapánk lemondott öröklótéről, hallhatatlanságáról egy pillanatnyi élvéért: mit tegyen az ifjú, kit ennyi észbontó esáb környez ? De csitt, megmozdul vér mint izzó zsarátnok szemlátomást gyújtja lángra a halvány arezot, a láz emésztő tüzrózsái egymásután jelennek meg azon . . . egyszerre csak kitárja karjait, és reszketve a kinos-édes vágytól átöleli a hölgy puha, karcsú derekát ... és az ? . . . az pedig lehajol hozzá és rózsás ajkaival meg érinti ifjának reszkető ajkait . . . Nagyot rezzen ajtó, ablak : ... huhu . .. hő . . . mit csináltok itten ? . . . Láng volt e csók, mely meggyujtá mindkettőjük szivében a vért, — tűz, mely elégeté az egyszer és mindenkorra legalább 1000 frtot; alapítók, kik egyszer s mindenkorra 200 frtot; pártolók, kik egyszer és mindenkorra 50 frtot; rendesek, kik évenkint 3 évi kötelezettség mellett 1 frtot fizetnek. 4. §. A tagok jogai: Az ágyalapitók nevei az intézetben az ágy fölött elhelyezett táblákon megörökittetnek. Minden tag választ és választható; minden tag jogosult szegény beteg gyermekeket és szegény szülőnőket támogatásra ajánlani, kiket az egyesület a lehetőséghez képest első sorban pártfogol. Ezen alapszabály kivonatok — azt Íriszük — minden további kommentárt kizárnak. A hideg észnek éppúgy, mint az érző szívnek meg kell hajolniok előttük, mert a czél nemes, az intézmény létesítése pedig kiszámithatlan horderővel bir társadalmi, nemzeti, erkölcsi és gazdasági szempontból egyaránt. Ezeket támogatni pedig szent kötelessége mindenkinek, a ki a humanitás századában él. Eladd induljanak hát körútjukra a gvüj- tőivek, s gyűjtsék össze a jobbérzésű ügy- barátokat a humanitás legszentebb ügyét felkaroló egyesület, a „Fehér-Kereszt egyesület“ egri fiókja számára. Az „Egri Hitelszövetkezet". — Egy ui pénzintézet bölcsőjénél. — — Saját tudósítónktól. — Eger, augusztus 13. Az a végzetes csapás, melyet, a filoxera mért városunkra, úgy látszik felrázta tarlós lethargiájá- ból a polgárságot s most egyre-másra alakulnak az ipar-részvénytársaságok s pénzintézetek, melyek hivatva vannak egyrészről pénzt és kenyeret adni a filoxera által tönkrehtt szegénynépnek, másrészről a meglehetősen elmaradt haladást az egész vonalon úgy anyagi, mint ezáltal közvetve, erkölcsi szempontból előmozdítani. Más városok rendezett megélhetési viszonyait tekintve, fájdalommal kel! konstatálnunk, hogy nekünk e téren még sok, nagyon sok kívánni valónk van hátra. Eger földmivelő város volt, egyetlen vagyona, reménye, büszkesége a bor volt mely nevét világhírűvé, népét pedig vagyonossá tette. De ennek már vége. A szemmel alig észrevehető szö- lőpusztitó bogár tönkre tette a vagyont, reményt s büszkeséget egyaránt és a mi megmaradt nekünk, azt — koldusbolnak hívják. Hogy miéri, azt is elmondjuk mindjárt. Az a nép, moly vagyonát a bornak köszön hété, egész életéi, munkásságát a szőlőművelésnek szentelő; tudott kitűnő bort termelni, de egyebet nem s igy mikor a szölötö, megfeszített munkássága daczára is elszáradt munkás kezei alatt és a filoxera elvégezte átkos munkájál, az egri nép is befejezte eddigi hivatását. Azok a meredek, köréleges hegy- o'dalok, melyek annyi zamatot, életet és tüzet tudtak szolgáltatni a szőlő levének, más gazdasági növény táplálására képteleneknek bizonyultak; a nép kezde'ben, mig vagyonosabb volt, vett volna szívesen telkeket kedvezőbb fekvésű helyeken, h )gy szántóföldeket létesítsen, de ezekhez a telkekhez nem lehetett hozzá férni, egy szörnyű hatalom ta>tá lenyűgözve azokat: — a holt kéz. így történt azután, hogy ;i kenyér nélkül maradt túl- nyomőlag fölműves nép lassan lassan felemésztő félretett vagyonkáját s azon idő alatt, mig benne lartoll, szépen koldusbotot faraghatott magának azon kapanyel ékből, melyekből ekeszarvat akart formálni, hogy tovább is hü maradjon ahhoz, a földhöz, melyen élt s melynek munkálásához hozzá szokolt. A földműves nép elszegényülése, szükségkép a kis ipart és kereskedelmet is maga mellé rán- fotla a nyomorba. így lett a virágzó, a gazdag, a hírneves Egerből: szegény Eger. És a holt kéz nem mozdult meg, hogy a szegény Egert megmentse: pedig mikor a szegény Eger még gazdag volt, nem csekély részben járult hozzá, hogy az akkor még áldott kéz minél vagyonosabb legyen. Következett egy uj korszak: az ipar korszaka. Lassankinl belátta a nép, ho y a koldusbot uem lég erős egy életet fér-,tartani, elment dolgozni a műhelyekbe, megtanult füt, gyalul, kalapácsot forgatni: megtanította rá a: nyomor. És mi történt? Mikor az első iparvállalat, a vasalásgyár megalakult s csak a hely megválasztása forgott szőnyegen, a hol a gyár felépülhessen és 100 meg 100 munkáskéznek adjon kenyerei: szemben találta magával a — holt kezet, mely a vasalásgyárat csak azért akarta felépítésében megakadályozni, mert az onnan felszálló füst ártalmas lesz a — káposztásföldeknek. De hát ez nem sikerült az áldásos (?) holt kéznek. A vasalásgyár felépült s jött utána a második felvonás • a villanytelep és a dohánygyár. Ezeknél újból szemben találkoztunk a holt kézzel. észt, a gondolatot, — vihar, mely szélvészt keltett az érzelmek forrongó világában : az ifjú a.ig pihegett szive fetoni tüzében, de a nö, Donna Ju- ietta mégis megrázkódott, eltolá magától az ölelö karokat, végigdölt a fehér pamlagon és mintha fáznék, összébbhuzá termetén a vékony habruhát. — Hallod, mint zúg a szél? — suttogá elhaló hangon, — Lorenzo, én félek . , . Madrid már nyugszik Morpheus karjaiban és . . . — Te pedig az én keblemen! — sóhajtá az ifjú, átölelve hölgyét. — Az éj korom sötét, tudod a brávok ilyenkor leskelödnek az utezasarkokon . . . — Nekem csak a te szemed sötét, melyből üdvöm sugárzik ki! . . — Lorenzo, Lorenzo, nem hallod mint sóhajt a narancsliget a palota kertjében ? Virágait tépi le a kegyetlen őszi szél . . . — Nekem most születik tavasz a te forró ajkadon, kedvesem ! — Istenem! minden virág elvész ez éjen át . . . — A te kebeled elég vtgasz, elég gyönyör lesz énnekem . . . — Ha a virág elmúlik, madár dalt sem hallunk többé . . . — Csak te beszélj, csak te szólj, az én szerelmes szivemhez és mindjárt a legszebb so- nelle cseng füleimben, melyeit költő zengett valaha. Oh, Julietta, a te hangod csermely csacsogás, egyesülve a virágok méla csevegésével, melyeket az átsurranó szellő kelt hangra, csodás balzsamkenet összegyűjtve az éden örömeinek völgyéből : s ez éltet, ez üdvözít már e földön. Mily boldog vagyok, ha szavaidat hallhatom, egy egész angyalkar dicséneke az, mely az örök szerelmet magasztalja . . . Hadd, óh hadd e szavak forrását csókolnom, — hadd élveznem piros ajkaid üdvmézét, mert méz van ott, édes méz, fellobanó érzelmeid méheitöl gyűjtve. Elhallgatott, s a néma csendben, mely őket körülvevő, csak egy egybeolvadt hosszú sóhaj repült tova mindkettőjük kebeléből. Ez a sóhaj a kitörő szerelem sóhaja volt. — Lorenzo 1 — suttogott a hölgy lázas szenvedéllyel — Julietta! — felelt rá a másik tébolyitó gyönyörrel. És . . . Nagyot zörren ajtó, ablak : ... hú .... hő . . , azt tenni nem szabad! . . Beszélhetsz már irigy szól, beszélhetsz már ; a fül süket, midőn a szív beszél, — az ész elhal, mint hévütött virág az egybeforró ajkak csók I
