Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-07-13 / 50. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi julius hó 13 50. szám. Szerkesztőség: Eger. Jőkai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütör- <ökőn d. n. 4 óráig fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u 4 óráig fogadtatnak ei. Előfizetési ár: egész é r. 6 frü félévre 3 frt, negyedévre 1 fr 50 kr. Egye szám ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. 103,000 darab. (Az első tanfolyam vége a» egri dohánygyárban.) Eger, julius 12. Eger jövőjéről szőtt nagy álmaink első részlete teljesedésbe ment: az egri dohánygyár nemcsak hogy megkezdette működését, hanem annak hathetes előkészitő tanfolyama a jövő hét elején már he is lesz fejezve. Kétségkívül ez a körülmény elég nyomatékos okot szolgáltat arra, hogy ez alkalomból az egri dohánygyárban történtekkel foglalkozzunk, S' ezt annál inkább is szívesen megtesszük, mert az egri dohánygyár a közel jövőben Eger szegényebb sorsú, főleg az elszegényedett iparososztályhoz tartozó polgárleányoknak állandó és tisztességes keresetforrásává válik s nekik biztos egszistencziát biztosit. Volt idő, mikor még mi is bizonyos félő aggályokkal tekintettünk a létesítendő dohánygyár elé. Nem attól féltünk, hogy a sorscsapások által kegyetlenül sújtott városunk nem kapja mega dohánygyárat, mert hisz erre nézve elég garanaciát nyújtott a miniszteri ígéret, hanem igenis attól, vájjon tudánk-e elegendő számú munkaerőt és a mi még ennél is sokkal fontosabb elegendő számit alkalmas munkaerőt szolgáltatni előbb az előkészitő tanfolyam, később pedig a tu- lajdonképeni dohánygyár részére. Ezen aggályunknak kifejezést is adtunk lapunk márczius 2-án megjelent 13. számának vezérczikkében midőn a következőket irtuk: » . . . Ezen aggályokat pedig korántsem a munkaerők létezésének esetleges hiányossága keltette fel, hanem felkeltette az a tapasztalat, hogy kiválóan az elszegényedett iparos osztály körében, melyből azt a munkaerőt leginkább kívánjuk meríteni még mindig uralkodik az az álszégyenkezés, az az előítélet a munkák bizonyos neme s különösen az ilyen naponként díjazott kézi, — mondjuk csak ki — napszámos munka iránt. Pedig maga a munka neme is azt kívánja, hogy arra kiválóan az elszegényedett iparos osztály gyermekei -vállalkozzanak, másrészt meg a dohánygyárnak olyan nagy energiával való megszerzése és az erre való áldozatkész törekvés is legkiváltképen azért fejtetett ki hogy ezeknek az álszemérmeskedő szegényeknek nyújtson becsületes keresetforrást . .« De hála az égnek s népünk felvilágosodásának ezen aggályunk tárgytalanná vált. A most már végső nap- j jait élő dohánygyári előkészitő tanfolyam végeredményében bemutatja, hogy nemcsak elegendő munkaerővel, 1 hanem alkalmas munkaerővel is rendelkezik. Az előkészítő tanfolyam ügybuzgó, lelkes és fáradhatatlan vezetője, Rónay István kijelentette a dohánygyári tanfolyamot megtekintő egyik munkatársunk előtt, hogy az egii dohánygyár előkészítő tanfolyamának munkás-anyaga aránylag sokkal jobb és intelligensebb, mint milyenekkel az ország más, hasonló dohánygyári előkészítő tanfolyamaiban találkozott. És a legilletékesebb helyről jövő ezen elismerő nyilatkozatban több rejlik a közönséges megnyugtatásnál, ebben elismerés van, elismerése az egri alkalmas és használható munkaerőnek. És ennek csak örülhetünk. Hogy kikből áll ezen alkalmas munkaerő? Erre a kérdésre számokkal, egy kis statisztikai adattal felelünk. A befejezéséhez közeledő előkészitő tanfolyamban résztvett összesen 81 munkásleány és 4 férfi. A munkásleányok közül csak 17 volt földműves, a többi 64 az iparososztályból került ki. Ez mindenesetre meglepő eredmény, főleg ha tekintetbe vesszük azt az eleintén megnyilatkozó előitétetet, azt a naiv gőgöt, melylyel a polgár leányok viseltettek azon leánytársaik iránt, kik a tisztességes kenyérkeresés Az Egri Újság tárczája. cEct'WCl't'. — Az Egri Újság eredeti tárczája. — Nem olyan a szív viharja, Mint a tenger zúgó habja. Gyilkolóbb a csendes sóhaj, Mint a nehéz, zokogó jaj. Nem az egek bús dörgése, Gerlemadár halk nyögése 4 mely elhal, amint támad: Ez a bánat, ez a bánat! Meg nem érti a ki boldog, A ki sebet sohsem hordott, Csak az, a ki keservében Bolyong a vadon ölében. Csak az hallgat a szavára, Ki maga is olyan árva. Ki, mint tengermély a gyöngyét, Titkon hozza forró könnyét. Hogy azt senki meg ne lássa, Hol fakad a bú forrása. A mely útját azon kezdi, Hogy a szivet megrepeszti! Csak az tudja mi a bánat, Kinek ajka nem ejt vádat. Kinek nincs vigasztalója Csendes sír az altatója. Sipos Soma. A század bolondja. Irta : Zshokke Henrik. 7 Az „E g r i Újság“ számára fordította: Dienes József. — Csak egy nehéz pillanat és szilárd akarat? Hm, könnyű két szó ez igy egymás mellett, de a kivitele, barátom, a kivitele a valóságban ... — Igazad yan, de legtöbbször a véletlen — segít. Lásd, én is sokáig haboztam, én is sokáig küzdöttem — hiába, mig végre is egy puszta véletlen döntötte el sorsomat szerencsémre és mindazok szerencséjére, kik hozzám tartoznak. — S mi volt ez a véletlenség ? Beszéld el nekem ezt is! — kérdém kíváncsian, mert nagyon szerettem volna tudni, mi hatott barátom kedélyére és elméjére oly erővel, hogy szakítva a vi.ággal, öt a legfurcsább szeszélyek s a fegábrándosabb életmód karjaiba dobta. Olivier felelet helyett fölkelt és eltávozott. — Nemde, Norbert, — szólt a báróné, mielőtt kis ideig némán, szémének gyöngéd, szivreható mosolyával tekintett reám — te szánalmat érzesz férjem iránt ? — Szánakozni csak a szerencsétleneken lehe de nem a boldogokon! — válaszoltam kitéröleg. — Tudod talán, hogy rokonai gyű ölik, ismerősei megvetik és az egész világ tébolyodottnak tekinti ? ! . . . — Kedves barátnőm, — ha ugyan szabad igy megszólítanom — eltekintve némi apró szeszélyektől, miket én is szélsőségeknek tartok, de a miket egy kevés óvatossággal el lehet simítani, úgy, hogy a világnak botránykőül ne szolgáljanak, — megvallom, Olivieren eddig még semmi olyan dolgot nem tapasztaltam, a mi gyűlöletet vagy épen megvetést érdemelne. — De édes barátom, — folytatá a báróné — a közvélemény szava sokat szokott nyomni a mérlegben s te ezt semmibe sem veszed? — Rendes körülmények között igen, de Oliviért illetőleg még nem, mert igen jól tudom, hogy a közvélemény is igen gyakran téved. Hajdan Jeruzsálem közv. eménye az ártatlanság keresztre feszítését követeié; nem egyszer megesett, hogy a közvélemény a népek pusztítóit nagyoknak nevezte, a bölcseket őrülteknek nézte s a tudatlanság és kéjelges rabszolgáit az egekig magasztalta. — Mint örvendek, — szólt a báróné örömmel — a te józan Ítéletednek! Te még meg fogod szerelni Olivieremet, mert te nemesszivü ember vagy s teljesen méltó Olivier barátságára. Hidd el nekem, hogy Olivier angyal, és az emberek csak erényeiért zárják ki társaságukból, mint valami gonosztevőt vagy tébolyodottat. Mialatt igy beszélgettünk, Olivier visszatért hozzánk. Egy kis könyvet tartott kezében és a legközelebbi székre veté magát. — íme itt van a sors vagy helyesebben, az
