Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-07-13 / 50. szám

o czéljából, dohánygyári munkás leá­nyoknak jelentkeztek. De ennek már vége. A befejezé­séhez közeledő 6 hetes tanfolyam elégséges volt arra, hogy a beteges előítéleteket legyőzze s tekintélyt sze­rezzen a becsületes munkának, mely minden külső alakjában nemes és tiszteletre méltó. Azok a leányok pedig, kik az előítéletek s az indokolatlan gőg apró tüszurási daczára hívek maradtak be­csületes, kenyérszerző munkájukhoz, ma már bizton nézhetnek a jövő elé. Nem csekély küzdelmük meg fogja termeni gyümölcsét, amennyiben ta­nuló idejüket kitöltve az eddigi napi 25 kr. »tanoncz-dij« helyett a jövőben már darabszámra fogják szorgalmukat díjazni s igy az első héten mindjárt 25 krról 32-re, a második héten 35-re. azután fokozatosan mindig több és több egészen 60 kros díjazásra emel­kedhetnek naponkint. Azután még egy megbecsülhetet­len anyagi előnyük van a dohány­gyárban dolgozó leányoknak, az t. i., hogy mindnyájan nyugdíj képesek. Ha valaki tiz évet tölt el a gyárban, az már nyugdíjra tarthat igényt, azt nem is említve, hogy mindegyik munkásnő tagja lévén a betegsegélyző egyletnek, betegség esetén ingyen gyógykezelés­ben,ezenfelül még segélyezésben is részesül. De beszámolunk ezúttal a hat­hetes előkészítő tanfolyam elvégzett munkaanyagával is. Nem kevesebb, mint ioj,ooo drb. vágott végű magyai' hosszú szivar (á da- rabonkint \j% kr.) készült el ezen elő­készítésre szánt hat hét alatt s igy a 81 munkásleány egyenkint 1272 drbot készített el addig az ideig, mig kész dohánygyári munkásnőnek lett elő­léptetve. A jövőben a dohánygyári elő- készitő tanfolyamban 200 munkaerő­re lesz szükség, ha pedig a rendes dohánygyár üzembe lép, 1200 mun­kás fog alkalmazást nyerni. A most kiképzett munkásnők a rendes do­hánygyárban mint beoktató nők lesz­nek alkalmazva, természetesen illő I dijjazással, ezért tehát a most belépők ! hasonlíthatatlanul nagyobb előnnyel bírnak a később jelentkezők felett s épen ezért nem győzzük polgárlcá- nyainknak eléggé figyelmébe aján­lani azt a körülményt, bogy a nyárs­polgárias nagyzás korszaka lejárt s most csak egy van, a mi igazán ne­messé teszi az embert és ez egy: — a munka. Az eger-szalóki oltárkép — Látogatás Sajóssy Alajos műtermében. — Saját, tudósítónktól — Eger, julius 12. Egy szerény, visszavonult egri festőművész műtermében, teljes csöndben, egy monumentális munka készült el a napokban. Sajóssv Alajos akad. festőművész érsek-utczai műterméről van szó, hol az eger-szalóki templom számára igen sikerült oltárképet festett a veterán festőművész, mely neki már a 79-ik alkotása. A nagyszabású kép 5 méter magas és 3 mé­ter széles vásznon kifeszitve igazán impozáns és megható látvány. Rajta a közepén a Boldogságos Szűz gyönyörű képmása látható, ölében a gyermek Jézussal, a mint — a szt. hagyományok szerint — stocki szent Simonnak, a kármelita rend ha­todik rendfőnökének 1251. évi julius 16-án a következő szavakkal nyujtá át sajátkezüleg a szent sk apui árét: — Vedd ím szerétéit fiam! rended skapu- láréját, társulatom jelvényét; mely kiváltságul szolgáland neked és minden kármelita rendbelinek ; a ki- abban hal meg az nem fog gyölrödni az örök tűzben. íme az üdvösség jele, a veszélyben mentőszer, a béke és örök frigy záloga*)“ * így beszéli el e látomást Svaningtou P ter a szentnek gyóntató atyja, szerzetes társa és titkára, egy a reiidtársaklioz intézett köriratában a sz. rendfőnök tollba­mondása után isteni gondviselés eszköze, melylyel engem gyenge­ségemből kiragadott és őrültségemből öntudatra ébresztett. Egy jelentéktelen könyvecske; szerzője ismeretlen; sok köznapi s fölösleges dolgot tar­talmaz, de itt-ott a köznapi salak alatt valóságos gyémántok vannak. Maga a czim: »Egy emberbarát ábrándjai« sem sokat Ígér, de azért mégis meg­becsülhetetlen kincs. Én ezt egyszer, mikor még a katonaságnál valék, egyik ismerősöm asztálán ta­láltam és, minthogy épen sétát tenni szándékoztam a szabadban, magammal vittem, hogy legyen mit olvasnom, ha elunom magam. Séta közbe.-, midőn egy terjedelmes jávorfa árnyékába leheveredtem és az emberi élet sok-sok visszásságán töprenkedtem, egyszer csak úgy véletlenül fölnyitottam a könyvet és szemembe ötlött egy fejezet, melynek ez volt a czime: „Ifj. Pytheas thule-i útja“. — Hadd lássam csak, — mondám rendkívül érdeklődve — mit tud a messaliai vén görög a mi országunkról! S mi volt az, a mi a te lelki­világodat annyira átváltoztatta Olivier felelet nélkül hagyva megjegyzésemet, olvasni kezdett a könyvből: If j. Pitheas thule-i útja . . . Pedig igazságot vagyok mondandó, atyámfiai, noha talán hihetetlennek fogjátok is tar­tani. Azonban gondoljátok meg, hogy az éjszaki vidékeken maga a természet mostohasága taszítja el magától az embert és a szükségesek megtaga­dása által kényszeríti különféle találmányok által az életet türhetőbbé tenni. Mert a mi országunk­ban, hol a természet jóságosabb a halandók iránt, hol tólen-nyáron a szabadban lakunk és az élet föntartására s kelleme-sé tételére szükséges dol­gokat fáradság nélkül szerezzük meg, nekünk arra nincs szükségünk. De nekik, kik egy félesztendeig tartó tél zsarnoksága alatt nyögnek, azon kell törni fejüket, mi módon teremtsenek maguknak fütött házakban mesterséges nyarat. És minthogy a természettől eltaszitva, magukra hagyattak, sokkal inkább ösztönöztetnek az elmének szép tervekkel s hiú ábrándokkal való foglalkoztatására és minden tudnivalónak elsajátítására, mint mi. Azért isme­retekben gazdagok, sokat tudnak mindenféle dolgok­ról, melyek sem bölcseségre, sem boldogságra nem vezetnek és vastag könyveket írnak haszontalan dolgokról, melyek nálunk névleg is alig ismeretesek. Sőt külön iskolákat és tanszékeket is állítanak fel számukra. De a világ ezen északi oldalán olyan az éghajlat, hogy a fagy és hőség, éj és nap egyik szélsőségből a másikba csap át s alig marad közép- állapot, mely a testnek, léleknek kellemes és hasz­nos volna. Mert a mily elviselhetlen a nyári forróság, ép oly öldök'ö a téli hideg; a nap félesztendön át majdnem 18 óráig tart, mig a másik félesztendőn át alig 6 óráig. Ép oly állhatatlan és csapongó ott az emberek kedélye is, és változó, mint az időjárás. Állhatatos, erős akarat alig található. Viseletűk, költészetük és bölesószelük évröl-évre újabb divatu. Azok, kik megbuktatták a zsarnokságot, miután a szabadságot nyelvükkel dicsőítették és tetteik által vele visszaéllek, holnap önként hajtják fejüket a szolgaság járma alá (Folyt küv.) A szép és mé'y áhítatra gerjesztő oltárkép jobb oldalán — szemben a stock szt. Simon tér­deplő alakjával — Szt. Terézia alakja látható a kármelita szerzetesnök korhű ruhájában, amint térdelve, áhítattal felsóhajt a Boldogságos Szűzhez. A gyönyörű harmóniában s nagy arányokban megföstőlt oltárkép semmiben sincs hátrább Sa- jóssy már előző alkotásaival, melyek — mint már föntebb is említők — 78-ra rúgnak. Ily nagy számú mesteri müvet kevés festőművész produkál, a mi szintén érsek-utczai műterem lelkes tulajdonosának elpusztithatlan hangya-szorgalmáról és a zsenialitás­sal határos képességéről tesz tanúbizonyságot. A nagy gonddal elkészült mesteri müvet ma délután csomagolták be, hogy holnap elszállítható legyen rendelte ési helyére, de a pihenést nem is­merő művész máris egy másik, a 80-ik oltárképé­nek megalkotásához fogott, mely a bolyoki temp­lom számára készül. Ennyi szorgalmat és fáradozást csak méltó elismerés illethet, legyen ez az általunk papírra tett pár sor a nagyonis kiérdemelt elismerésnek egy csekélyke jele. Jánusz. Újabb fény az egri névnek. — A Gröber féle kapák. — Eger, julius 12. Ezen a czimen lapunk május hó 9-én meg­jelent 37. számában, egyszer már kimerítően megemlékeztünk arról a széles körben feltűnést kellő találmányról, melylyel városunk egyik köz­tiszteletben álló polgára, Gröber Ferencz meg­lepte az ország földmiveléssel foglalkozó közönségét s ez által újabb fényt, újabb dicsőséget szerzett az egri névnek. Gröber Ferencz ugyanis egészen uj szer­kezetű kapákat, talált fel, melyek szerencsés szer­kezetüknél fogva hasonlíthatlanúl megkönnyítik a kapások munkáját, a mostanig használatban levő kapákkal szemben. Az uj szerkezetű, Grőber-féle kapák leírásával s a vele Hatvanban megejtett nyilvános próbakapál.is eredményével a magyar földműves érdekek egyik legelőkelőbb orgánuma, a Gazdasági Lapok f. évi 25. száma is bőven és részletesen foglalkozik, sőt a kapákról könnyebb megismerhotés végett, ábrákat is közöl. A Gazdasági Lapok közleményét a Grőber-féle kapákról érdekesnek tartjuk mi is be­mutatni olvasóinknak tehát közöljük egész terje­delmében a következőkben: »Már említést tettünk arról, hogy Gröber Ferencz egri szőlőbirtokos uj szölőkapákat szer­kesztett, a melyek egészen eltérnek a mostani ka­páktól. Ezeket most vázlatos rajzban is bemu­tathatjuk. E kapák kétfélék. Az egyik f-arabolóként mű­ködik és elöre-hátra tolandó a hátrafelé menő munkás által. Elől és hátul egyaránt éles lévén, borotvaként metszi el — 45 czentimóter metsz- szélességben — a gazok gyökereit és igen szépen porhanyitja a már kérgessé vált felső földréteget is. A másiknak alakja hasonlít a régi kapákéhoz és a bakhátas művelésnél tesz jó szolgálatokat. A különbség azonban az, hogy üres a hátlapja s igy érthető, hogy sokkal könnyebb vele a munka és úgy szőlő bakhátalása, mint a kukoriczának és a burgonyának feltöltése vele sokkal könnyebben megy, mint a mostanáig ismert kézi kapával. Ezzel az eszközzel már úgy dolgoznak, mint a régi kapával, tehát előre menve és emeléssel vágva be azt a földbe. Junius 21-én hatvani Deutsch Jóvsef hatvani gazdaságában leltek e kapával kísérletek téve és pedig ugyanezen elv szerint szerkesztett kisebb répakapákkal és rópatöltögetökkel. A kapá- lási évad már meglehetősen végén lévén, a répa­kapát ez alkalommal egész tüzetesen kipróbálni nem lehetett, a répatőltögető azonban — daczára a répa nagy lombozatának — igen jól működött, úgy, hogy a jelenlevők becslése szerint körülbelül 3 — 4 munkás munkaeredményének képes megfelelni. Ez a töltögető egy kis töltögető testből áll, a melynek hegye irányában van meghajlítva a hosszú nyele. A munkás hátrafelé lépked a soro­kon és maga után húzza a töltögető testet, a mely minden kifogás nélkül igen szépen halmozza fel a répához a földet. A munka nem nagy kézi erőt igényel, úgy, hogy a munkás egész nap foglalkoz- hatik vele, a nélkül, hogy kimerülne. Ez az eszköz tehát tökéletesen bevált. A szölökapák, mint út-sarabolók lettek ezután k próbálva és általános tetszést aratott az a gyors munka, a melylyel a sarabolást végezték. Kőztu-

Next

/
Thumbnails
Contents