Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-06-22 / 44. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi junius hó 22, 44. szám. Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tati.ak el. Kéziratok nem adatnak vissza. E8RÍ ÚJSÁG Kiadóhiv.ital: Eger, Piacz ntC'.a 4. szám Hirdetések hétié- és csütörtökön d. u 4 óráig fogadtatnak ei. Előfizetési ár: egész é r 6 fr , félévre il frt, negyedévre 1 !r 50 kr. Egye szám ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Nem kell aggódni. — Az uj részvénytársaságok. — Eger, junius 21. A kereskedelmi és ipari forgalom örvendetes haladást tanúsít nálunk a legutóbbi időben. Szinte aggodalomra ad már okot a kishitűeknél a legújabb részvény- társaságok alakulása, szaporodása, azon kishitűeknél, kik egyátalán nem tudják megérteni, hogy ha eddig meg volt e város ezen részvénytársaságok nélkül, mire való most azoknak az alapítása? Azonban ez a vélekedés, mint előre bocsátottuk, kishitűségre vall. s egyenlő értékű azzal az ismeretes okoskodással, amely azt tartja, hogy nem kell a katonaságot betelepíteni, mert drága lesz a zöktség. Kétségtelen dolog, hogy sokat változtatnak majd viszonyainkon az új részvénytársaságok. A butorvasalásgyár mar is elvont egy csomó munkást az olcsó napszámtól. A dohánygyár a cselédek bérét drágítja meg, az uj vendéglő a mostani vendéglősök forgalmát fogja kisebbíteni, a sörgyár a sörfogyasztást emelvén, a borfogyasztást apasztotta, s az új pénzintézet a meglévők forgalmát fogja részben magához vonni. Ezek a panaszok azonban csak a felületes szemlélő előtt okozhatnak aggodalmat. Mert ezek a számba alig vehető csekély, látszólagos veszteségek elenyésznek azok mellett a megmérhetetlen gazdasági előnyök mellett, a miket az új részvénytársaságok kívánnak biztosítani a városnak és közönségének. Máskorra tartjuk fenn ezeknek a bőséges kifejtését, most csak arra kívánunk reá mutatni, hogy a részvénytársaságok gyors egymásutánban keletkezése egyátalán nem szolgáltathat aggodalomra okot. Annyira beleélte magát a város a szőllőgazdaságba, hogy ezen kívül alig törődött a gazdasági élet azon forrásaival, a melyek a kereskedelmi és ipari forgalomban vannak. így alig vette észre a város, hogy a szomszédban példáúl Miskolczon, — a kereskedelem és ipar alapos gondozása milyen gyorsan emelte a várost olyan kultur góczponttá, a mely ide s tova összpontosítja magában a felföld gazdálkodását. A szomszédok növekedtek, gazdagodtak. Kereskedelmi, ipari, gazdasági kuiturintézméii) cik gyarapodtak, szaporodtak, megerősödtek, nem is lassan, de mondhatnék elég gyorsasággal és biztonsággal. Csak most, hogy szőllőhegyein- ken kopár sziklákon törik meg a reggeli nap sugara, csak most vette észre a város is, hogy a szőllőgazda- ságon kivül is kell lenni életnek, mert hiszen más városok élnek és virágoznak szőllőhegyek nélkül is. Es így csak most került a megérdemelt gondozás és figyelem alá az elhanyagolt kereskedelem és ipari forgalom Ámde most már abban a tempóban, melyet a fővárossal tartottak annak idején az immár »nagyobb vidéki városok« — mi most már nem haladhatunk. Gyorsabb tempóra van szükségünk a haladásban, a mulasztások helyrehozásában, az ipari és kereskedelmi forgalom kifejlesztésében, hogyha utói akarjuk érni azokat a városokat, a melyek évtizedekkel ezelőtt mögöttünk voltak. Ez az oka a részvénytársaságok rohamos keletkezésének s ezért nincs okunk e fölött aggályoskodni. A peczérlak és dögtér. Eger, jun. 21. Egy erősen uneszthetikus théina, melyhez ónunkat befogva nyúlunk hozzá, de hozzányúlunk, mert elvégre is halaszthatatlan elintézésre váró kérdése közegészségügyünknek. Szeretett városunknak már évek óta vannak úgynevezett tengeri kígyói, melyek közül — hála Istennek — már többnek levagilalták hosszas küzködés után a nyakát. Yilágitásügy, a dohány-gyár ügye, az uj városház ügye, ,.vasúti mizériák“ stb. részben megfojtott, részben végső vonaglás- ban vergődő tengeri kígyók; a reáliskola ügye is ilyes valami, nem tudjuk, sikeresen Az Egri Újság tárczája. A század bolondja. Irta : Zshokke Henrik. 3 A/. „E g r i U j s á g“ számóra fordította : Dienes József. Mialatt a kocsmáros küldöncz után járt, én a falun keresztül lassan sétálgatva, egyenest a kastély felé tartottam, melyhez a házak és kertek között egy gyalogút látszott vezetni. Azonban csalódtam, mert ezen az ösvényen egy kisebb épülethez értem, mely valószínűleg mosóház lehetett s csak tőle oldalt, egy meglehetős mély és széles patak túlsó partján emelkedett a Flyeln-család ódonszerü ősi fészke. Mikor megláttam a helyet, hol Olivier tartózkodott, hirtelenül elhatároztam, hogy bejelentés nélkül lépek Olivier elé; hiszen a kocsmáros előtt is csak azért hallgattam el nevemet, mert látni akartam, vájjon reám ismer-e, ha majd eléje kerülök. Hosszas keresés után találtam is a patakon keresztül egy átjárót, mely a bokrok között a vadgesztenyefákhoz vezetett. A fák, — hová értem — egy tágas, köralaku gyepes tért árnyékoltak be a kastély mellett. Köröskörül széles, porondos ut húzódott, jobbra-balra csinos lóczák állottak a fák stirü lombjai alatt és e lóczák egyikén nem csekély meglepetésemre Olivier ült, egy könyvből olvasgatva. És nem .egyedül. Lábainál egy hároméves gyermek játszott a fűben, mellette pedig egy gyönyörű fiatal nö ült, csecsemővel ölében. Valami csodálatosan megható volt e csoportot nézni. A bokrok által félig elrejtve, megállottám. Senki sem vett észre. De e csendes és boldog családi idyll közepett, az én szemem folyton csak Olivieren függött. Az a fekete bajusz és göndör szakáll, mely ajkát és arczát környező és sötét haja fürtjeivel összefolyt, valóságos patriarchális külsőt kölcsönzött neki. Ruházata egy kissé sajátságos volt, de mégis tetszetős. Fején egyszerű házi sipkát viselt ellenzővel, nyaka körül szélesen kihajtott inggallért, mely alól zöldszinti, bö, majdnem térdig érő kabát omolt alá, végig begombolva. Végül fehér, bö matróz-nadrág és topán egésziték ki öltözetét, mely majdnem ugyanolyan volt, mint a minőt a parasztokon láttam, csak valamivel finomab kelméből és jobb Ízléssel volt elkészítve. Arcza rendkívül nagy lelki nyugalmat és megelégedettséget fejezett ki s bár a negyvenhez közel járt, még szépnek is mondható. Általában Olivier barátom első tekintetre olyan benyomást tett rám, mintha egy visszavonult középkori bölcset látnék magam e.ött. Azalatt odaérkezett a korcsmáros küldöncze in. A fiatal ember levevén kerek kis kalapját s a következőket monda: — Uram, egy idegen, kit erre viszen útja, beszélni akar veled. Azt mondja, hogy ö legrégibb és legjobb barátaidnak egyike. Olivier föltekintett könyvéről és nyájas hangon kérdé : — Kit erre viszen útja! Gyalog jött ? — Nem, póstakoesin. — Hogy hívják ? Hová való ? — Azt nem tudom, mert nem akarta megmondani. szólt, kezével távozást — Akkor hát mondd meg neki, hogy hagyjon nekem békét! Ne zavarjon. Bár ki legyen is, nem akarom öt látni! intve az ifjúnak. — És mégis látnod kell engem, Olivier! — szóltam ekkor előlépve bokor mögül és bocsánat- kérőleg meghajtván magamat a hölgy előtt. Olivier a nélkül, hogy megmozdult vagy köszöntésemet viszonozta volna, bosszúsan forditá felém tekintetét, egy ideig meieven, vizsga szemekkel nézett rám, azután elkomoiyodott, letette a könyvet kezéből s közelebb lépve hozzám, kérdé : — Kihez van szerencsém ? — Achilles, tehát már nem ismered Patrok- lusodat ? — Ab, úgy?! — kiáltá ekkor meglepetve, ölelésre tárt karokkal — Isten hozott, kedves Patrok- lusom, franczia frakkban és hajporozott fővel ! — Ezzel keblemre borult s dacíára csipkedő megjegyzésének mindketten nagyon elérzékenyültünk. Ez az ölelésünk húsz évi időközt tüntetett el lelkűnkben. Ismét úgy éreztünk egymás iránt, mint a Seine partján, mint Bovenden-ben Norten-ben és a gleichem vár romjain. Azután örömsugárzó arczczal a szemérmesen elpirult ifjú nöhöz vezetett: — íme ez Norbert, kit úgyis ösmersz már elbeszéléseimből — mondá meghatott reszkető hangon, majd pedig hozzám fordulva mondá : Ez itt az én kedves feleségem. Az Ifjú nö angyali arcza szelíd mosolylyal tekintett reám:
