Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-05-15 / 33. szám
óriási, villamos lángokból ngyogó lant, kétoldalt ugyanily lángokból álló forgó napokkal^ egy oly jelenet tárul szemeink elé, melynek elmondására nem találok kellő szavakat. * A dalünnep előkészítő közgyűlése szintén szombaton este 7 órakor tartatott Fiume város közháza nagytermében, melyen Lung György elnökölt. A közgyűlés tárgyai közöl először is a jury megvá'asztása került, sorrendre, mire nézve az elnök kijelenté, hogy csak a megbízó levelekkel éllátott képviselők vehetnek részt a szavazásban Erre összesen 30 tagegylet képviselői igazoltattak. A jury tagjaivá titkos szavazás utján a következőket választották meg: Erkel Gyula, 28, Berghoffer József dr. 25, idősb. Ábrányi Kornél 23, Angyal Armaná 23, Goll János 22, Ságh József 22, Gaál Ferencz 20, Gobbi Alajos 19 szavazattal. Póttagok: Erney József lé és Sipos Antal 13 szavazattal. Azonkívül szavazatott kaptak: Hoffer Károly 11 és Brand Ede 8-at. Ezután a díszhangversenyen résztvevő daláregyesületek előadási sorrendjét sorshúzás utján a következőkép állapították meg: a versenyen a következő sorrendben vesznek részt a dalósegyletek : d. e. 1.) Debreezen, 2.) Komárom, 3.) Brassó, 4.) Eger, 5.) Szegedi dalárda, 6.) Szat- már Németi, 7.) Ganzgyár, 8) Marosvásárhely, 9.) Törekvés, 10.) Nagy-Károly, 11.) Temesvári, 12.) Kecskemét, 13.) Hódmezővásárhely, 14.) Kassa, 15.) Szégszárd. — D. u : 1.) Székely-Udvarhely, 2.) Uj-Vidék, 3.) Bpesti »Férfi«, 4.) »Ébredés«, 5.) Szabadka, 6.) »Aczélhang«, 7. »Asztalosok«, 8.) Nágy-Szent-Miklós, 9.) Rimaszombat, 10.) Szegedi polgári d. 11.) Makó, 12.) Nyíregyháza, 13.) Bp. Polgári, 14.) Budai d., 15.) Torda. Az »Egri Dalkör« tehát a díszhangversenyen a 4-iknek fog énekelni. * Az országos dalegyesület programja a lefolyandó ünnepségekre, a következőkben van megállapítva : Vasárnap, május 13-án: reggel 8 órakor a közgyűlés ünnepies megnyitása a diszelnök, Batthyán Lajos gróf kormányzó részéről a városház nagytermében; d. e. 11 órakor a dalosok első csoportjának előadása a Ziehy-mólón felállított pavilonban ; d. u. 6 órakor a második csoport előadása Az előadás után, vagyis este 9 órakor a a delosok József föherczeg Ö cs. és kir. Fenségéhek, Batthány Lajos gróf kormányzónak és a fiumei hölgyeknek (kik a városi szinház erkélyén gyűlnek egybe) szerenádot adnak. Hétfő, május 14-én: reggel 8 órakor a közgyűlés folytatása a városház nagytermében; ugyanekkor a dallosok főpróbája a városi színházban ; d. e. 11 órakor : a Fiumei magyar daloskör zászlajának ünhepies felszentelése a dalosok Zichy-mólói pavillonjábáh, hol csak is a meghívóval ellátottak foglaltatnak helyet; d. u. 5 órakor összejövetel a Giardiüo pubblicoban, hol a város a dalosok tiszteletére, külön elzárt helyenHmffét állíttat fel; este 7 órakor a dalosok összejövetele az Adamieh téren, onnan testületileg kivonulás a Zichy mólóra. Este 8 órakor az összes egyesített daláregyesületek előadása a Zichy mólón. Kedd május 15-én : d. e. 9 órakor, a közgyűlés ünnepies bezárása a diszelnök, Batthány Lajos gróf kormányzó részéről; a jury határozatának közzététele és a jutalmak odaítélése és kiosztása a városház nagytermében; d. e. 10—12 óráig a város megtekintése d. u. l/ib órakor a városi polgárság részéről a nagygyűlésen résztvett dalos egyesületek képviselőinek adott bankett a Deák szállóban; d. u. 4—6 óráig a város megtekintése. Este 7 órakor jo- tékonyczélu díszelőadás a városi színházban, * Midőn e sorokát befejezem, az egész város még viszhangzik a lelkes éljenek és a vidám zenétől, mely Fiume nem mindennapi szívélyes vendégszeretetéről tanúskodik. HÍREK. Eger, május 10. — Személyi hír. Túrosányi Gyula dr. megyei tiszti főorvos, a hatheti tűzi főorvosi tanfolyam hallgatása után szombaton, e hó 12-én haza érkezeit s hivatalát azonnal átvette — Az egyházmegyei hivatalos lapból. U jhelyi Lajos sarudi plébános a tiszáu-inneni alperesi kerület rendszerinti altspéies vé s kerületi tanfelügyelővé, Okváth Ferencz markazi plébános a közép patai alesp^resi kerület rendszerinti alperesévé s kerületi tanfelügyelővé, M i 1 d n e r Béla leveleki plébános hajdú-böszörményi plébánossá, Mc 1 i cher László doroghá/ai ideiglenes lelkész pedig do- rogházai plébánossá neveztettek ki az egri tóegyházmegyei egyházhatóság állal. — Uj mérnök. Az egri főkáptalan. a főkáptalannál üresedésben volt mérnöki állásra Timon Béla mérnököt nevezte ki — Katonai fö utóállitások. Az 1891. évi katonai föutóállitások e héten már kezdetüket veszik és pedig a következő sorrendben: május 1G án Egerváros és az egri járás részére tartatik meg a katonai föutóállitás; —- május 17 én Gyöngyös város és a gyöngyösi járás részére; — május 18-án a hevesi- és a hatvani járásokra nézve; — május 19 én a péler- vásári- és a tisza-füredi járásokra nézve A katonai föutóállitások a jelzeG napokon mindenkor Egerben, a megye székházában tartatnak s délelőtt 9 óiakor veszik kezdetüket. — Esküvő, f. hó 25 én art ja esküvőjét Klein Mór helybeli kereskedő P r e s z 1 e r Josepha kisasszonynyal P r e s z- ler Márton ur leányával. — Az agghonvédek mulatsága. Mint minden évbpn úgy az idén is, rendez a hevesmegyei 1848-49 es honvédegylct egy jótékony ezélu nyári mulatságot, melyre nézve tájékozásul a következő sorokat vettük: E1 elhívás. Az 1848/s évi honvédek Hevesmegyei egylete f. é. május 20-án délután az Érsekkertben saját pénztára javára táuczczal egybekötött mulatságot rendez, melynek jövedelme az elnyotno- morodott s munkaképtelenné vált honvédek felsegélyezéséi e s előforduló temetkezési költségek fedezésére lesz fordítandó. — Ezen czélokat tekintve kérjük az egri nagyérdemű lelkes kö- sönség szives részvétét és pártolását. A mulatság kezdete délután 2 órakor mely taraczk- lövésekkel jeleztetik — tart 10 óráig. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság a reá következő vasárnap tartatik meg. — Étel- s italokról gondoskodva van. — Belépti dij személyenkint 20 kr. — Katonajegy 10 kr. — Feliilíizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. — Eger, 1894. Május 10 A Rendezőség. — Eljegyzés. Friedmann Nándor mezőkövesdi kereskedő szombaton jegyezte el Schvarcz Regina kisasszonyt Mezőkövesden. — A vérengző kubikos. Mező-Tár kány és Bessenyő között az elfolyó Laskó patak szabályozásánál dolgozó kubikusok a múlt szerdán délután, midőn úgy 5 óra tájban ozsonnázni vonultak az ottani mun kás barakba s ott erősen bepálinkáztak, egymással összevesztek, mi közben Szászi Pál kömlői munkás Veres István besse nyői munkást egy késsel összeszurkálta s azután a sebei következtében összeesett embert egy bottal kegyetlenül megverte. A vérengző kubikus ellen az egri kir. törvény- zék már megindította a vizsgálatot. — Szomorú hir. Dutka György végzett joghallgató f. hó 10-én, élete virágjában 24 éves korában meghalt. A korán elhunyt tehetséges fiatal embert tegnap, pünkö-d vasárnapján kisérték ki nagy részvét mellett a szent erzsébeti sirkertbe.-- Egy darab Ázsia — Egerben. Nem tudjuk eluivasia-e. Egerváros igentisztelt rendőrkapitánya egyik előző számunk „Eger rémei“ czimet viselő kő. leményét, ha nem, ezúttal komolyan felkérjük arra, hogy olvassa el, mert már-már igazán türhetienné kezdenek válni azok a vad, igazán ázsiai állapotok, melyek mostanában Eger egyik legnépesebb utczáján, a maklári-uton napirenden vannak. Éjjelenkint — különösen íinimp és vasárnapokon — 10—12 óra között nehány brutális iparossegéd és földműves legény felállva oly irtózatos ordbozást visz véghez egész utcza bosszant, hogy az ember a végteleu mongol sivatagon élőnek hiszi magát, hol a tropikus éjjeket sahál vonitások s más egyéb lenevadak rém-ordilásai között kénytelen eltölteni. Ezeknek a czivilizált Egerhez nem illő állapotoknak minél gyorsabb megszüntetését kérjük rendőrségünktől, mert végre is előbbre való ama pár száz egri adófizető polgárnak nyugalmi', kik itten laknak, mint ama n-hány rakonczátlankodó duhaj megkim'- lése a rendőri fenyítésektől. Tartsanak olykor-olykor razziát a mondott időben őzen a zaklatott ulczán s biztosítják, igen igen há'ás lesz érte a maklári-uti közönség. — Az éjfé’i betörök. Szedonka János bolthelyiségébe, mely a parádi üveggyárnál van a napokban éjjel 12 órakor az ablak vasrácsozatának befeszitése után ismeretlen tettesek behatollak, honnan csakhamar a bolthelyi- ség melletti szobába nyitottak be, hol Szedonka János felesége aludt. A vakmerő betörők már hozzá akartak látni teljes csendben fosztogató munkájokhoz, midőn egjyikök valami előtte álló tárgyat fellökött s az igy támadt zörejre a szobában alvó nő felébredt és nagy lélekjelenléttel reákiáltott a tolvajokra: „Kik vagytok, mit akartok itt ?“ Erre a betörők megijedtek s az ablakon Keresztül bújva a közeli erdőségbe menekültek, egyikök azonban menekülése közben egy kis asztalt is magával vitt, melynek fiókjában 30 frt készpénz volt elhelyezve Ezt az asztalt később meg is találták az erdőben, de a benne levő 30 írtnak ekkor már csak a hült helye volt meg. A tettesek eddig még ismeretlenek. — A részeg fejszés. Sváb Ferencz makiári ember néhány nappal ezelőtt leitta magát, s midőn részegen haza felé ment, útközben éjjel 11 — 12 óra között a nála volt fejszével iíj. Tóth József és Vágner János makiári lakosok ablakait beverte. Feljelentették az egri kir. törvényszéknek. — Vásári tolvajok. Pétervásárról jelentik lapunknak, hogy az ottan május 9-én tartott országos vásár alkalmával egy füzesi ember, név- szerint Nagy István, Groszmann Jakab szenterzsébeti kereskedőtől egy vas villát lopott, de tetten érték. —- Ugyancsak ez alkalommal Kovács János derecskéi ingyen vásároló Gandi István gyöngyösi szabó sátorából egy kabátot emelt el, de öt is még ideje korán elcsípték. — Megvadult — mészáros inas. Ma reggel egy jól ismert helybeli mészárosnak inasa két egymáshoz kötözött ökröt hajtott a vágóhidra, végig a maklá'i utón, de ez a „hajtás“ a szegény állatoknak oly baromi as kínzásával töi- tént, hogy az utczán a templomba menő közönség méltán megbolránkozott benne. A vir- tuskodó éretlen gyerkőezöt ezúttal még nem ne/ezzük meg nyilvánosan — bár ez a mai tette, nem -az első ilyesféle „stiklije“ neki — de ha talán a rendőrség érdeklőne utána, neki szívesen megadjak a kellő — felvilágosítást. — Az átányi ünneprontók. Átányon történt, hogy bizonyosan az alkoholnak mértéken túl való élvezése folytán Mérten Imre, Győr János és Hajdú István botokkal felfegyverkezve Fuder János lakása elé vonultak s ott botrányos káromkodások között Fuder házának falát és kerítését ütlegelve, azon tetemes kárt okoztak. Mind a három részeg ünnep- rontó ellen megtették a feljelentést a hevesi kir. járásbíróságnál.-- Holtomiglan — holtodiglan. Furcsa kis házassági történetkéröl értesíti lapunkat egyik vidéki levelezőnk. Egy hevesmegyei tiszamenti köz-