Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-05-15 / 33. szám
!. évfolyam. Eger, 1894. évi május hó 15 33 szám. Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tatnak ei. Kéziratok nem adatnak vissz Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utr/a 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. n 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész é r ■ 6 ír, félévre 3 frt, negyedévre 1 fr 50 kr. Egye szám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Babocsay Sándor. Eger, május 15. Bocsásson meg, hogy az Ön nevét teszem e sorok élére, hogy erről illendően nem értesítettem, erre engedélyt nem nyertem. Önök pedig t. olvasóim, ne ijedjenek meg : nem himnuszt készülök zen reni, csak tényeket igyekszem megölök, mi. Személyi kultuszt nem űzök, de azért ki merem mondani, hogy Egernek gratulálhatok, hogy Babocsay Sándorja van, s hogy engem közel 3 évi iitlétemért kárpótol az, hogy ezen férfiú megtisztelő ismeretségére, még nem merem mondani: barátságára, tettein szert. Nem fogok politizálni, mert e sorok megírására még a hatalmas „pünkösdi czikk“ megjelenése előtt határoztam ma gamat, akkor mikor egy száz forinttal terhelt levél érkezett hozzám (ahá!), sőt mondhatom már régebben is. Én nem a politikus Babocsayról szólók, ezt avatottabb kezekre bizom, én beérem a philantrópussal, a reálistával. Ismétlem: nem fogok politizálni, legfeljebb philantropizálni — realizálni Ezt csak úgy mellesleg az anonym denunciáns levelek Íróinak, kiknek még azt is elárulom, hogy én Babocsayt a reáliskola, legalább oly barátjának tekintem, m nr a minisztert, az államtitkárt, a miniszter, tanácsost v. akár a főigazgatót. Egyszerűen azért, mert a mit tett, tesz s tenni fog, azt teszi annak daczára, hogy fiacskája 2 év előtt nálunk — megbukott s Lőcsére ment repetáim. De vannak még elfogulatlan apák, kik a bukást sa buktatást meg tudják különböztetni. Ezt kötelességem volt felemlíteni azoknak tájékoztatására, kik az egyik részről szemfényvesztést, a másik oldalon tömjénezést szeretnének felfedezni. * F. hó 11-én (pénteken!) a következő tartalmú levelet kaptam: „Az egri takarékpénztár, melynek én jogtanácsosa vagyok, az egri állami reáliskola részére egy segély-alapot teremtett, s annak a czéljára ez év márczius hó L8-án tartott közgyűlésében már is 100 frtot szavazott meg. Ezen segély-alapot, — az egri takarékpénztár igazgatóságának beleegyezésével — túr in i gyász utam emlékéül ón is gyarapítani kívánom s e czélból ezennel ide mellékelek 100 frtot. Kérem, kegyeskedjék ezen összeget az egri akarékpénztár által kiadott, vagy kiadandó be.ét-könyvbe az alap gyarapítására elhelyezni. Hogy a mostanában kezdeményezett ezen segély-alapnak már ez évben is némi látszatja legyen, úgy hiszem, hogy az egri takarékpénztár is kiadja ez év junius 28-án az általa adományozott, 100 frt után azt a 4 frt betéti kamatot, a mi különben csak egy teljes év után járt volna. Én részemről junius 28-án mindenesetre kiegészítem az általam küldölt 100 írtnak junius 28-ig járó takarékpénztári kamatát 4 írtra. Még az a kérésein van, hogy az én nevem ezen segély-alapján egy- á falában ne szerepeljen; én semmiféle jogot nem tartok fenn, egé-zen úgy tekintessék ez az összeg, mintha az egri takarékpénztár adta volna. Ez a csekély összeg nem akar mást jelenteni, csak azt, hogy városunk emez új intézménye, a reáliskola iránt kiválóan érdeklődöm s hogy az ez által máris elért nagy sikerl nagyra becsülöm. Fogadja stb.“ Lzeu levélhez, melynek előttem fontosnak látszó részeit, én emeltem ki a szedéssel, száz forint volt mellékelve, mely összeget rendeltetése helyére juttattam. Mondhatom, ez a ICO frt sok gondolatot és érzelmet keltett bennem : eleinte káoszt láttam, melyben a bolt és eleven kezek, a tekintetes, nagy ságos, méltóságos .... czimek a levegőben hadonáztak s küzdöttek egymás ellen, majd pedig éktelen lárma támadt, mintha száz meg száz varju és szarka dalolt voini, s egy harsány hang e hal almas ordítást lián goztatta: Majd megmutatjuk nekik! De térjünk vissza a h h o z a 100 írthoz, mely előttem, igazán mond nn, sokkal többnek látszik Ennek tiszteletére Pünkösd vasárnapján (13-án!) egy kis reális házi ünnepélyt engedtünk meg magunknak. Két tanártársam kíséreté ben felkerestem jóltevőnket s körülbelül a következő néhány szóval üdvözöltem: Szerencsémnek tartom, hogy kiküldött tanártársaim kíséretében megjelenhetek Ön előtt, s a tanári testület nevében adhatok hálánknak kifejezést azon lelkes buzgalmáért és nagylelkű áldozataiért, melyekei ifjú intézetünk érdekében kifejteni és tenni ismételve kegyeskedett. Régi tartozásról van itt szó, melyet egyszerű köszönettel lerónni nem lehet, köszönetét tehát én nem mondok, mert ez több mint természetes, mert erről Ön amúgy is meg van győződve; e helyett csak annyit, hogy a reáliskola büszkeséggel vallja Önt magáénak, meg van győződve, hogy Önben legelső, legérdemesebb s leglelkesebb bajnokát üdvözölheti s hogy válságos időkben is Önre támaszkodhatik. A mi pedig engem illet, legyen szabad túlzás nélkül még kifejeznem azf, hogy közel 3 évi ittlétemért dúsan kárpótol azon férfiú ismeretsége, még nem merem mondani barátsága, kinek szivünk mélyéből kívánjuk, hogy b. családjával együtt az Úristen még sokáig éltesse. Antireálisták kara (a háttérben egy verbuvált s egy önkéntes reálista kontráz): Hallatlan nagyképűsködés! No még ilyet: saját dikezióját idézni! É n: Csak iolytassák, jó urak, ez engem egy cseppet sem zseniroz: haladok tovább I karavánommal. Azoknak p 'dig, kik úgy gondolkodnak, kár volt azt a 100 frtot igy felfújni, válaszul csak annyit, hogy intézetünk fennállása óta (mert a Schvarcz István-féle ösztöndíjak régibb időből valók) ez az első eset, bogy egy magánszemély részéről ekkora összeget kaptunk ; többet még senkisein adott, jóval kevesebbet sem igen sokan. Bocsánatot kérek, én az olyan férfiúval szemben, a ki ilyen áldozatra képes, tiszta lelkesedésből s hol az önzésnek még látszata is ki van zárva, közőnbös nem n a- radhatok, mert tudom, hogy e férfiú városunknak független polgára, jó katholikus ember, szép számú gyermeknek (Isten éltesse őket!) gondos atyja, a ki csak tekintetes s még csak ebédeket sem ad. (Igaz, nincs is szüksége rá !) Hányán vannak, kika felsorolt éréi yek egyikével sem dicsekedhet- nek, még csak tekintetesek sem, s a kik ezen intézetnek jóakaratuk biztosításánál s szives mosolynál egyebet nem juttattak. Elborul a lelkem, ha azon Jókai ösztöndíj- alap gyűjtő-ivekre gondolok, a melyek bizonyos méllóságos fiókokban (v. tán már méltóságos egyebekben?) várják feltárna dásukat — hiába Igaz: Zur Liebe lässt sich nicht zwingen — ne is tegye ezt senki a reáliskolával szemben: megél az, mert meg kell neki élnie a maga emberségéből, a közönség és a kormány .vállvetett támogatásábólEgy adatot, bizonyára nem a legki- vál bbat, említettem Babocsay életéből, pe, dig én, a jött-ment, alig 3 évi ittlétem idejéből még akárhány különb tettét sorolhatnám fel. De az udvariasság ellen vétenék, ha ezt nem bíznám önökre, egriekre, kik őt nálamnál jobban s hosszasabban ismerik. Egy eszmétől azonban, bármennyire is igyekeztem azt távoltartani, nem tudok szabadulni: s ez a reáliskola kifejlesztési problémájának hasonlatossága a polgári házassággal. Most sem fogok politizálni, hanem csak futólag egy párhuzamot vázolni, melyet másutt és máskor érdekes s rdemes volna bővebben kifejteni. Ismeretes azon kiváló szerep, mely mindkét ügy körül Babocsaynak jutott. Csakhogy a mi bukásunk még fényesebb volt: amott huszon- egyeztek, nálunk — ferbliztek. Ott valószínű, hogy a javaslatot elfogadják, ha másodszor dönget a főrendiház kapuján, itt impozánsan leszavazzák, ha félig erőszakkal másodszor hurczolnák be az ócska városház tanácstermébe. Amott tehát alig lesz személy változásra szükség: az aranyoskezü Wekerle és a még aranyosabb szájú Szilágyi maradhatnak; nálunk a személyválto- zást (sőt változásokat) é n mondom a problematikuskifejlesztés sine qua non-jának. S e pessimismus nagyon indokolt. Irigylem a t. szerkesztő ur optimizmusát, mely Phönix-ben hisz; én csak a