Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-04-24 / 27. szám

I. évfolyam. Éger, 1894. évi április hó 24. 27. szám. Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. ein. Kéziratok hétfőn és csütör­tökön d. n. 4 óráig fogad tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-ntcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütör­tökön d. u 4 óráig fogad­tatnak el. Előfizetési ár: egész é rs 6 frf, félévre 3 frt, negyed­évre 1 ír.. 50 kr. Egyesszám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKENT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. A vármegye. Eger, április 23. Hevesvármegye törvényhatósági bizott­sága népes közgyűlését ma kezdte meg. Persze népes csak ma volt, holnap már csupán néhány egri bizottsági tag vetődik a megyei székház nagytermébe, mivel a vidékiek már ma délután szétoszlanak. A közgyűlés tárgysorozatába száznál több tétel van felvéve, de úgy látszott, hogy ebből a száz tárgyból a legjobban érdekelte a törvényhatóság tisztelt tagjait a Buttler féle alapítványi helyek betöltése. A Ludovica Akadémiába küld fel a vármegye három ifjút ez alapítvány költségére s ez volt az a rendkívüli közérdekű tárgy, a mely a törvényhatóság tisztelt tagjait egybegyüj- tötte. Legalább a láts-.at azt mutatja, mivel a megejtett szavazás után a bizottsági tag urak legnagyobb része eltávozott, az egyéb dolgokban való határozást a nagyon is csekély érdeklődésre hagyva. Szóval a vármegyén is úgy folynak a dolgok, mint az au'onom testületeknél egy- átalán. A személyes természetüdolgok és vá­lasztások érdeklődést, sőt izgalmakat kelte­nek, egyébként pedig a további dolgok a tisztviselők bölcseségére bizvák. A várme­gyei élet régi élénksége, a vármegyék ter­meibe szorult azok a régi kis országgyűlések immár a történelemé. Csak hírükből, csak a hagyományokból ismeri az utókor, a melyben erősen fejlődik a vármegyei rend­szer elkopotiságának meggyőződése. Az idő, a napról-napra tapasztalt ós- diságok erősen szaporítják a nagy reformok híveinek táborát. Erősen gyarapszik a tábor éppen ma, mikora levegővel a reformeszmék realizálásának üdítő leheletét szívják be. Erősen gyarapszik a tábor láttára ennek a sablonos tárgyalásoknak, a melyeket a vár­megyék gyűlései tanúsítanak, a mely g il­lések. mintha csak annak léteznének, hogy egyik negyedévtől a másik negyedévig akadályozzák elintézését bizonyos ügyeknek, a melyeket a törvény ezen gyűlések részére tartott fenn, de a mely ügyek minden hoz­zászólás nélkül a tisztviselők referencziája alapján, gyakran meg sem értve, gyakran meg se hallva nyernek elintézézést. Vájjon miért kellett ez ügyeknek há­rom hónapig feküdniük a referensek íróasz­talán, vájjon a törvényhatósági gyűlés ezen mit sem törődő ellenőrzésénél nem sokkal többet érne, a fokozatos tisztviselői ellenőr­zés és felügyelet ? Alig tud az ember érveket találni egy négyszáz tagú testületi ellenőrzés számára akkor, mikor a testület tagjai ezer magán­ügyekkel, ezer magán gondokkal telvék; mikor a testület tagjai a számos előakták­Az Egri Újság tárczája. ■ ■ ■ - ■■■ -------- -----------........ Ut olsó fölvonás. , A sunyi képű, alázatos pinczér ravasz mosolyt rejtett bajusza alá, mikor a „tekinte­tes ur“ szórakozottan kotorászni kezdett a zsebében, mintha pénzt keresne. Az elmés Henri ismerte már e kézjátékot. A „tekintetes ur“, valahányszor pohara üres lesz, mindig keresgél a zsebében, de sohasem talál ott sem­mit. Ilyenkor aztán rendesen hozat még egy kupiczával és azt is a többihez iraija És Henri hűségesen hoz mindent rendelet szerint — oh, a Henrinek jó szive van! — és hűségesen fólir mindent, sót néha többet is. Ilyenformán a „te kintetes nr“ hajnal felé rendszerint elkészül. — No liát adjon ide, Henri, még egy knikabájt. Hát az ur nem iszik, egy pohárral? Hozatok ám magának is szívesen. Van ám iki fizeti, azért mert nekem egy fityingem sincs! Rámutattam a tfiéámra és intettem, hogy nem iszom, — Hm, kár. Szeretném, ha velem tartana. Az ur tetszik nekem. Elhozták az italt. A tekintetes ur felhör­pintette, Én meg tovább olvastam az újságot. Hajnalban indult a vonatom, azt vártam abban az elhagyott éjjeli kávéházban. Lefeküdnöm már nem volt érdemes, s hogy valamivel agyon­üssem az éjszakát, egy vezérczikk fölött szun­dikáltam már másfél óra óta. De asztaltársam mindenképen ismerkedni akart Közelebb húzta a székét hozzám és po­harát is oda hozta. — Gyalázatos ital ez a knikebáj Mit gondol, tisztelt ur, nincs-e igazam? A knike­báj gyalázatos ital. Minél többet iszik az em­ber, annál jobban kívánja. És azt is mondják, hogy butit. De rajtam ki nem fog, a fejemet teszem rá. Hm, kemény fej ez az én kopasz fejem. Azt mondják, az okos embernek nem kell pénz. Látja uram, nekem soha sincs pén­zem. Engedje, uram, hogy Őszinte legyek ön­höz. Mondtam már, hogy az ur tetszik nekem. Tudod mit? Legyünk pertu. Odaütötte pohara szélét az én csészém­hez és felém nyújtotta csontos, reszkető kezét. Megfogtam, nem volt egyéb dolgom. — Tudod-e testvér, hogy mi az a tragédia ? A világért sem mondtam volna, hogy tu­dom. Kezdtem kiváncsi lenni legújabb jó ba­rátom véleményére, hogy mi az a tragédia. Sőt egészben véve kezdett érdekelni ez a torzon- borz kávéházi alak. Néha, különösen hosszú éjszakákon, bolond gusztusa támad az ember­nek. Az imént még ujságczikkel bíbelődtem, most meg már éjjeli ismerősöm gyűrött arczán kezdtem olvasni. Sajátságos fakó arcz volt az, olyan formájú, amilyenről könnyen elhiszi az ember, hogy valamikor más lehetett. Talán az ital, az éjszakázás roncsolta össze a vonásait, vagy még egyéb is. Hosszú, beesett ábrázatát szürke, ritka szakái vette körül, pislogó szeme köröskörül kékes vörös volt. Sápadt ajka fölött tüskés bajusza előre nyúlt. Öltözete kopottas. kai ellátott ügyek fanulinányzására és meg­értésére kellő idővel sem rendelkeznek; mi­kor a testület tagjai nem is szentelhetnek időt az egyes dolgok megvizsgálására; mi­kor a testület tagjainak a közigazgatás ezer ágazatában való jártassága igen két­séges; mikor a testület tagjainak a köz- igazgatási ügyek dirigálása, ellenőrzése nem hivatásuk s mikor mégis mindezek daczára ezen ügyek elintézésénél reájuk erkölcsi és gyakran anyagi felelősség is nagy mérték­ben járul. Bizony, bizony a „védbástyák“ alapo­san gyöngülnek. Az uj városháza. Holnap, kedden, e hó 24-én d. u. 4 órára a polgármester íendkivíili képviselőtestületi közgyűlést hi­vott össze, melynek tárgyát az építkezési szakosztálynak az uj városház építése tárgyában tanácsi véleménynyel ellátott előterjesztése togja képezni. A villamos világítás ügyében ma d. u. 3 órakor tartott ülést a villára világítási bizottság, melynek tárgyai a villamos lámpák elhelyezése eredeti tervének olyképoni módosi - tása, bogy a Kossuth-tér, főutcza, Jókai-utcza, Szent-János, Érsek- és Káptalan-utczák vo­nalán a lámpák sűrűbben állíttassanak fel, úgyszintén némely, a hálózatba fel nem vett utczák is nyerjenek villamos lámpákat, — továbbá a lámpaoszlopok felállítása s a most említett módosítások folytán a költségvetésben netán szükségessé váló változtatások voltak. nyakkendője félrecsuszott, fenérnetnüje rég áhí­tozott már a fölváltás után. Mutatóujját kopaszságtól kiszélesített, re­dős homlokára lökte. Mint aki nagy probléma fölött gondolkozik, — Hm, hogy mi az a tragédia ? Hát szo- morujáték. Nem tagadhattam, hogy igaza van. — Bizony testvér, az én életem is tra­gédia. Játék az egész, hanem nagyon, nagyon szomorú. Yigan kezdtem a játékot aztán . . . hm, aztán mindenemet eljátszottam . . De nézz csak oda. pajtás, tetszik neked az akaszirnő? Ugy-e csinos, mi? Már álmos, szegény, itt kell ülnie egész éjjel. És tűrnie kell nrnden pimasz, éjjeli lump tolakodó udvarlását A múltkor egyik meg akarta ölelni, de én a kömére kop­pantottam Becsuktak negyvennyolcz órára nyilvános botránycsinálás miatt. Sebaj, a nő­kért mindig kész voltam minden áldozatra .. . Sokat áldoztam valamikor a nőkért. Szerettem őket és ők is szerettek engem. Ne nézz rám olyan furcsán, elhiheted, hogy igazat beszélek. Most nagyon nyomorult vagyok, belátom, de nem voltam mindig ilyen nyomorult. Hires le­gény volt valamikor Régei- Pista ! Igaz ni, hogy is hinak téged, pajtás? Megmondtam a nevemet. Az én pajtásom biztosított róla, hogy már régen tudta, sőt ta­lálkoztunk is egyszer valahol, <j.e most hirtelen nem jut eszébe, hogy hol. — Nagyon szerettem valamikor a szép leányt, szép asszonyt. De volt is jogom hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents