Az Egri Dohánygyár krónikája
A szivargyár
Qmádkozunfc éried. .. csapást elhárítani, s miután megtudtam, hogy sajnos Egerben legnagyobb a gyermekhalandóság, azon gondolkodtam, hogy miképpen lehetne segíteni ezen. A híveim iránti szerétéiből siettem felkeresni a m. királyi dohányjövedéki központi igazgatóságot, melynek jelen lévő feje készséggel engedte át a helyiséget a napközi csecsemőotthon céljaira. Az Otthon berendezését, felszerelési és fenntartási költségeit pedig magam vállaltam el. A gyönge gyermekeket, kiket népünk becsületes munkaszeretetből kifolyólag kénytelen otthon hagyni, megóvja ez az intézmény, amely a bölcsődék mintájára tiszta, meleg bölcsőkkel várja őket. Nyugodjatok meg, mert a testi anyák helyett az Isteni kegyelem által képesített anya és Paulai Szent Vince őrködik fölöttünk ... S még egyet. Értesítsétek a harctéren lévő férjeiteket, hogy azok, akiket a legjobban szerettek, nincsenek elhagyatva, mert gondot fordítanak itthon reájok.” A huszonhétezres lélekszámú városból frontra vitt férfiak közül százhetvenkilenc soha nem tért vissza, közöttük egy dohánygyári. A háború elhúzódásával fokozódtak a hátországban élők szenvedései, és ezeken sem a csecsemőotthon kézzelfogható előnyei, sem a rózsaszín hangulatú háborús propaganda nem tudtak enyhíteni. Az 1917-es orosz forradalom hullámai Magyarországot is elérték, a nélkülöző és kétségbeesett dohánygyári munkásnők szervezkedni kezdtek. Az Egri Újság megállapítja: „bérmozgalomról szó sincs, a dohánygyáron belül a munkások között politikai harc dúl, ami igen köny- nyen magával ragadhatja a többi üzemben, illetve gyárban dolgozó munkásokat is.” A Szociáldemokrata Párt országos központja tudomást szerezve a munkásnők aktivitásáról, szervezőket küldött a dohánygyárba, szervezőmunkájuk eredményeképp a dolgozók többsége belépett a szociáldemokrata szakszervezetbe. a Egyre-egyre Rád gondolunk Nélküled oly Bús a sorunk.
