Az Egri Dohánygyár krónikája

A kiválasztott vállalat

munkabérrel mozgatnak meg közeli távolságra.” Ez a hozzászólás már előrevetíti azt a szemléletet, amelyet igazgatóként a gyakorlatban érvényesített: a minőségi és közgazdasági megközelítés összhangját. Ami a politikai környezethez való akkori viszonyát illeti, Domán László így emlékezik: „Annyit a pártról, hogy a párt az egy kötelező feladat volt. Egy kötelező feladatot sokféleképpen lehet megoldani. Ezért nevezik egyebek közt a vezetést művészetnek is, hogy ugyanis eleget tenni egyfajta elvárásnak, úgy hogy ez az alapvető tevékenységet ne befolyásolja. Ez volt a taktika, s nekem, mint igazgatónak jól felfogott érdekem, hogy jó kapcsolatot tartsak a városi, megyei, sőt az országos pártszervekkel is. Ez nemcsak az én érdekem volt, hanem eleve a vállalatnak a stabilitáshoz fűződő érdeke. Ez megmutatkozott az embereken is. Itt nem volt olyan, hogy elment öt osztályvezető és jött öt másik osztályvezető. Aki ide letette a fenekét, az, ha megfelelt az elvárásoknak, gyakorlatilag nyugdíjas koráig itt dolgozott. Miután nem volt értelme az intrikáknak, az emberek mozgatásának, gyakorlatilag mindenki megértette, szerintem még a párttitkárok is tisztában voltak azzal, hogy itt eleget kell tenni bizonyos elvárásoknak, meg kell tartani a taggyűlést. Sok volt a formális dolog, de ez nem volt baj, és miután a dohányipar alulfizetett volt több más ágazathoz képest, békén hagytak minket, nem nagyon törekedtek ide az ún. politikailag megalapozott nagymenők. ”

1970-71-ben összesűrűsödtek az események. Az igazgatóváltással egy időben szűnt meg a Dohányipari Nagyvállalat, az Egri Dohánygyár a MÉM Dohányipari Vállalatok Trösztjének önálló vállalata lett. A tröszti szervezet hét önálló vállalatból és a Dohány-