Az Egri Dohánygyár krónikája

A szivargyár

Sejtése szerint a tüzet a szőlősgazdák szították, akik kiheverve a filoxé- ravész pusztítását, gazdagon termő szőlőik művelésére munkáskezekért rivalizáltak a gyárral. A gyár sok munkáskezet vont el a szőlővidékről. Még az alispán is aprehendált amiatt, hogy az Egri Dohánygyár létesítése óta állandóan „cselédszükséglet van ”. Fiatal volt az üzem, a lányokat, asszonyokat a hagyományok, szokások inkább a szőlőműveléshez kötötték, nehezen szoktak hozzá a gyári munkához, a fegyelemhez. Sokan tavasszal otthagyták az üzemet, felmondtak, és késő ősszel, télen újra jelentkeztek. Eleinte visszavették őket, hiszen olcsóbbnak tűnt a gyakorlott asszonyokat munkába állítani.

A szivargyártás, mint az ipari üzemben végzett munkák általában, egyhangú műveletekből álló, kézi munka volt. Az előkészítés szakaszában először kibontották a dohánybálákat. A bálák javarészt belföldi dohánybeváltó hivatalokból származtak, az általános - gyengébb minőségű - szivarokhoz szabolcsi, debreceni, szuloki, tiszai dohány járt, míg a minőségi szivarokhoz brazil, jávai, szumátrai és kubai dohány érkezett. A gyakran poros, törmelékes dohányt tartalmazó bálák bontása a legnehezebb fizikai munkák közé tartozott.

A gyári lányok olykor kivívták a köz haragját