Képmás, 2006
1. szám
A jó jogász mindig tanul Bemutatjuk Dn. Liptovszky György jogi igazgatót Még fiatal, de már tapasztalt. Dolgozott ügyvédként, ElMSZ-szakértőként, vállalati jogászként itthon és külföldön. Dr. Liptovszky Györgynek, a Philip Morris Magyarország Kft. új jogi igazgatójának volt miről mesélnie, amikor arra kértük, mutatkozzon be a Képmás olvasóinak.- Kezdjük az iskolával: nyilván valamelyikjogi egyetemen szereztél diplomát, azután irány a nagybetűs élet, a karrier!- Az első lépés, az alap valóban ez volt. Ám a jogrendszer folyamatosan változik, állandóan a gazdasági és társadalmi változásokhoz igazodik, illetve sok esetben elősegíti azokat. A rendszerváltozás óta a magyar joganyag kilencvenöt százaléka kicserélődött, és az EU- csatlakozás egyik következményeként kilencvenezer oldalnyi új joganyaggal bővült. Ebből következően annak a jogásznak, aki naprakész szeretne lenni a szakmájában, folyamatosan tanulnia kell. Én 1990-ben végeztem el a jogi egyetemet, majd rövidesen megszereztem a közgazdasági másoddiplomát is. Az uniós csatlakozás előtt EU-szakjo- gászi, tavaly pedig az európai bankszak- jogászi képesítést is megszereztem. Emellett nagy figyelmet fordítok a változások követésére, hiszen egyre több törvény és egyéb jogszabály születik. Egy ügyvédi irodában ki lehet alakítani egy jól működő munkamegosztást, illetve szigorú területi szakosodást, de egy vállalati jogásznak több szakterületen kell professzionális tudással, pontos és használható ismeretekkel rendelkeznie, még akkor is, ha a munkáját külső konzulensek segítik. Csak néhány ezek közül: a versenyjog, a kereskedelmi jog, a védjegyekre és a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályok, a reklámjog, a munkajog, a társasági jog.- Milyen területeken dolgoztál eddig?- A diploma után két évvel, 1992-ben tettem le a szakvizsgámat, majd ügyvédként kezdtem dolgozni. Privatizációs ügyekkel és cégfelszámolásokkal foglalkoztam, az egyik legjelentősebb hazai vagyonkezelő és felszámoló cég külső jogi szakértőjeként, majd később jogi igazgatóhelyetteseként. 1991-ben született meg a magyar csődtörvény, és 1992 a csődök éve lett. 1991-92-ben indult továbbá a privatizáció első nagy hulláma is. Úgyhogy én pont belecsöppentem a dolgok sűrűjébe. Összesen száztíz felszámolásban és 16 nagyvállalat értékesítésében vettem részt, sok és sokféle tapasztalatot szereztem. Három évvel később teljesen más területen kezdtem tevékenykedni. Pályázat útján, egyedüli magyarként felvételt