Képmás, 2006
2. szám
Ergonómia az irodában Az ergonómia művelőinek köszönhető, hogy napi nyolctíz órát úgy tudunk eltölteni a munkahelyünkön, hogy az hosszú távon sem okoz komoly egészségkárosodást. Persze, ez függ az általunk végzett munka fajtájától és az azzal együtt járó munkakörnyezettől is. Hátfájás, görcsölés, zsibbadás Bárány Tamás ergonómus szerint a következő tényezőket kell szabályozni az optimális munkakörnyezet kialakításához: hőmérséklet, megvilágítás, zaj, a berendezés és ezzel összefüggésben a személyes tér kialakítása. A meleg csökkenti a koncentrációt és ezzel a teljesítményt, a hideg pedig kellemetlen és meghűlést okozhat. Speciális esete ennek a kategóriának a légkondicionálás, amikor is hideggel harcolunk a meleg ellen. Ennek helytelen használat - például túlbűtés, erős légáram keltése - esetén nagyon kellemetlen mellékhatásai lehetnek, légúti megbetegedések, az orrmelléküreg, a homloküreg gyulladásai, satöbbi. Az ajánlat: 21 Celsius fok, diszkrét légmozgatással. A megvilágítás a legösszetettebb terület: a kevés fény épp olyan rossz, mint a túl sok. Az ergonómus szerint az a legbölcsebb hozzáállás, ha a dolgozók maguk alakíthatják ki a nekik legmegfelelőbb kombinációt, persze csak az után, hogy a munkáltató a megfelelő előírások figyelembe vételével ehhez jó alapokat teremtett. A zaj is komoly problémákat okozhat. Az ember idegrendszere hajlamos adaptálódni a magasabb zajszintekhez is, és ezért a túlzott terhelés fokról fokra károsítja a hallószerveket. A másik jellemzője, hogy úgy zavarja a koncentrációnkat, hogy azt észre sem vesszük. A berendezés tekintetében is érdemes megjegyezni néhány dolgot. Ha az asztal magasságát rosszul választjuk meg, vagy ha kényelmetlen a szék, annak hátfájás, görcsölés és zsibbadás a vége. A rossz bútornál csak a rossz elrendezés kellemetlenebb: a közelmúlt nagy ergonómiai felfedezése az, hogy minden dolgozónak biztosítani kell a személyes terét, mert akkor nagyobb figyelemmel és eredményesebben tud dolgozni. Egy kísérletben úgy rendezték el az asztalokat, hogy a főnök mindegyik beosztottja monitorára rálátott. Ennek az emberek nem örültek, és a teljesítményük látványosan visszaesett. Amikor úgy rendezték át az irodát, hogy mindenkinek biztosítottak némi intim teret, a teljesítmény megnőtt, a hangulat pedig sokkal kellemesebbé vált.