Képmás, 2006

2. szám

Supervisor Akadémia Stratégiaalkotás, konfliktuskezelés, tárgyalási technikák, teljesítménymenedzsment - többek között ezekkel a témakörökkel foglalkoznak az áprilisban útjára indított képzési program, a Supervisor Akadémia résztvevői. 14 A nyolc modulból álló oktatáson a depó, az értékesítési, a merchandising és a promoter supervisorok, valamint a nagy­kereskedelmi előadók vesznek részt, összesen ötvenötén. A nagy létszám miatt a csapatot három csoportra osz­tották - mind ugyanazt a tananyagot kapják, csak más-más időben. Mint Bosnyák Tímeától, a program felelősétől megtudtuk, a cél az, hogy a superviso­rok olyan elméleti és gyakorlati vezetés- technikai ismereteket szerezzenek, ame­lyeket a napi munkájukban jól tudnak hasznositani. Ugyanakkor bepillanthat­nak a vállalati mechanizmusok műkö­désébe, a marketingen, az értékesítésen, a pénzügyön születő döntések hátterébe. A Talent Development Programhoz ha­sonlóan az előadók itt is három irányból érkeznek: a Grow-TMl tréningcégtől, a Corvinus Egyetemről, illetve a Philip Morristól. A Supervisor Akadémia azon­ban erősebben támaszkodik a vállalati vezető szakemberek tudására, és több benne a gyakorlati elem. Az első, háromnapos modul központi témája az önismeret volt, természete­sen abban a viszonyrendszerben, hogy vezetőként milyen értékeket kell kép­viselni, milyen feladatokat kell ellátni, és milyen eszközök állnak mindehhez ren­delkezésre. Szó volt a vezetői szerepekről, a vezetői stílusról, és kiemelten foglal­koztak az önismeret fontosságával. Ennek elmélyítése érdekében egy sze­mélyiségtesztet is elvégzett mindenki. Ugyancsak meg kellett fogalmaznia kinek-kinek a maga vezetői jövőképét. A második modulban az első napon a dohányipar magyarországi helyzetéről és működéséről kaptak részletes képet a supervisorok Dávid Pétertől, Szabados Tamástól, Csiszkó Csabától és Bencze Imrétől. Megismerkedtek az állami sza­bályozás elemeivel, a piaci helyzettel, a versenytársak tevékenységével, illetve a PM dohányzással kapcsolatos álláspont­jával és állásfoglalásaival is. A második napon a munkaerő-kiválasztás folyama­tába nyertek bepillantást, és munkajogi

Next

/
Thumbnails
Contents