Képmás, 2006
2. szám
témaköre. Megtudják majd a superviso- rok, hogyan lehet az általános vállalati értékeket a cselekvés mozgatórugójává tenni, valamint azt is, mik a csapatépítés legfontosabb fortélyai. A hetedik modul ismét három napos lesz, amit a feladat sokoldalúsága és jelentősége indokol. Ezen a stratégiaalkotásról, minden vezetői munka alapjáról lesz szó. A résztvevők megismerkednek a STEPS döntésalkotási modellel, és a vállalat életéből, történetéből vett konkrét példák segítségével gyakorolják a működtetését. Gyakorolják a probléma- analízist is, ami a helyes döntések meghozatalának egyik fontos összetevője. Végül, de csöppet sem utolsósorban a pénzügyek következnek. A nyolcadik modulban olyan alapvető kategóriákkal ismerkednek a supervisorok, mint az árképzés, a cash-flow, a profit, az árrés, és természetesen terítékre kerülnek az adózási kérdések is, különös tekintettel a dohányárukra kivetett jövedéki adóra. Az első két modul után a visszajelzések nagyon jók, a résztvevők úgy vélik, hogy hasznos tudnivalókat kapnak érdekes tálalásban, magas színvonalon. Remélhetően a folytatás is ilyen sikeres lesz szeptemberben, amikor a „vakáció” után újrakezdődnek a foglalkozások. gia kialakításáról és a termékpozícioná- lásról, a portfolió-stratégiáról, valamint a termékbevezetések kidolgozásáról és végrehajtásáról. A gyakorlat meglapozását szolgálja majd az ötödik modul, amelyen az Akadémia hallgatói alaposabban megismerkednek a teljesítménymenedzsmenttel, és azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével a beosztottak munkájának hatékonysága növelhető, egyéni céljaik valóra váltásához hasznos segítség nyújtható. A vezető csak akkor hiteles, ha munkáját a szabályok betartásával végzi, és beosztottjaival igazságosan bánik. Mivel pedig a hitelesség a sikeres vezetői munka egyik kulcsa, a példaadó vezetés az Akadémia egyik legfontosabb ismereteket is kaptak. A nyári szünet után a vezetői kommunikáció áll majd a harmadik modul középpontjában. Ez az egyik legfontosabb téma, hiszen a kommunikáció a munka megszervezésétől kezdve a munkatársak motiválásán keresztül a konfliktusok kezeléséig szinte minden vezetői feladatkörben jelentős szerepet játszik. Mint a legtöbb foglalkozáson, ezúttal is lesznek majd érdekes helyzetgyakorlatok, szituációs játékok - például arról, hogyan alakítsuk át az érdekütközéseket nyerő-nyerő játszmákká. A negyedik alkalommal a marketingtevékenység kulisszái mögé lehet majd bepillantani. Szó lesz a Philip Morris márkáinak történetéről, a márkastraté