Képmás, 2006

1. szám

„Az ajtóm mindig nyitva áll”

Dávid Péter újra itthon

Az idei év elejétől új igazgató irányítja a vállalati kapcsolatok osztályát, aki azonban jól ismeri a Philip Morris Magyarországot, hiszen, mint sokan tudják, korábban éveken át sajtófőnökként dolgozott itt.

Dávid Pétert a külföldön töltött évekről, a visszatérés okairól, az első tapasztalatairól és terveiről kérdeztük.- Merre jártál, mit dolgoztál, amióta nem találkoztunk?- Tíz éve dolgozom a PM-nél, eredetileg a vállalati kapcsolatok osztályán kezdtem, aztán 2002. januárjától átkerültem a PM1 márkavédelmi részlegéhez (Brand Integrity). Szabályozási ügyekért és kormányzati kapcsolatokért felelős menedzserként dolgoztam, a régi középeurópai régióra kiterjedő hatáskörrel. Varsói irodámból nagyon gyakran indultam útnak, elsősorban a dél-európai országokba, hogy segítsem az ott működő leányvállalatok tevékenységét. A helyi kollégákkal közösen igyekeztünk információkkal támogatni a hatóságokat, bűnüldöző szerveket a hamis termékek elleni hatékony állami fellépésben. Roppant érdekes és számomra új feladat volt (korábban a politikai kapcsolat- tartással viszonylag keveset foglalkoztam). Varsó (illetve Belgrád, Szófia, Bukarest, stb.) egyúttal fontos előtanulmányt jelentett a mostani megbizatá- somhoz is. Kellemes időszak volt, biztosan mások is átélték, amit mi: Lengyel- országban jó dolog magyarnak lenni. Aztán az első év végén betoppant az irodámba egy kolléga a svájci központból, és megemlítette, hogy keresnek valakit a vállalati kapcsolatok osztály közép-európai menedzseri posztjára. Felcsillant a szemem, és rövid töprengés után igent mondtam, mert kíváncsi voltam, képes vagyok-e megfelelni az elvárásoknak, tudok-e jó és professzionális kapcsolatot kiépíteni mintegy húsz ország leányvállalatának igazgatóival és menedzsereivel. Nekem Lausanne- ban háttértámogatói feladatköröm volt. Az volt a dolgom, hogy hatékony és gyors segítséget nyújtsak, olyan ötleteket, megoldásokat kínáljak, amelyek az adott országokban elősegítik a jobb szabályozási környezet kialakítását. Úgy gondoltam, hogy ez az, amire szükségük van a munkatársainknak, vagyis arra, hogy valaki az ő napi gondjaik kezelésében együtt gondolkodjon velük, partnerük legyen.

Élvezetes munka volt, és egy idő után, a két európai régió egyesítésekor az egész nagy ELI Régióban neveztek ki menedzsernek, vagyis óriásira nőtt az „ügyfélköröm”. Azután, amikor már harmadik éve éltünk Svájcban a családommal, újabb ajánlatot kaptam. Ekkor Budapestről hívtak: mivel megüresedett a magyar vállalati kapcsolatok