Képmás, 2005

4. szám

Hoparduc a csúcson

„...kinek van több esélye? Valószínűleg annak, aki előre számol az extrémebb kockázati tényezőkkel, és szinte rutinszerűen oldja meg azokat; tehát a többet kockáztatni tudó, képzett és tapasztalt hegymászónak az »amatőrökkel« szemben. ”

SS

Ha a hegymászókat kérdezik, hogy miért vágnak bele veszélyes, gyakran balesettel vagy halállal végződő kalandokba csak azért, hogy feljussanak egy magas hegy legtetejére, többnyire azzal a klasszikussá vált mondással válaszolnak, hogy azért mennek fel a csúcsra, mert ott van előttük.

Erőss Zsolt, az első magyar, aki feljutott a világ tetejére, a Himalájában található 8850 méteres Csomolungma (Mount Everest) csúcsára, ennél bőbeszédűbben fogalmaz. Mint egy írásában kifejti, a hegymászás mozgatórugója a kockázatvállalásból adódó játék - vagyis a késztetés olyan játszmák megnyerésére, amelyekben a siker több, részben előre kiszámíthatatlan tényezőn múlik, a kudarc pedig komoly veszélyeket rejt magában.

Persze, csak kevesen válnak megszállott, a legmagasabb csúcsokat támadó sportemberekké, mert hegymenetben erősen működik a természetes kiválogatódás. Eleve kevesen vállalják a nélkülözésekkel is járó, komoly tűrőképességet igénylő felkészülést, a sziklamászó technikák készségszintű elsajátítását, a húsz-harminc kilós hátizsákok több napon vagy héten át történő cipelését,

kevesen tűrik a viharos szeleket, a hosszantartó fagyot. És van még egy tényező: a legerősebb, legtechnikásabb mászó is kénytelen meghátrálni az igazán magas, ötezer méter feletti csúcsok előtt, ha a szervezete nem képes hatékonyan alkalmazkodni a magassággal egyre fokozódó oxigénhiányhoz.

Érthető tehát, hogy a legtöbb ember megelégszik az őszi erdőben megtett sétákkal, vagy telente szépen elsíelget több ezer társa között a mindenféle komforttal felszerelt, jól kiépített sicent- rumokban.

Erőss Zsolt azon kevesek közé tartozik, akik bírják a magasságot, és kíváncsiak arra, meddig képesek kitolni a képességeik határait.

Tizenhárom évesen kezdett mászni, olyan sziklákra, amiket szinte ki sem kerülhetett, hiszen Erdélyben, a Békás-szoros közelében nőtt fel, ahol van néhány kiváló mászóút. Amikor a család 1988-ban áttelepült Magyarországra, Zsolt előtt nagyobb lehetőségek nyíltak. Ipari alpinista vállalkozást indított, hogy előteremtse az expedíciók anyagi fedezetét, és két év múlva megmászta az első ötezer méternél magasabb csúcsot az Elbrusz-hegységben. Egyre nagyobb