Képmás, 2005
3. szám
A kereskedelmi marketing csapat az értékesítési osztály szervezetében dolgozik, elsődleges feladatuk a kereskedők tájékoztatása, a velük való közvetlen kommunikáció. Ebből fakadóan a csapat szoros kapcsolatban áll a marketing osztállyal, valamint különféle ügynökségekkel is dolgoznak. SB Munkájuk alapja a szegmentáció Bemutatkozik a kereskedelmi marketing csapat Radó Péter- A kereskedelmi marketing célja, hogy az üzletek szintjén hatékonyan megvalósítsuk a márkacélokat, és ápoljuk kereskedelmi partnereinkkel a kapcsolatokat. A sikeres tevékenység érdekében szegmentáljuk a kereskedelmet, vagyis bizonyos kritériumok szerint kategóriákba soroljuk a kereskedőket. Ilyen kritérium például, hogy egy adott üzletnek milyen a minősége, mekkora forgalmat bonyolít le a termékeinkből, és milyen összetételű a vásárlóközönsége. Ennek alapján határozunk azután arról, hogy milyen szintű tevékenységet folytassunk az adott üzletben: kössünk-e vele szerződést, szervezzünk-e hostess-akciókat, milyen POSM-anyagokat helyezzünk ki. A körültekintő szegmentálás nagyon fontos, mert ez minden tevékenységünk alapja, erre épül a stratégiánk. Munkánk két nagy területre osztható, amit a csapat szervezeti felépítése is követ: az egyik a kereskedelmi eszközök fejlesztése, a másik pedig a kommunikációs tevékenység. Az első vezetője Monori István, a másodiknál pedig jelenleg keressük a külföldre távozott Zappe Dávid kollégánk utódját. Főosztályvezetőként az én feladatom az, hogy jó szellemben, eredményesen irányítsam a csapatot, és ennek a feladatnak maximálisan igyekszem eleget tenni. Monori István- A stratégiai célok megvalósításához TT