Képmás, 2004
2. szám
KALANDTÚRA és energia megy el. A rendezvényen már csak arra kell ügyelni, hogy pontosan illeszkedjen a sok fogaskerék, és a vendégek gondtalanul szórakozzanak, és kellemes élményekkel térjenek haza. De ez sem kevés! Folyamatos készenlét, egymásra figyelés szükséges ehhez, és számomra nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a lazának látszó kollégák milyen komolyan veszik, és milyen felelősségteljesen látják el a munkájukat. Iván Zsuzsi mellé osztottak be, aki szerintem nagyon profi: a legnagyobb nyugalommal fogadja, és mosolyogva oldja meg a váratlan helyzeteket is, úgyhogy valójában nem szorult a segítségemre. A külső résztvevők és bedolgozók is nagyon felkészültek és tájékozottak voltak: a fodrász, a sminkes pontosan tudta, milyen frizurára és make-upra van szükség és gyorsan, de pontosan dolgoztak, látszott, hogy összeszokott csapatot alkotnak a miénkkel. Érdekes volt látni, hogyan alakulnak át kezeik között a hoszteszek, akik bájos, kedves hétköznapi lányként érkeztek, és szexi, vörös ruhába öltözött végzet asszonyaiként vonultak fel a táncterembe és a bárba. Az is tetszett, hogy mennyire összetartanak a projektben érintettek: nemcsak a promótercsapat dolgozott a helyszínen, de eljöttek a Marlboro márkával foglalkozó kollégák is, és még néhányan, akiket a kíváncsiság hozott el. A zene, ami „felcsendült", nem az én világom, de láttam, hogy a tömegnek tetszik és élvezi, márpedig ez a lényeg. A látványelemek viszont nekem is nagyon tetszettek, különleges hangulatot varázsoltak a rafinált világítással, a plazmatévékkel, a speciális bútorokkal a látványtervezők! Én maximum két óráig bírom az éjszakázást: akkor egyszerűen sztrájkolni kezd a szervezetem. Tudom, hogy Martinovics Feri például már reggel nyolckor ott volt és valamikor másnap reggel ment haza. Ez az én szememben szinte emberfeletti teljesítménynek számít - és a promóterek állítják, hogy még élvezik is! Most, hogy közelről láthattam, hogyan dolgoznak, fenntartások nélkül elhiszem nekik!
