Képmás, 2003
4. szám
szociálisan hátrányos emberek és csoportok megsegítésével foglalkozó szervezeteket A PM Magyarország Kft. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együttműködése 1999-ben kezdődött, és azóta is folyamatos, mert a PM Magyarország Kft. a gyermekétkeztetési programot az éhező gyermekek problémájának társadalmi jelentősége miatt a legfontosabb magyarországi jótékonysági programjának tekinti. Az újságírók a sajtótájékoztatót követően ellátogattak két olyan intézménybe, ahol a program révén ön is támogathatja adományával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot a 11991102-02120159-es bankszámlaszámon. A támogatás teljes összege az adóból leírható. Egy másik támogatási forma az adományvonal felhívása. A 06/81/340-240-es telefonszám tárcsázásával hat száz forint támogatásban részesítheti az NGYSZ-t, ahol tekintettel a programok számára és a segítségre szoruló gyerekek széles körére, minden adományt köszönettel fogadnak. kapott támogatásból finanszírozzák több tanuló közétkeztetését. A VII. kerületi Tolnay Lajos Általános Iskolában a környékbeli családok szociálisan hátrányos helyzetű gyermekei jutnak ilyen módon naponta többfogásos meleg ebédhez, a Róbert Károly Általános Iskola, Szakmunkásképző és Diákotthon tanulói pedig nemcsak étkeznek, de főznek is a pénzből, hiszen a szakácstanulók gyakorlati óráikon a többiek ebédjének elkészítésében is segédkeznek. Az NGYSZ a gyermekétkeztetés mellett több jelentős programot bonyolít. Az egészségügyi program keretében a rászoruló gyermekek kivizsgálását és gyógyítását fedezi, valamint egy autóbuszban berendezett mozgó fogorvosi rendelőt működtet. Emellett orvosai rendszeresen gyógykezelik a romániai árvaházakban élő gyerekeket. A nevelőszülői hálózat jelenleg összesen huszonhét gyermek családi nevelését biztosítja. Az üdülési és segélyprogramok, illetve a segélyszállítmányok szervezése és célba juttatása szintén jelentős része a szolgálat munkájának.