Képmás, 2001
3. szám
ALKALMAZOTTI KAPCSOLATOK man & Sterling cég jogi szakértőjével, Kiss Emesével, aki immáron Lausanne-ban, a Kelet-Európa Régió Jogi Osztályát vezeti. Gyakran utaztunk Egerbe, ahol a dohánygyár képviselőivel folytatott megbeszéléseken tolmácsolhattam. Azon túl, hogy nagyon izgalmas és kihívó feladat volt részévé válni fontos és sorsdöntő eseményeknek, előfordult olyan is a nap végén, hogy angolul a "leendő" egri kollégákhoz beszéltem, majd lefordítottam magyarra a főnökömnek. Mivel az előző munkahelyem is gyár volt, nagyon jól éreztem magam Egerben már az első látogotásaim alkalmával is, valahogy megfogott a gyár légköre. Az elsők között volt szerencsém megismerkedni, és együtt dolgozni Veres Icával, Szalóczi Gézával és Bódi Erzsikével. Az idő múltával természetesen változott az én feladatom is, az egri kollégák megtanultak angolul, nem volt már arra szükség, hogy én tolmácsoljak. Ugyanakkor, a mindenkori ügyvezető mellett úgy gondolom, nagy felelősség hárul rám abbon is, hogy ő és csalódjo könnyen otthonra találjon Magyarországon minden szempontból, és meg tudják szokni az itteni körülményeket, megszeressék ezt az országot. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy ezen a téren is segítsem a mindenkori igazgatómat, családjával együtt. Úgy gondolom, ez feltétlen bizalommal jár, és remélem, megérdemlem részükről ezt o bizalmat. Szabadidőmben, omi volahogy mintha egyre kevesebb lenne, igyekszem o családommal foglalkozni. Szívesen olvasok, többnyire csak az úton az irodába illetve haza von ró módom, igyekszem sportolgotni is, szeretek úszni, sétálni, biciklizni. Tövisi András értékesítési és disztribútiós igazgató Miután 1989-ben, 22 évesen végeztem o Külkereskedelmi Főiskolán, oz OKGI-nél (o MÓL elődjénél) kezdtem dolgozni külkereskedelmi üzletkötőként, amit rendkívül élveztem. Egyszer az egyik volt évfolyamtársam, oki "fejvadászként" a Telkes irodánál dolgozott, állásajánlattól keresett meg: egy multinacionális vállalat céget alapít Magyarországon, nem volno-e kedvem hozzá. Először nemet mondtam, mert jól éreztem magam a munkahelyemen, de azután mégiscsak úgy döntöttem, hogy megÖsszhangban a marketing és az értékesítés Tóth Ildikó és Tövisi András próbálom. Vonzott, hogy a világ egyik legnagyobb cégénél dolgozhatok, amelyik a világ egyik legértékesebb márkáját, a Morlborot birtokolja, és ahol remélhetőleg izgalmas és sikeres évek várnak rám. A sikeres felvételt követően promóterként kezdtem dolgozni. Ekkor még csak tucatnyian voltunk, fokozatosan épült fel a szervezet. Gyárunk sikeres privatizációjának következtében megkezdődött az értékesítési és marketingszervezetek gyors iramú fejlesztése, melynek keretében 1 992-ben átmentem az értékesítésre, ahol a központi régió területi merchandisingvezetőjeként eleinte fél évig én jártam az üzletekbe Budán, Komárom-Esztergom és Fejér megyékben, valamint Pest megye egy részében, mert még nem vettük fel a területre a merchandisereket. Alaposan megismertem a területet, a bolti alkalmazottakat és vezetőket, és ez később sokat segített abban, hogy a fokozatosan kiépülő budai merchandising csapat hatékonyon működhessen. Az első csapatom tagjai közül ketten is a vállalatnál dolgoznak, persze azóta magasobb beosztásbon: Tanka Csaba és Kiss Zoltán. 1993 telén, a síszabadságom megkezdése előtti napon meglepő ajánlatot kaptam az akkori értékesítési és marketing igazgatónktól, Froncis Didier-től: dolgozzak Lausanne-ban, a régióközpontban értékesítésfejlesztési előadóként. Örömmel fogadtam el az ajánlatot, és ezen felbuzdulva azon nyomban meg is kértem barátnőm, Dorottya kezét, és így mint férj és feleség, együtt költöztünk Svájcba. Svájcban munkával töltött eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabb időszaka várt: a PM frissen megalapított közép- és kelet-európai, valamint közel-keleti és észak-afrikai vállalataihoz jártam, és segítettem elindítani és fejleszteni az értékesítési és disztribúciós tevékenységüket. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban mind a munka frontján, mind o családi élet rejtelmeiről, amihez jelentősen hozzájárult Orsi lányom megszületése 1995 tavaszán. Az újabb taposztolotoknak nagy hasznát vettem, amikor hazahívtak értékesítés-fejlesztési vezetőnek. Szokmoi szempontból óriási kihívásnak éreztem ezt, mert hasonló tevékenység a magyar vállalatnál szervezeti formában nem létezett, így oz alapoktól, csapatom togjoinak kiválasztásától, o munkakörök kialakításától kellett kezdeni. 1997-ben vettem át az értékesítési és disztribúciós igazgatói posztot, omit jelenleg is betöltők. Közben, 1998 tavaszán megszületett második kislányom, Tomi, így tehát bekerültem o kétgyermekes, jelentős női létszámfölénnyel rendelkező családosok körébe, amelyet egyetlen, kényeztetett férfitagként iszonyúan élvezek. A Philip Morris magyarországi jelenlétének első tíz éve az én olvasatomban egyértelmű sikertörténet: egy ólig egy tucat embert foglalkoztató kisvállalat, amely a piac hét százalékát mondhatta magáénak, mára a Philip Morris színvonalán működő, közel harminckét százalékos piacrésszel rendelkező nagyvállalattá fejlődött. Büszke vagyok arra, hogy itt dolgozhatok, mert azt tapasztalom, hogy omit csinálok, annak haszna, eredménye van, és megbecsülést kapok érte. Hiszek abbon, hogy ez a nemzetközi szinten hatalmas erőt képviselő vállalat hosszú távú jövőt biztosít oz itt dolgozóknak, és csak idő kérdése, hogy elérjük a kitűzött célt, o piacvezető pozíció megszerzését Magyarországon is. Természetesen tudom, hogy mindezért meg kell izzadni, o sikert senkinek sem adják ingyen. Az értékesítési osztályon épp most nézünk szembe egy igen komoly kihívással: legfőbb versenytársunk, a BAT saját disztribúciós hálózotot hozott létre, és felszámolta kereskedelmi kapcsolatait o nagy- kereskedőkkel. Ebből a helyzetből a PM Magyar- ország Kft.-nek üzleti előnyt lehet, sőt kell kovácsolnia, mely meg is fog történni.