Képmás, 2001

3. szám

FORMA-1 KÉTSZERES BAJNOKAVATÓ A HUNGARORINGEN Az idei Marlboro Magyar Nagydíj egészen biztosan bekerül az autósport történelemkönyvébe: 2001- ben avattak először bajnokot a Hungaroringen. Méghozzá kétszeresen is, hiszen a Ferrari kápráza­tos szereplésének köszönhetően nemcsak Michael Schumacher világbajnoki címe vált biztossá, de miután Barichello másodikként ért a célba, a már­ka-világbajnoki címet is megkapta az olasz csapat! Így aztán nem csalódtak azok a német, osztrák és olasz rajongók, akik tízezrével utaztak Magyar- országra, bajnokot avatni. Pedig Schumacher, mint utólag bevallotta, korántsem volt biztos a dologban: rossz előérzetek gyötörték mindaddig, amíg a kislányától nem kapott egy szerencsepuszit. A gyer­meki csók varázslatos hatásúnak bizonyult, hiszen Michaelnek - új körrekorddal - sikerült megsze­reznie a szombati időmérő edzésen az első rajtkoc­kát, ez pedig a Hungaroringen, ahol szinte lehetetlen előzni, már előrevetítette a győzelmet. Magára a futamra, ahogy ez már megszokott, rek- kenő hőségben került sor, legalább harminc fok volt árnyékban, a napsütéses lelátókon és domboldala­kon, ahonnan a közönség nagyobbik része figyelte a versenyt, ötven, az autókban pedig körülbelül hetven. Szóval, senki nem fázott augusztus 19-én a Hungaroringen... A Ferrarinak rendkívül jól sikerült a rajt, és Schumi ezzel még közelebb került a győzelemhez: a har­madik helyről induló Barichellónak a célegyenest követő első ka­nyar előtt sikerült megelőz­nie a másodikként rajtoló Coulthardot, akit azután sikerrel fogott vissza sok-sok körön át. így Schuma- chernek jóformán csak arra kellett figyelnie, hogy le ne szaladjon a pályáról, és szét ne hajtsa az autóját. Amikor a hetvenhetedik kör után kétszer is Ferrari előtt csapódott le a célba érést jelző kockás zászló, leírhatatlan volt az öröm a pirosaknál: a pálya mellé tömörült szerelők egymást dobálták a levegőbe. A rendezőség bölcsen megnyitotta a kapukat, így szurkolók ezrei tódultak be a pályára, hogy közelről figyelhessék a díjátadást, és közösen ünnepelhessék a győzteseket. A díszes emléktányérok átadása után - az egyik díjátadó a főszponzor képviseletében Jean Claude Kunz, a Philip Morris CEMA-régiójának elnöke volt - bőven folyt a pezsgő a dobogón, és nemcsak a versenyzők, de a ferraris technikai főnök Jean Todt nyakába is jutott belőle bőven. Tudomá­sunk szerint a pezsgőzés a budapesti éjszakában még sokáig folytatódott, ahogy az egy kétszeres bajnokavatón illik. Külön öröm a számunkra, hogy a magyar futam szervezőgárdája az idén is jelesre vizsgázott. Beleértve természetesen a Philip Morris Magyar- ország Kft., elsősorban a vállalati kapcsolatok, a marketing és az értékesítés munkatársait, akik időt és energiát nem kímélve fáradoztak azon, hogy a Marlboro Magyar Nagydíj nevéhez méltó szín­vonalú legyen, és a futamot megtekintő magas rangú vendégek, illetve a vállalat üzleti partnerei jól érezzék magukat. Annyit elárulhatunk, hogy ez a csapat is eltöltött néhány órát a futam zárását követően a pesti éjszakában... Más munkatársaink ezúttal nem dolgoztak, hanem szórakoztok a Hungaroringen: a Forma— 1 -es futam iránt az évek múltával sem csökken az érdeklődés, így az idén is sorsolással kellett eldönteni, kik azok az egri dohánygyárban jelentkezők közül, akik a helyszínen kísérhe­tik figyelemmel a szombati edzésnapot, illetve a vasárnapi versenyt. Vajon mi készteti arra az embereket - az idén például mintegy kétszázötvenezret -, hogy sokat utazzanak, megvegyék a drága belépőjegyet, elvisel­jék a port, a hőséget, a közlekedési dugókat? Hiszen köztudott, hogy tévén keresztül sokkal pon­tosabban követhető, mi történik a pályán és a boxokban, közelről figyelhetők a versenyzők, akiket a helyszínen lévők gyakorlatilag nem is látnak. Rövid közvélemény-kutatásunkra összecsengő válaszokat kaptunk. A kavargó embertömeg, a színes zászlók, a levegőben köröző helikopterek látványa élőben egészen más, mint a televízióban, ahol pont a lényeg hiányzik, a helyszín varázsa, az a légkör, ami csak személyesen tapasztalható meg. Aki pedig egyszer is élőben hallott-látott már egy F-l-es rajtot, azt a hangot, ami a húsz versenyautóból egyszerre előtör, soha nem felejti el... Az idei bajnokság tehát eldőlt, és bár még koránt sincs vége az idénynek, sokan már a jövő évi versenyeken várható történéseket próbálják megjó­solni. Úgy tűnik, a Ferrari kemény munkával felépített sikersorozatát nehéz lesz megtörni, viszont a második vonalban már tágabb teret kapnak a találgatások. Kérdés például, hogy folyatódik-e a McLaren—Mercedes idei gyengélkedése, vagy talpra tud ismét állni a csapat. Könnyen előfordulhat az is, hogy jövőre nem a McLaren, hanem a BMW lesz a Ferrari legfőbb ellenfele. Ez a fiatal csapat már az idén is számos elismerésre méltó eredményt produkált, és az autóik már most legalább olyan gyorsak, mint a Mercedesek. Egy év múlva, 2002 augusztusában, az újabb Marlboro Magyar Nagydíj idején ezekben a kérdésekben már sokkal okosabbak leszünk...

Next

/
Thumbnails
Contents