Képmás, 2001

3. szám

VÁLLALATI KAPCSOLATOK n VELEMENYEM SZERINT..." TABOR BALATONGYOROKON ,,'Jf/ yé „ akváriumnak" neveznek - játékosak, színesek és nagyon változatosak. A program célja az, hogy a résztvevő gyerekek elsajátítsák a kritikai gon­dolkodás és az önálló véleményalkotás képességét, és ezáltal ellen tudjanak állni a számukra veszélyes kísértéseknek, mint például a dohányzásnak. Ezért támogatja a programot a PM. Augusztus 5-én, vasárnap, a szokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás a balatongyöröki vasútállomáson. 99 gyermek, valamint 20 tanár és tréner érkezett az ország minden tájáról azért, hogy együtt töltsenek egy hetet a „Véleményem szerint..." tábor keretében. A táborba a NECC Önismereti Kamasziroda által, tanároknak meghirdetett pályázat nyertesei mehet­tek, és számukra a költségeiket a PM fedezte. A rendezvény célja egyrészt az volt, hogy a program­ban részt vevő tanároknak szakmai továbbképzést nyújtson, másrészt a táborlakó gyermekekkel megismertesse a „Véleményem szerint..." programot, akik lakóhelyükre, iskolájukba visszatérve társaik körében is népszerűsítik azt. A táborhely a Szépkilátónál volt, amely - mint neve is mutatja - mesés panorámát ígér az odalátogatóknak: a Balaton nyugati medencéjét balról a Badacsony, jobbról pedig a Keszthelyi-hegység keretezi. A ter­mészet nyújtotta szépségeket és a ragyogó nyári időjárást ki is használták a tábor szervezői, mert a napi program kialakítása során figyeltek arra, hogy a lehető legtöbb időt töltsék a gyerekek a szabad levegőn. A program mindennap rendkívül sűrű volt. A reggelit követően a gyermekek 25 fős csoportokban, ún. „bokrokban" vettek részt az önálló vélemény- alkotásra és kritikai gondolkodásra nevelő másfél órás foglalkozásokon. Minden „akváriumnak" fal, az önbecsülés, a csoporthoz való alkalmazkodás, vagy az egészséges életmód és a dohányzás. A reggeli téma egyben azt is meghatározta, hogy a nap többi eseménye milyen kérdésekre összpontosít. A dohányzásról szóló foglalkozást követően például „egészséges életmód - versenyen" vettek részt a gyermekek, majd az ebédet követő strandolás után focit, röplabdát és vízi akadályversenyt rendeztek a szervezők. A foglalkozáson kívül mindennap állandó program volt a strandolás, az esti táncoktatás - ahol görög, zsidó, és western táncok egyaránt sorra kerültek -, valamint a különféle önismereti játékok. Ezeken túl azonban a gyermekek tanácsokat kaphattak a Budapestről érkezett szakértőtől a kábítószer-fo­gyasztás következményeiről, együtt agyagozhattak a helyi kézművesekkel, és egy egész napos kirán­duláson is részt vettek a közeli Afrika Múzeumban. A tábor egyik legszínesebb estéje alakult ki abból a rendezvényből, amelyen a különböző helységekből - például Miskolcról, Lajosmizséről, Nyíregyházáról, Budapestről, Zsolcóról - érkezett gyermekek bemu­tatták lakóhelyüket és iskolájukat. Mivel a kreativi­tást külön pontozta a felnőttekből és gyermekekből álló zsűri, a tánctól az éneken át a szavalásig mindenféle ötlettel találkoztak a nézők. A búcsú augusztus 12-én nehéz volt. A közös élmények, az együtt tanult újdonságok, és persze a táborban kötött barátságok, sőt szerelmek egyaránt marasztalták volna a gyermekeket - a tábor mottó­ja, amit a címben olvashatnak, igaznak bizonyult. A résztvevők a www.necc.hu fórumain is tudják tartani a kapcsolatot egymással, a honlap pedig arra is lehetőséget ad, hogy a táborban megismert értékeket, illetve elsajátított képességeket „Itt Hintsenek idegenek, tsak barátok, akik még nem találkoztak" Szakértők véleménye szerint a devianciák - tehát az általánosan elfogadott magatartásformáktól való eltérések - vonzásának csak az olyan fiatal képes ellenállni, aki biztos önmagában és értékrendjében, önálló véleményalkotásra képes, döntéseiért vállalja a felelősséget. A PM által támogatott NECC Önismereti Kamasziro­da két olyan programot is támogat, amelyek hozzá­segítik a tizenéveseket az egészséges és kiegyensú­lyozott lelki fejlődéshez. Az egyik a „Véleményem szerint"... program, amely egy éve működik Magyarországon, és amellyel a tavaly augusztusi trénerképzést követően egyre több tanár és diák ismerkedett meg. A program 12-16 éves gyermekek számára készült, 8 foglalkozásból áll, és iskolában, szakkörben, napköziben, vagy akár ifjúsági klubokban alkal­mazható. Az életkori sajátosságoknak megfelelően Az együtt tanult újdonságok összekovácsolták a csapatot Nehéz búcsú előtt

Next

/
Thumbnails
Contents