Képmás, 2001
1. szám
BESZÁMOLÓK, HÍREK CD AJÁNDÉKBA Vállalatunk fiatal művészeket támogató programja keretében eddig a klasszikus zenével foglalkozó friss tehetségek felkarolására vállalkozott, és most először segítette jazz-zenészek által előadott, igényes popzenei album létrehozását. Így készült el az a CD, amely o Meseautó című, újonnan leforgatott magyar film zenei anyagát tartalmazza Micheller Myrtill és együttese, oz Escape előadásában. A 2000 novemberében kiadott CD-ből tavaly pár tucatot kisorsoltak a kollégák között, idén februárban pedig a sorsoláskor a szerencse által cserbenhagyott kilencvenhat jelentkező is átvehette ajándékát. NŐNAP ALKALMÁBÓL Ezúttal nem a férfiak kaptak kosarat a nőktől, hanem fordítva: a nők a férfiaktól. Ráadásul örültek is neki, merthogy ajándékkosár volt ez, a vállalat ajándéka a nőnap alkalmából, amit a férfi kollégák adtak át, ahogy illik. A főportánál gyönyörű virágkompozíció jelezte, hogy ünnep von, a nők ünnepe. A vállalat mellett az üzemi tanács és a szakszervezet is köszöntötte a hölgyeket, bonbonnal és virággal fejezve ki nagyrabecsülését a "gyengébb" nem iránt. Verebélyi Dénes a hölgykoszorúban: (balról) Pető Istvánné, Singlór Józsefné és Pummer Mibályné