Képmás, 2001
1. szám
TÁMOGATÁSOK JÁND ÁRVÍZKÁROSULTJAI KAPTÁK A PHILIP MORRIS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYÁT Az egész ország megmozdult a márciusi tiszai árvíz károsultjainak megsegítésére. A váratlanul jött, példátlanul nagy víztömeg a tarpoi gát átszakadása után elöntötte a beregi országrész tíz községét, összedöntött kétszáztizenöt épületet, és megrongált további nyolcszázat. Több mint ezerháromszázán váltak hajléktalanná az áradás következtében, sok háziállat elpusztult, és hatalmas károk keletkeztek a szántóföldeken. A Heves megyében indított gyűjtéshez csatlakozott a Philip Morris Magyarország Kft. egri dohánygyára is. Dolgozóink kétszázezer forint értékű, tisztítószerekből álló adományát a vállalat kiegészítette négyszáznyolcvanezer forinttal, amiből ugyancsak tisztító- és fertőtlenítőszereket vásárolt. A segély- szállítmányt az Egerből indított konvojhoz csatlakozva március 25-én juttattuk el a Beregbe. A konvoj első útja Mátyus községbe vezetett, ahol tíz napon át minden erejüket megfeszítve dolgoztak a helybeli férfiak és az oda vezényelt katonák a falu megmentéséért. Erőfeszítéseiket siker koronázta: a falu köré épített gátrendszerrel megakadályozták a víz betörését. így itt az ingatlanokat nem érte kár, a szántókon azonban hatalmas tavakat alkotva áll még mindig a víz. Hogy mikor tudják művelni a földeket, senki nem meri megjósolni. Miután a tisztítószerekre Mótyuson nem volt égető szükség, dr. Baka Istvánné közjegyző javaslatára munkatársaink továbbvitték a segélyszállítmányt Jánd községbe, amit úgy elöntött a gátszakadás után a víz, hogy még az ablakokon is folyt befelé. Elszomorító képet mutatott a falu: a vályogból készült hózok szinte kivétel nélkül összeomlottak, elmosta őket az áradat ajtóstul-ablakostul-bútorostuI, hiszen a víz olyan gyorsan jött, hogy alig maradt idő az ingóságok, a háziállatok mentésére. A lábon maradt házakban is kárt tett a víz, feláztatta a padlót és a falakat, tönkre tette a berendezést, és vastag iszapréteget hagyott hátra. Igencsak nagy szükség volt tehát azokra a tisztító- és fertőtlenítőszerekre, amik a helybéliek segítségével a furgonjaink gyomrából a raktárba kerültek. Munkatársaink a helyszínen tájékozódtak a segélyosztás menetéről is, és megnyugodva vették tudomásul, hogy a polgármesteri hivatal felügyeletével minden családnak egységcsomagot készítenek, így valóban a megfelelő ütemezésben jutnak el a rászorulókhoz az adományok. Lapzártánkkal egy időben gyűjtésbe kezdtek az értékesítési osztály munkatársai is. Ők pénzadományokkal, illetve, ha igény lesz rá, a helyszínen, élőmunkával támogatják a tiszai árvíz károsultjait. A víztömeg hatalmas károkat okozott az érintett községekben A Philip Morris Magyarország kft. 680 ezet forint értékben tisztítószerekkel segítette a katasztrófával sújtotta területek lakóit SO