Képmás, 2001

1. szám

ÓVODAI HÍREK MINDENKI VERSENYEZ AZ ÓVODAI Kl MIT TUD7-BAN Négy év alatt hagyománnyá vált a Ki Mit Tud? az óvodában. Ezt bizonyítja, hogy a gyerekek és a szülők is várták, kérdezgették a dohánygyári óvó néniket, hogy mikor lesz már. Nos, március tizen­kilencedikén és húszadikán lezajlottak a vetél­kedők, kiosztották az okleveleket és a plüssállat- kákat - lehet kezdeni a felkészülést a jövő évi, ötödik Ki Mit Tud?-ra. Mint az egyik főszervezőtől, Bessenyeiné János- nétól, azaz Márti óvó nénitől megtudtuk, három korcsoportban és három kotegóriában versenyeznek a gyerekek. A rojzpólyózoton mindenki indul, és az összes művet ki is állítják, kiemelve a díjazottok képeit. Visszatérő motívum o csolád, oz óvoda, o természet, a mesék világa. A rajzokat az idén - o szokással ellentétben - a szülők nem vihetik haza, mert szerepelni fognak az óvoda nyolcvanöt éves történetét bemutató jubileumi emlékkiállításon. A kis versmondók és énekesek teljesítményét felnőtt zsűri értékeli és pontozza, amely igencsak komolyan veszi feladatát, hiszen lehet, hogy a jövő Sinkovits Imréinek, Ruttkai Éváinak első komoly produkcióját látja-hallja... Másféle hangulat kíséri a sportvetélkedőket: a csendes figyelem átadja helyét a nyüzsgésnek és a felfokozott izgalomnak, ami a gyerekekről átragad a felnőttekre is. A tapasztalat az, hogy o három év alatt, amit az óvodában tölt, minden gyermek lega­lább egyszer indul a Ki Mit Tud?-on, omi játékos formában segíti, hogy o kicsik hozzászokjonok a nyilvános szerepléshez, és megismerjék a siker ízét.

Next

/
Thumbnails
Contents