Képmás, 1999
2. szám
STAFÉTA Veísernyés Csaba:- Örülök, és büszke vogyok arra, hogy megbíztak a vállalat vezetésével. Tisztában vagyok azzal a nagy felelősséggel, amelyet ez a feladat jelent, azzal az óriási szellemi és anyagi értékkel, amit óvni, amivel gazdálkodni kell, és igyekszem megfelelni azoknak a követelményeknek és kihívásoknak, amik e poszton rám várnak. Minden vezető egyfajta tudathasadásos állapotban dolgozik, hiszen három fejjel kell gondolkoznia: a fogyasztóéval, az alkalmazottéval és a tulajdonoséval. Azért, hogy a fogyasztó elégedett legyen, mindig gyorsan, jó minőségben és megfelelő áron kell termékeinket gyártani. A vállalaton belül olyan kultúrának, légkörnek kell lennie, hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat, ugyanakkor legyenek elkötelezettek a munkájuk, illetve a vállalat iránt, és a tőlük várható maximumot nyújtsák. Nyereség, nyereség, és még egyszer nyereség - ez a tulajdonosok elvárása és érdeke, azaz, hogy a vállalat hosszú távon is versenyképes legyen, jó befektetésnek számítson. Ami az első kérdéskört, a fogyasztók szempontjainak figyelembevételét illeti, ezt jártuk körbe eddig a legalaposabban a termelésen, a gyáron belül is. Mindenki tisztában van termékeink minőségének fontosságával, a pontos, gyors és megbízható munka jelentőségével. A kapcsolódó osztályok egyre inkább fogyasztóként, illetve szállítóként kezelik egymást, és így egyre színvonalasabban végzik a munkájukat. Javítani természetesen mindig lehet, de ez olyan eredmény, amit az egyik legfőbb erősségünknek tartok. Az Egri Dohánygyárnak van egy vonzó, sajátos kultúrája, ami amellett, hogy illeszkedik a Philip Morris vállalatcsoport világába, egyedi, csak erre a vállalatra jellemző. Nagyon büszkék lehetünk rá, mert véleményem szerint példaértékű a saját környezetünkben. Hogy megóvjuk, illetve továbbfejlesszük, magam is a munkám nagyon fontos részének tartom az ezzel való foglalkozást, az emberekkel való törődést. Nem udvariasságból mondom, honem meggyőződésem, hogy nagyon jó csapat dolgozik az Egri DoVecsernyés Csaba hánygyárbon, olyan szellemben és légkörben, amire a külvilág mindig rácsodálkozik. Van egy elfogadott jövőképünk, ami egyrészt hosszabb távra irányt mutat, másrészt rögzít bizonyos értékeket, amelyek magatartásunkban, kapcsolatainkban, döntéseinkben kifejezésre jutnak. Emellett az elmúlt években tréningeken, workshopokon, megbeszéléseken kialakítottunk olyan íratlan szabályokat, amelyek az egymás közötti kapcsolatokat, a vezetői stílust, a csapatmunkát befolyásolják. Az emberek pontosan tudják, hogy mit várhatnak el környezetüktől, és szinte mindenki tisztában van azzal, hogy vele szemben melyek az elvárások. Fontos eredménynek tartom, hogy a korrekt, tisztességes, udvarias viselkedés ma már mindenki által elfogadott norma. Minden, még kritikus helyzetben is fent kell tudnunk tartani ezt a légkört! A legnagyobb feladatnak ma azt tartom, hogy folyamatos, következetes munkával tovább javítsuk a költségtakarékosságot, a hatékonyságot. Eddig is sokat tettünk e cél érdekében, de vannak még tartalékaink, és most a jónál kell még jobbnak lennünk. Meggyőződésem, hogy legalább olyan felelősséggel és tudatossággal kell mindenkinek gazdálkodnia a rábízott erőforrásokkal, mint ahogy azt a magánéletében a saját javaival teszi. Akkor tudunk továbbfejlődni, ha ezt sikerül széles körben elfogadottá tenni. - Mit üzenek, mit tanácsolok Katinak, utódomnak a termelési főosztályvezetői poszton? Az első és a legfontosabb: nagyon örülök, hogy ő veszi át tőlem ezt a munkát, és biztos vagyok benne, hogy az ő irányításával a terület töretlenül tovább fog fejlődni. Ami a fogyasztóközpontú gondolkodást illeti, az elmúlt időszakban nagyon sokat tanultam tőle, és azt kérem, hogy ezt a szemléletet őrizze meg új munkakörében is. Tudom, hogy nagyon érzékeny az emberi problémák iránt, és meggyőződésem, hogy ezt a felelősen gondolkodó, elkötelezett és megbízható emberekből álló nagy közösséget is ebben a szellemben fogja irányítani. Számára talán új lesz a munkakör költségekkel, géphatásfokokkal, hatékonysággal kapcsolatos része, és műszaki, technikai kérdésekkel is foglalkoznia kell, de tudom, hogy tisztában van ennek a fontosságával, és ezen a területen is jó teljesítményt fog nyújtani. Végezetül kiegyensúlyozott tudathasadásos állapotot kívánok neki, vagyis őzt, hogy a fogyasztók, az alkalmazottak és a tulajdonosok szempontjainak érvényesítése a munkájában egészséges egyensúlyban legyen.