Képmás, 1999

2. szám

STAFÉTA Lékó Katalin Lékó Katalin:- Az új munkakör nagy kihívást jelent számomra, hi­szen eddig, húsz éven keresztül egy kis létszámú osztályt irányítottam, most pedig több mint három­száz ember tartozik hozzám. Sok új feladatom lesz, de örömmel vállalom, mert a célok továbbra is ugyanazok maradnak: a fogyasztók igényeinek ki­elégítése jó minőségű termékekkel. Az eddigieknél valamivel nagyobb figyelmet kell fordítanom a költ­ségekre, a hatékonyságra és a termelési mutatókra, melyeket természetesen a mi­nőségbiztosítási munkában sem hanyagoltunk el. Arra törekszem, hogy hosszú tá­von versenyképesek legyünk, a magyar vezetés is bebizonyítsa, hogy Egerre mindig lehet számí­tani, és az Egri Dohánygyár egyenrangú tagja a Philip Morris vállalatcsaládnak. Szeretném folytatni a Csaba ál­tal megkezdett munkát: a csa­patszellemet fokozni, a vállalaton belüli fogyasztó­szállító kapcsolatot elmélyíteni, mert mindez garanci­át jelent a célok elérésére. Bízom az emberekben, hi­szen a hosszú évek alatt meggyőződtem arról, hogy sok tudás, tapasztalat halmozódott fel, remek szak­embergárda alakult ki, és abban a szerencsés hely­zetben vagyok, hogy szinte valamennyiüket szemé­lyesen ismerem. Természetesen számítok a társosz­tályok segítségére, a minőségbiztosításra, a logisztikai és beszerzési osztályra, de ugyanúgy a marketingre és az értékesítésre is. A tőlük kapott Csiszkó Csaba Csiszkó Csaba:- Örömmel vállaltam az új megbízatást, annál is inkább, mert mind a biztonság terén, mind a minőségbiztosításban olyan feladatok megoldása vár rám és munkatársaimra, ame­lyek igazi kihívást jelentenek. Most indul a GMP (Good Manufacturing Practices) nevű rendszer bevezetése, amelynek révén jobban összehangolhatjuk a termelés, a minőségbiztosítás és a biztonságtechnika elé állított követelményeket a minél magasabb termék- minőség elérése és a biztonságos termelés érdekében. Megkezdődik az ISO 9000 minőségbiztosítási és az ISO 14 000 környezetirányítási rendszerek bevezeté­sének előkészítése is. Mindezek együttesen olyan na­rendszeres információk alapján könnyebb tervezni a termelési programot, és felkészülni a szükséges vál­tásokra.- Csiszkó Csabának azt üzenem, tartsa mindig szem előtt, hogy a minőségbiztosítás legfontosabb felada­ta a termelés támogatósa, ebben a szellemben dol­gozott az osztály eddig is. Rendszeres minőségbizto­sítási tréningek szervezésével, új műszerek beszerzé­sével, minőségbiztosítási rendszerek bevezetésével tovább fejlődhetnek az osztály szolgáltatásai. A mi­nőségbiztosításon tapasztalt, elkötelezett és segítő­kész munkatársakat talál, használja ki a bennük rej­lő értékeket. Csaba személye számomra biztosíték arra, hogy mindkét rábízott területtel a súlyuknak megfelelően foglalkozik. Kiegyensúlyozott, kedves embernek ismerem, ezért nyugodt szívvel bízom rá régi kollégáimat, akiknek ezúton is szeretném megköszönni az együtt töltött éveket, a közös munkát. Biztos vagyok benne, hogy Csaba vezetésével újabb sikereket érnek el, hozzájá­rulva ezzel az Egri Dohánygyár sikerességéhez. gyobb rendszert alkotnak majd, mely átfogó garanciá­kat ad a munka, a termék és a környezet minőségére. Tisztában vagyok a minőségbiztosítás fontosságával, ezért a műszerezettség fejlesztésével, újabb trénin­gek szervezésével szeretném elősegíteni a továbbfej­lődését. Ugyanakkor tekintettel leszek másik szakte­rületem, a biztonságtechnika fontosságára is: a Philip Morris-vállalatok közötti verseny e téren is fokozó­dik, a követelmények nőnek, így az újabb díjakért csak úgy szállhatunk eséllyel harcba, ha a fejleszté­seket következetesen végrehajtjuk. Mindkét területen csak úgy tudjuk a terveinket meg­valósítani, ha mindenki hozzájárul szaktudásával, ta­pasztalataival, ötleteivel a közös munkához, és én számítok mindenki aktív részvételére az előttünk ál­ló nagy feladatok megoldásában.

Next

/
Thumbnails
Contents