Képmás, 1999

1. szám

BEMUTATJUK KICSODA, MICSODA - AZ ICS-OSZTÁLY nénk, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a fe­ladatra, hogy hosszú távú, megbízható és ne tűzoltó jellegű megoldá­sokat nyújtsunk. Erre az évre egy-két nagyobb pro­jektünk is van, ezekről kollégáim többet fognak szólni, de a fő feladat a számítógépes környezet, a meglévő rendszerek fi­nomítása, stabilizálása, bizonyos elemek össze­hangolása a regionális el­várásokkal, hogy megfele­lően stabil, és felkészült rendszerrel várjuk a 2000. évre való átállást. tástechnikai infrastruktúrájának fejlesztését vezettem. Sokat utaztam, néha még egzotikus helyekre is. Kiküldetésem végén 7 hónapig Bukarestben érdekes és felelősségteljes projektet vezettem: a disztribúció beindítását. Januártól vagyok ismét Pesten, de családom még az iskolaév végéig Prágában marad. Addig a hétvégeken utazgatunk egymáshoz. Hobbim a nők. Már sikerült négyet begyűjtenem; három lányom és egy felesé­gem van. Az elkövetkező időszakban munkahelyi teendőim mel­lett még a költözés, lakásvásárlás, iskolakeresés prob­lémáira is valahogy időt kell szakítanom. Molnár Attila - informatikai főosztályvezető Molnár Attila Az ICS (informatikai és kommunikációs rendszerek) főosztály feladata a cég számítógépes, és azzal szo­rosan összekapcsolódó rendszereinek fejlesztése, ki­építése és üzemeltetése. Ma már a számítógépes rendszereink lefedik cégünk összes tevékenységét a nagyobbaktól (SUN, SMS, Expandable, Exchange) kezdve a kis alkalmazásokig, és hatékonyan támo­gatják üzleti folyamatainkat. A napi munkánkban gyakorlatilag nélkülözhetetlenné váltak. Az ICS a pénzügyhöz hasonlóan Pesten és Egerben is jelen van. Talán a mi helyzetünk egy kicsit nehezebb is, mivel a mi feladataink mind a két helyszínen ha­sonlóak: fejlesztést és támogatást is végzünk. A megfelelő kommunikáció, az információcsere folya­matos kihívást jelent a csapatnak. Külön hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy egységes környezetet és megol­dásokat tudjunk nyújtani felhasználóinknak. Az idei évtől a szolgáltatás- és ügyfélorientált part­neri kapcsolatot szeretnénk fejleszteni a társosztá­lyokkal. Szeretnénk, ha az osztályok terveiről időben értesül­1 999 egyik fő célja, hogy szakembergárdán­kat úgy alakítsuk, fej­lesszük, hogy minden stratégiai rendszerhez legyen egy megfelelően képzett szakember, aki egyedül ké­pes átlátni és koordinálni mindkét vállalat igényeit (létszámkorlátok). Ezenfelül mindkét cégnél lesz a napi üzemeltetést, támogatást helyben azonnal elvé­gezni képes, bár a témában talán kicsit kevesebb tu­dással rendelkező munkatárs is. Szeretnénk növelni cégünk produktivitását a jelenleg használt irodai rendszereink segítségével, melyek le­hetőségeinek pillanatnyilag csak töredékét használ­juk. Terjeszteni szeretnénk például az Outlookban a naptárhasználatot, a megbeszéléskérést, tárgyaló és más eszközök foglalását, valamint a széles körben használt formanyomtatványok kezelését. Személyemről: Hat éve vagyok a cégnél, három évet a pesti irodában töltöttem, utána három évet külföldön. A sok pusziból és kézszorításból, amit megérkezésem utón kaptam, úgy látom, hogy még sokan emlékeznek rám. Először a prágai RRSG- irodában az EEMA- régió számí­iVayne Bana Domboróczki Katalin Király Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents