Képmás, 1998

4. szám

BEMUTATJUK A vegyes életkorú t so portról Óvodánkban működik egy vegyes életkorú csoport, ahol együtt élnek a három és a hot-hét éves gyer­mekek. A szülők kérésére alakítottuk ki, ózzál o cél­lal, hogy az előző csoportból velünk maradt tíz, iskolá­ba nem menő gyermekünknek ne kelljen idegen cso­portba kerülnie. A csoportban családias a légkör, a testvérek együtt lehetnek. A gyermekeket ért hatások o vegyes életkor miatt megsokszorozódnok, egyéni fejlődésük megfigyelésére és segítésére nagyobb lehetőség nyílik. Gyetvai Károlyné, And Egy Freinet-ikus módszerről Minden év augusztusában megrendezik a Freinet- tábort. Az idén Dunaújváros fogadott bennünket. Ebbe a táborba az ország minden részéről érkeznek olyan pedagógusok, akik ilyen szellemben dolgoznak, vagy szeretnék ezeket a technikákat megismerni. A mi óvo­dánkból hatan mentünk. Besenyei Jánosné, Gyetvai Károlyné, Stefónné Pelyhe Irma, Jászberényi Éva, Ihászi Kriszta, Szűcs Levente. Mindegyikőnk más és más műhelymunkában vett részt. Megismerkedtünk a meseírás fortélyaival, a fényképezés felhasználásával az óvodában, oz árnyszínház mozgásvilágával. Nagyon jól éreztük magunkat és bízunk benne, hogy a jövő nyáron is alkalmunk lesz ellátogatni a Pakson megrendezésre kerülő nyári táborba. Besenyei Jánosné, Márti Gyermek-angol az óvodában Az elmúlt években a szülők igénye fokozódott az óvodai nyelvoktatás iránt, ami az általános- és közép­iskolákban megerősödő nyelvi képzéssel függ össze. Az óvodai gyermek-angolon nagycsoportosok vehet­nek részt. A foglalkozásokat kiscsoportos formában szervezzük, heti egy alkalommal. Ebben az életkor­ban a nyelvoktatás alapvető célja a későbbi nyelvta­nulás iránti érdeklődés felkeltése, valamint angol gyer­mekverseken, mondókákon és dalokon keresztül a nyelv ritmusának, intonációjának és hangzásvilágá­nak ízlelgetése. Az ismeretek elsojátítása játékos for­mában történik, mivel ebben az életkorban a tanulás kizárólag a halláson, a beszéden és az utánzáson ala­pul. Alföldiné Kis Piroska A Margaréta kistsoportban Csoportunk 13 fiúból és 13 lányból áll, többségük dohánygyári szülők gyermeke. Az új környezet a gyer­A dohánygyár szeme fényei. Őszi nap az udvaron mekek életében komoly változást hoz. Ezért igyek­szünk minél jobban megismerni a gyerek otthoni napirendjét, szokásait, természetét már az óvodába érkezés előtt. Mert azzal, hogy mór egy kicsit ismer­jük - empátiával, toleranciával, segítő, tapintatos, tü­relmes, gondoskodó és szeretetteljes magatartással -, meg tudjuk könnyíteni óvodai beilleszkedésüket. Legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy o gyerekek érezzék jól magukat csoportunkban, érzelmi bizton­ság, otthonosság, derűs, szeretetteljes légkör vegye körül őket. A későbbiekben pedig törekedni fogunk arra, hogy értelmi képességeket is egyéniségükhöz igazodva fejlesszük. Kötetlenül, közvetlen megta­pasztalással, szobádon és játékosan. Ehhez nagyon fontos a szülőkkel való jó kapcsolat, melynek alopja az egymás iránti tisztelet és megbe­csülés, valamint a kölcsönös bizalom és segít­ségnyújtás. Stefónné Pelyhe Irma, Ihászy Krisztina, Prokaj Zoltánná Az ember-projekt Az óvodáskorban a gyermek elsődleges tevékenysége a játék. Ebből alakul ki fokozatosan a munka és a ta­nulás. Óvodánkban egyre több csoportban alkalmaz­zák a projekt módszert, amelynek lényege, hogy o gyermek érdeklődésén alopul, és életszerű felada­tokra épül. Egyik projektünk például „az ember". Ez lehetőséget ad arra, hogy foglalkozzunk a test­részekkel, azok működésével, érzékszerveinkkel, azok funkciójával, ápolásával, védelmével, az embe­rek közötti hasonlóságokkal, különbözőségekkel, közösen rájöhetünk orro, hogy a világ minden részén élnek gyerekek, csak más nyelven beszélnek, más a bőrük színe. A témához kapcsolódó verseket, dalokat, mondókákat tanulunk, lefestjük saját magunkat, agyagból megformáljuk az emberi testet. A szülők „Négy évesek vagyunk" - Irmuska a kiscsoportosokkal

Next

/
Thumbnails
Contents