Képmás, 1998

4. szám

BEMUTATJUK Óvóbácsi és gyerekek együtt énekelnek nagymértékben segítik munkánkat a témához kap­csolódó tárgyak, képek, könyvek gyűjtésével. Kocsisné Mirkovszki Judit Népi mesterségek az óvodában A nyáron alkotótáborban vettem részt Hatvanban, ahol óvodapedagógus kollégákkal próbáltuk elsajátí­tani a különböző népi mesterségek technikáit. Textiljátékokot készítettünk, bábokat varrtunk kézzel, illetve varrógép segítségével, és rögtönöztünk is egy kis bábjelenetet. Aztán fontunk gyékényből, szalmá­ból és vesszőből, majd a szövés alaptechnikáját sajátí­tottuk el. Megismerkedtünk az agyaggal, a koron­gozással, sőt, még a sörözéssel is... Minden oktatónk arra törekedett, hogy olyan infor­mációkkal gazdagítson minket, amelyeket át tudunk adni az óvodás és kisiskolás gyerekeknek. Úgy gon­dolom, hogy minden gyerekekkel foglalkozó pedagó­gusnak szüksége lenne arra, hogy pár napig tan­folyam keretében új technikákat tanuljon meg, ame­lyekben nemcsak ő gyönyörködhet, hanem a gye­rekek is. Farkas Erika Lazítással a tanulási nehézségek ellen Egerben rendezték meg szeptemberben a Nemzetközi Relaxációs- és Szimbólumterópiás Kongresszust, ame­lyen a Dohánygyári Óvodából Kocsisné Mirkovszki Judit és Farkas Erika vettek részt. Előadást tartott dr. Henry Wintrebert francia profesz- szor, az autogén tréning gyermekkori alkalmazásának kutatója, aki elmondta, hogy a módszerrel önszug- gesztió segítségével el lehet érni azt, hogy az ideg- rendszer nyugodt állapotba kerüljön. Dr. Wintrebert iskolai és családi zavarokkal küzdő gyerekekkel fog­lalkozik, okik agresszívak, nyugtolonok. A beszélge­tés során kiderült, hogy vannak óvónők, akik alkal­mazzák a relaxációt óvodában, de nem pontosan. Ezért felvetődött, hogy nagy szükség lenne az autogén tréning pontos elsajátítására, amellyel segíteni lehet a tanulási nehéz­ségekkel, magatartási zavarokkal küzdő gyerekeken. Szüts Levente - ahogyan kolléganői látják Amikor Levente a dohánygyári óvodába érkezett, városszerte híre kelt. Elmondása szerint nem csupán azért választotta ezt a férfiak körében kevéssé elter­jedt hivatást, mert szereti a gyerekeket - ennél sokkal több és fontosabb erő motiválta döntését. Kolléganői között ugyanakkor nem azzal vívott ki különleges helyet magának, hogy férfiként lett óvo­dapedagógus, hanem különleges egyénisége révén. Az állásra is pályáztak már korábban „óvóbácsi-jelöl­tek", a végső döntés mégis 6 mellette szólt. A legfőbb indok: Levente nemcsak szereti, hanem tiszteli a gyer­mekeket, rendkívüli szakértelemmel és mély empátiával fordul feléjük. Érzékeny, érzelmekben gazdag ember, akinek ráadásul kitűnő a humorérzéke is. Aktivitását, játékos kedvét és ötletességét már nemcsak a mi óvodánk falain belül ismerik: a városi dúböszörményi Óvóképző Főiskola tanóraiból álló delegáció, valamint óvodánkból Alföldiné Kiss Piroska és Sós Lászlóné képviselte. „Ez év októberében részese lehettem az Életvezetési Ismeretek és Készségek címet viselő, 40 órás drog­prevenciós személyiségfejlesztő tanfolyamnak, mely­nek legfontosabb célja volt: ismeretek szerzése a megelőzésről, a probléma tudatosítása, a közvé­leményformálás, az alkalmazás lehetőségeinek el­sajátítása, a tanítási-tanulási mód gyakorlása, a fo­lyamatos nevelési hatékonyságvizsgálat. A képzés során átéltem és átéreztem a személyiségfejlesztés során a gyerekekkel történteket, jártasságot sze­reztem a kölcsönösen egymásra ható, tapasztalatokra alapozott tanítási-tanulási módszer alkalmazásában. A tréninget a program magyarországi alapítója, Csendes Éva vezette, akiben rendkívüli személyiséget ismerhettek meg a résztvevők, s aki így búcsúzott tőlünk: Hagyd, hogy eljuss arra a szent helyre önmagadban, ahol azt a hívedet tartod, amelyet a te neveddel illet­nek!" Sós Lászlóné Futó Tulipánok - középsősök tornaórán és országos rendezvényeken is rendszeresen képvisel minket. A „Jöttem, láttam, győztem" felkiáltást Levente ese­tében így kell módosítanunk: GYŐZTES, ahogyan a hivatását végzi, s ha beJÖN az óvodába, nem csak néz, hanem LÁT is. Leven­te fehér holló - nem azért, mert óvóbácsi, hanem mert különleges, „látó ember". 4 kolléganők Nemzetközi Pedagógiai Konferentia Krakkóban 1998. októberében került megrendezésre a II. Nemzetközi Pedagógiai Konferencia, melynek színhelye a lengyelországi Krakkó volt. Itt gyűltek össze a résztvevők, a világ 8 országából. A konferencia témájául a játékot, mint a gyerekek legfontosabb tevékenységét választották. Az előadók saját kutatási eredményeiket tár­ták a hallgatóság elé. Magyarországot a Haj­TF” TTH----r 1 TTTTTTTT

Next

/
Thumbnails
Contents