Képmás, 1998

4. szám

SZEMÉLYÜGY A „Retruilship" izgalmasnak ígérkező kezdeményezés Egy igen érdekes kezdeményezés tanúi lehettünk itt, amely rövid és hosszú távon egyaránt új lehető­ségeket jelenthet. Az magától értetődik, hogy ez a program a hallgatóknak igen nagy hasznára válik, de az is nyilvánvaló, hogy a Philip Morris számára is óriási lehetőségeket rejt. Rövid távon a vállalat számára előnyös, hogy a kiválasztott diákok között akadhat olyan, akit mi magunk azonnal alkal­mazhatunk. Hosszú távon ugyanakkor a program révén egy igen jól képzett szakemberekből álló hálózat épülhet ki a magyarországi piacon. Ha ugyanezt a programot a CEMA más piacain is bevezetnénk, lényegében egy belső „fejvadász céget" építhetnénk ki. Nagyon remélem, hogy o csa­pat nem torpan meg ezen a szinten, és az egymást követő években folyamatosan megismétlik a prog­ramot. Az említett hálózat megalapozása szempont­jából az is fontos, hogy a résztvettekkel megőrizzük a jó kapcsolatot. Összességében úgy érzem, nagyon izgalmasnak ígérkezik a „Recruitship Program" jövője. Ann Spescho, a CEMA régió munkaerő-felvételért felelős vezető Ahol az idén találkozhattak velünk az álláskereső fiatalok A „Recruitship" egy összetett rendszer egyik fontos eleme, amelynek célja, hogy a lehető legjobb és legte­hetségesebb munkatársakat gyűjtsük magunk köré. Ennek a rendszernek része minden egyes alkalom - kiadványok, hirdetések, állásbörzék -, ahol bemu­tatkozhatunk mint az egyik legkiválóbb, szakmai Szabó Magdolna, Ann Spescbo és Sütőné Koczka Ágnes kihívásokat és fejlődési lehetőségeket kínáló munkaadó Magyarországon. 1998-ban Bécsben, Budapesten és Miskolcon össze­sen öt állásbörzén vettünk részt, öt cégprezentációt tartottunk különböző egri és budapesti intézmények felkérésére, és megjelentünk a START Állások Ké­zikönyvében. Nagyon fontos, hogy cégünket mindig a hírnevének megfelelő magas színvonalon képviseljük. Szabó Magdolna munkaerő-felvételi előadó /Vedres Baráté*, ZsJ —■ kocsist mep, kopp tett irta* kcsszaki ideje, de toppot Cutis az idi'tt. Épp fat- tasztilcs csapatka Izrultcse, is azóta az ilctett csapa Calatdk FáataMM iff a társasap, all tér ijedtél ttcp, ka apazJasáp kikorpi ti­zeit le ff erezti, ka át lelt'sillóertpkznicpp ttásil orszápia, ka az üzleti rer- sctp piritppös terepit left'épp jó dzsippelttepCalálti a kelpes irátpt. Nem modor, kopp eppsztrü faládától esel, kizotp, ipéopke eeszil a testet~lellet, de al' kelep a P/ulip dfarriskaz - mer tkopp ez a tirsasáp tere - az áppts tisz­„Tartalomboz a forma" A Philip Monist a hírének megfelelő magas színvonalon kell képviselnünk

Next

/
Thumbnails
Contents