Heti Hírlevél, 2000 (3. évfolyam, 1-49. szám)
2000-12-04 / 47. szám
Kedves Munkatársak! Tavaly az évezredváltással összefüggésben a januári béreket már december hónapban kifizettük. A visszajelzésekből ítélve a döntést akkor a legtöbb kollégánk örömmel fogadta. Ügy gondoljuk, hogy ez a megoldás most is kedvező fogadtatásra találna, ugyanakkor kétségtelenül könnyítene a pénzügy területén dolgozók év végi terhein is. Ezért a vállalatvezetés úgy döntött, hogy decemberben - a tervek szerint még a karácsonyi szünet előtt - a teljes decemberi fizetést elszámolja, és kifizeti a dolgozóknak. A jelenlegi elképzelések szerint a kártyákon december 23-án mindenki számára elérhető lesz a munkabér, amely - hangsúlyozzuk - a december hónapra vonatkozó járandóság, (amelyet egyébként január elején kapnának meg a dolgozók), nem pedig rendkívüli illetmény. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a decemberre járó fizetések egy részét a vállalat előre kifizeti, így, ha a munkabér-fizetésnek bármilyen korrekciója szükséges (táppénz, szabadság, stb. miatt), ezt a januári munkabérrel együtt számoljuk majd el. Kérjük a táppénzen lévő dolgozókat, hogy táppénzes papírjaikat legkésőbb december 14-én csütörtökön juttassák el a TB-csoporthoz! A decemberi kétszeri kifizetés után a dolgozók legközelebb 2001 februárjában kapnak majd fizetést, a januári munkabérüket. A vállalat vezetése Ortopéd munkacipők vállalati költségen A 2000. június 14-én és 21-én tartott ortopédiai szűrés eredményeképpen dr. Csiszár László szakorvos 9 fő részére ortopéd cipő viselését javasolta. A gyár vezetése úgy döntött, hogy az ortopéd cipők készítésének költségeit átvállalja, amennyiben a cipőt az üzemegészségügyi szolgálat keretében végzett vizsgálat eredményeképpen szakorvos írja fel munkacipő viselésére kötelezett alkalmazott számára. Kérjük, hogy azok az alkalmazottak, akik már rendelkeznek ilyen módon beszerzett ortopéd cipővel és annak vételárát a vállalattól kérik, jelentkezzenek Lezsákné Emesénél az adminisztrációs osztályon. Ugyancsak várjuk azok jelentkezését, akik esetében az ortopéd cipő beszerzése folyamatban van. Az ortopédiai szűrést minden évben egyszer megszervezzük. Ebédjegy-árusítás Értesítjük munkatársainkat, hogy a karácsonyi ünnepek miatt december 15- én, pénteken lesz utoljára idén ebédjegy-árusítás. Kérünk mindenkit, hogy január első hetére is vegyék meg előre ebédjegyeiket, mivel a legközelebbi ebédjegy-árusítás január 5-én lesz. Az üzemi konyha december 22-ig üzemel, és január első két hetében a leállás ideje alatt egyféle menü lesz ebédre. A vállalati büfé a leállás ideje alatt is várja vásárlóit. Üdítőital-automata a főportán A főportán fizetős üdítőital-automata került elhelyezésre. Ezzel párhuzamosan a büfé esti nyitvatartása véglegesen megszűnik. Miután az esti nyitvatartás alatt betérők túlnyomó többsége egyébként is üdítőitalt vásárolt, az üdítőitalautomata bizonyára megfelelően kielégíti a vásárlói igényeket. Adminisztrációs osztály Egészségügyi szolgálat A fogorvosi rendelő a fenti idő alatt zárva tart, a szolgáltatás pedig csak a Tűzoltó téri rendelőben vehető igénybe. Az üzemegészségügyi szolgálat a leállás idején változatlanul működik.