Egri Dohánygyári Híradó, 1997

2. szám

UJ KAPITÁNY A FEDÉLZETEN

„Először vagyok egy Philip Morris-gyár első számú vezetője..."

Constant Renaudin 51 éves, de szemében egy kis pajkosság csillog, amint körbevezet az irodájában. A falak még csupaszok: első tíz egri napján akadt fontosabb dolga, mint a „parancsnoki híd” dekorálása - viszont már végiggondolta, hogyan csinálja. „Itt egy fénykép lesz arról a hegyről, amely- lyel közelebbi kapcsolatba kerültem szenvedélyemnek, a hegymászásnak hódolva” - magyarázza. „Oda pedig egy festményt akasztok majd, amely a Dobó tér mögötti terecskét ábrázolja, egy étterem teraszával: ott jelentek meg az első Marlboro-napernyők Egerben. A képet búcsúajándékként kaptam egy korábbi egri időszakom végén” - mondja az Egri Dohánygyár ügyvezető igazgatója.- Ön fontos szerepet töltöttbe az Egri Dohánygyár közelmúltbeli történetében. Akik a hetvenes évek óta a vállalatnál dolgoznak, emlékeznek Önre. Milyen gyorsan döntötte el, hogy elfogadja-e az ajánlatot és Egerben folytatja szakmai pályafutását?- Nagyon örülök, hogy itt vagyok, pedig nagyon meglepett az ajánlat. 1996 januárjában neveztek ki a törökországi Izmirbe, úgyhogy az a megbízatás rövidnek bizonyult. Gyárigazgató voltam egy vadonatúj, korszerű termelőüzemben, amelyet richmondi, amerikai barátaink építettek. Egerből többen jártak már tanfolyamon Izmirben, ahol nagyteljesítményű berendezések, összekapcsolt cigarettagyártó és csomagológépek vannak, nagyon jól képzett, kiváló szaktudású alkalmazottak dolgoznak. Feladatom a gyártás, karbantartás, szakmai képzés és bizonyos konzultációs programok irányítása volt. Most mégis nagyon örülök, hogy Egerben vagyok.- Miért, mi teszi olyan vonzóvá az Ön szemében a várost?- Az egri gyárban dolgozó emberekhez fűződő, régóta tartó kapcsolatom. 1986-ban a

Marlboro licence-gyártásának felügyeletével kezdődött. Akkoriban havonta legalább egyszer eljöttem, hogy találkozzam az akkori vezetőkkel, a licence-gyártást felügyelő Daróczi Csabával és természetesen - mivel a Philip Morris nagy hangsúlyt fektet a minőségre - Lékó Katalinnal. Havonta legalább egy hetet Egerben töltöttem. Az EEMA-régió központjában a termelési osztályon voltak más megbízatásaim is, én feleltem Kelet-Németországért és később Bulgáriáért is.- Mi volt a különbség?- A környezet, az emberek. Az itteniek nagyon nyitottak, segítőkészek, barátságosak és kedvesek. Később, egészen 1990-ig a gyárvásárlási terven dolgoztam. Amikor végül megvettük a gyárat, és Francisco Lopest gyárigazgatóvá nevezték ki, továbbra is én maradtam a műszaki fejlesztési programok felelőse.

(Folytatás a 2.oldalon)