Egri Dohánygyári Híradó, 1996

1996-08-01

Hoztuk a Formánkat A rajtnál Schumacher volt az első Sosem látott tömeg lepte el a mo­gyoródi domboldalakat augusz­tus 11-én, az immár XI. Marlboro Magyar Nagydíjon. Azok (köztük 62 dohánygyári kolléga), akiket nem riasztottak el az ilyenkor szokásos nehézségek: a közleke­dési dugók, a magas étel- és ital­árak, valamint az augusztusi forróság (amely egyébként eny­hébb volt a szokásosnál), remek versenyt láthattak, izgalmas pil­lanatokkal, és a jelenlegi erővi­szonyokat tükröző végeredmény­nyel. Az edzéseken a Ferrari színeiben versenyző Michael Schumacher érte el a legjobb ered­ményt, így ő indulhatott az első rajtkockából: mögötte Hill, Villeneuve, Irvine és Alesi volt a rajtsorrend. Ám ez másodperceken belül megváltozott: az első kanyarból Schumi mö­gött Villeneuve és Alesi jött ki, Hill (aki a kup­lungjával bajlódott mindvégig, mint utóbb kiderült) a negyedik helyre csúszott vissza. Míg a titánok az élen csatáztak, mögöttük szépen hullottak a többiek: Salo már az első körben kicsúszott, Diniz pedig a depóban ragadt. Brundle a tizenkettedik percben esett ki, Verstappen a harmincadikban, Coulthardnak a motorja mondta fel a szolgá­latot, majd Lamy és Irvine is feladni kénysze­rült a versenyt. Hasonló sorsra jutott Frentzen is, majd utána az osztrák Berger, akinek Benetton-Renaultja egetverő füstölgéssel le­helte ki a lelkét a hatvanötödik kör táján. A veterán versenyző igencsak szomorú kép­pel ballagott be a depóba, pedig a verseny legnagyobb bukása még hátravolt... Az élen közben - már csak a kerékcserék és a tankolások miatt is - többször változott a helyzet. Schumacher a depóból csak az ötö­dik helyre tudott visszajönni. (folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents