Egri Dohánygyári Híradó, 1995

1995-12-20

A rekordok éve volt 1995 ismét a rekordok éve volt: és ez egyúttal azt is jelenti, hogy nagyot léptünk előre közös erőfeszítéseink eredményeképpen a magunk elé tűzött távlati célok felé. Tavaly összesen 8,41 milliárd szál cigarettát gyártottunk, ami kö­zel egymilliárddal több az 1994-ben gyártott mennyiségnél. Termelékenységünk az elmúlt három évben ötven százalékkal nőtt. Ugyan­csak nőtt a géphatásfok, három év alatt több mint tíz százalékkal. A minőségi mutatóink há­rom év alatt ötven százalékkal javultak, miköz­ben a selejt a felére csökkent, és ezzel elértük, sőt meghaladtuk a nyugati minőségi normákat. 1995-ös értékesítési eredményeink különösen annak a ténynek az ismeretében figyelemre méltóak, hogy egy csökkenő forgalmú piacon értünk el növekedést. Ezt piaci részesedésünk is igazolja: jelenleg hajszálnyi különbséggel vagyunk a harmadikok a Reemstma mögött, de ősszel már néhány hétre sikerült átvennünk a második helyet. Miközben a Sophiane és a Symphonia értékesítése több mint harminc százalékkal esett vissza, a Philip Morris márkái továbbra is sikeresek. A Marlboro és a Multifilter pozíciója Jelentős beruházásokat hajtottunk végre az el­múlt évben: elkészült hatezer négyzetméteres készáruraktárunk a Berván, és kialakítottuk a gyárban a készáru-tranzitraktárat. Felújítottuk az M és a B épületeket, légkondicionálóval lát­tuk el a cigarettagyártást és a vágatraktárat. Felújítottuk a filtergyártást, és egyúttal beve­zettük a léghűtést. Tűzszakaszokat alakítottunk ki, és füstérzékelőket telepítettünk a biztonság fokozására. Felújítottuk a pihenőhelyiségeket, illetve újakat alakítottunk ki. Folyamatosan ha­lad az épülethomlokzatok felújítása is. További eredményeink: új páckonyhát építet­tünk, vágatkeverő silókat és konténertöltő rend­szert állítottunk üzembe, két HLP csomagoló­gépet telepítettünk, és felújítottuk GD-X1-esün- ket. Felújítottuk a karbantartóműhelyt és az F épület folyosóit, és veszélyeshulladék-tárolókat építettünk. A beruházások mellett természetesen tovább­fejlesztettük szervezetünket is. Megalapítottuk az Operations Tréning Osztályt, átalakítottuk a termelés szervezeti rendszerét, és közel negyven új csoportvezetőt neveztünk ki. Számos kollégánk külföldi tréningeken fej­lesztette szakmai tudását, és menetrend sze­erős, a megújult csomagolású Helikon eladá­sai majdnem túlszárnyalták az 1993-as rekor­dot, az L & M tíz hónap után egyszázalékos szeletet hasított ki a piacból. 1995 a kihívások éve volt, hiszen konkurense­ink árháborút kezdeményeztek, a fogyasztási adó jelentős mértékben emelkedett, és a feketepiac megerősödött. Árkategóriákat alakítottunk ki, és a nagyke­reskedőknek kétszázalékos kedvezményt adtunk termékeinkből. A nagykereskedők egy része kiskereskedelmi boltokat nyitott, kihasználva a jövedéki törvény által biztosított lehetőséget, s ez a mi forgalmunkat is ked­vezően befolyásolta. Bizonyos mértékű polari­záció is végbement a dohánykereskedelem­ben: a nagyok megerősödtek, a kisebb vál­lalkozások közül sok eltűnt. Cégünk a Hungarotabakkal, a Sepsikerrel és a Gold Filterrel áll a legszorosabb üzleti kapcsolat­ban, ezek a nagykereskedők vásárolják tőlünk a legnagyobb mennyiséget. Kétszáz lerakatuk és háromszáz terítőautójuk révén gyakorlatilag az egész országot lefedik. Ennek ellenére néha előfordultak kisebb-nagyobb gondok a rint zajlottak az angol nyelvtanfolyamaink is. Tréningeket tartottunk almatyi és krasznodári kollégáinknak, és jelentős mennyiségű do­hányvágatot exportálunk ezekbe a gyárakba minőségi reklamáció nélkül. Örömmel jelent­hetem be azt is, hogy harmincöt százalékkal csökkent a munkabalesetek mennyisége, és hatvan százalékkal az ezek miatt kiesett mun­kanapok száma. Harminc százalékkal keve­sebb a nem foglalkozási balesetek száma is. 1996 az újabb jelentős növekedés éve lesz ter­veink szerint. Több mint tízmilliárd szál cigaret­ta gyártását tervezzük, s ennek a termelékeny­ség látványos növekedése az egyik feltétele. Növekedni fog géphatásfokunk is minden rész­legben, a vizuális minőség pedig tovább javul. Nagy teljesítményű gyártó- és csomagológé­peket helyezünk üzembe, tovább folytatjuk épületeink felújítását, és belépőkártyás bizton­sági rendszert építünk ki. És természetesen nem feledkezünk meg arról sem, hogy jelentőségének megfelelő külsősé­gek mellett megünnepeljük az Egri Dohány­gyár alapításának századik évfordulóját. Francisco Lopes forgalmazásban: olykor termékhiány lépett föl, és a konkurrencia is megpróbálta saját márkáit előtérbe tolni a többiek rovására. Termékskálánk sikerességét bizonyítja, hogy a piacon levő harmincöt termékből húsz a Philip Morrisé. Ha az árbevételt tekintjük, akkor piaci részesedésünk 32 százalékos, ami nemcsak termékeink keresettségét, de árpolitikánk sike­rességét is igazolja. 1996 nehéz év lesz, hiszen a gazdasági restrikció csökkenti a keresletet, és a fekete­piac igen jelentős továbbra is. Ennek ellenére bízunk abban, hogy növekedést érünk el, és ezzel piaci részesedésünket ismét tovább növeljük, és tartósan átvesszük a második helyet. Esélyt látok arra, hogy elérjük az idén a harminc százalékot, ami a tavalyi eredmyény- hez képest újabb négy és fél százalékos növekedést jelentene. Ez igazi kihívás, de felkészült és tehetséges szakembergárdánkat, valamint kiváló és nép­szerű márkáinkat ismerve biztos vagyok abban, hogy egy év múlva is szép ered­ményekről számolhatok be. KOnye Árpád Sikeres termékskálával rendelkezünk—

Next

/
Thumbnails
Contents