Egri Dohánygyár, 1990 (19. évfolyam, 1-3. szám)

1990-03-01 / 3. szám

♦ * ♦ Búcsúzunk... Ismét elérkezett az a nap, amikor egy régi, kedves munkatársunktól búcsúzunk. Gyetvai Miklósné ezen a napon dolgozott utoljára az Egri Dohány­gyárban. A vállalathoz egészen fiatalon került, és dolgozott végig becsületesen, lelkiismeretesen 35 hosszú évet, szinte végig három műszakban. Ezalatt nagyon sok változás volt a vállalat és a dolgozók életében egyaránt. Volt nagyon sok jó, és voltak nehezebb évek is. Jucika mindenütt megállta a helyét. Jó kedélye, közvetlensége, segí­tőkészsége miatt mindenki szerette, becsülte. Sajnos, az egészségi álla­pota az utóbbi években romlott, nehezen viselte az éjszakai műszakokat, de ennyi év után ez természetesnek is mondható. Ennek ellenére mindig számíthattunk rá. Most élt a vállalat adta lehetőséggel, és valamivel hamarabb nyugdí­jaskora előtt elment pihenni. Kívánunk neki sok örömet, boldogságot családja körében, jó egészsé­get, nyugodt nyugdijaséveket, megköszönve munkáját. Jné Most már valamit el kell mondanom! Örömmel tölt el, hogy milyen pezsgő politikai életet él az ország. Szinte mindenki valahol, valami­lyen módon politizál. Egyre több szervezet és párt tűnik elő a plura­lizmus rózsaszín ködéből. Felké­szültek és kevésbé felkészültek, okosan érvelők, meggyőzőek és botladozók. Az emberek világnézete koron­ként és társadalmanként változott — és változik. Ez természetes folya­mat. Az egyes világnézetek kialaku­lásában szerepet játszanak az életta­pasztalatok, az iskolában tanultak, a családban hallottak, a legkülönfé­lébb olvasmányok és persze széles körű érzelmi mozzanatok is. Számomra — a különböző filo­zófiák megítélésekor — az sem egy utolsó szempont, hogy mennyire állja meg a helyét egy-egy alapelv tudományosan is. Csak azért tesz­­szük-e magunkévá az elveket, mert szimpatikusnak tartjuk, vagy azért is, mert a legvalószínűbb, hogy érvelő jellege, meggyőzőere­je a legközelebb áll a realitáshoz és az igazsághoz. Útban a jogállami­ság felé azonban, alapvető opti­mizmusomba szomorúság is ve­gyül. Divatba jött az általánosítás, a többes számba tett vádaskodás. Nap mint nap mást sem hallok, mint hogy: ... A kommunisták tönkretették az országot! Az MSZMP volt tag­jai meggazdagodtak a pártonkívü­­liekenlA volt párttagok csak hasz­not húztak a párttagságból! Min­denért, ami rossz, a párttagok a fe­lelősek!... Természetesen eszem ágában sincs védelmembe venni azokat, akikre ez valóban érvényes, mert valóban így tettek, valóban így él­tek! De azért úgy érzem, hogy most már valamit el kell monda­nom! Ezt az országot nemcsak párttag vezetők irányították. Nem is minden kommunista volt magas állásban. Nem minden kommu­nista vezető által irányított intéz­mény és vállalat bukott meg. „A demokrácia megvalósítása a cél!” — tűzte zászlajára több ellen­zéki párt is, mint akik ezzel felta­lálták a spanyolviaszt, pedig ez az idézet Marx — Engels Kommunis­ta Kiáltványából való. Én is tagja voltam a ma már jo­gosan bírált MSZMP-nek. Sok mindent tudok, mi folyt a párton belül. 1980-tól'82-ig két éven át voltam megfigyelés alatt, hogy va­jon méltó vagyok-e az MSZMP tagjainak sorába állni. 24 éves voltam akkor, családa­nya, pedagógus, társadalmi mun­kában egy 200 fős egészségügyi intézmény szakszervezeti bizott­ságának a titkára, KlSZ-vezetősé­­gi tag. Az „illetékes elvtársak” két év után úgy döntöttek, hogy fel­vesznek a pártba. Hamarosan ta­pasztaltam, hogy a főiskolán ta­nultak, a filozófia szakosítón meg­ismert dialektikus materialista el­vek, a marxi eszmék hogyan is va­lósulnak meg a pártban. Sokat csalódtam, és mégis hi­szek! Miért? Mert tudom, hogy nem az esz­mékben van — és volt — a hiba! Most már sok változás van. Mégis naponta tapasztalom az összefo­nódás, a protekcionizmus, az előnyben részesülés számtalan je­gyét az élet legkülönbözőbb terü­letein. Azok közül, akik csak ér­dekből léptek be az akkori MSZMP-be, most már nem merik vállalni hovatartozásukat! Lehet, hogy most ez lesz a gyümölcsö­zőbb? De hadd téljek vissza egy kicsit a fent említett vádakhoz. Ki a fe­lelős? Kinek is volt előnye? Ki, mi­ből húzott hasznot? Többes szám­ban vádaskodni gyávaság! Igen, tagja voltam nyolc éven át a volt MSZMP-nek. Hát nézzük meg, mire is jutot­tam? Vessünk számot, mim is van? Van családom. Édesapám nyugdíjas kertészmérnök, aki mindig az emberek és a természet szeretetére, a becsületes munkára nevelt. Tőle kaptam hozományul a pedagógushivatás szeretetét! Édesanyám pénzügyi előadó, mé­lyen vallásos, csupa szív, csupa szeretet, csupa tisztaság. Tőle örö­költem optimizmusomat, és min­tát az igazi anyai érzésekre. Van egy egyszerű, fizikai dolgo­zó, rendes féljem, és nem utolsó­sorban két kiskorú lányom, hun­cutok, elevenek, imádni valók! Vagyonom? Két éve vettünk fa­lun egy rossz állapotban lévő, komfort nélküli, régi parasztházat. Bankkölcsönre! Ugyanis az egri albérletben a fizikai munkás és óvónői keresetből félretenni már nem tudtunk. Nekünk szociális kedvezmény sem járt. így jelenleg a havi 5700 Ft bankkölcsön, a buszbérletek, a felújítási kölcsön részletei és egyéb állandó és rend­szeres kiadások havi 11.000 forin­tot tesznek ki. A férjemmel együtt 15.000 Ft körül keresünk. Miből élünk meg négyen? A fennmaradó összeget osztom be. Hát mi is van még? Van a hiva­tásszeretetem... meg aztán... ja, igen... az elveim. Materialista va­gyok. Mindezek ellenére tiszteletben tartom és tisztelem a másként gondolkodókat, és az a vélemé­nyem, hogy sokkal inkább legyen valaki mélyen vallásos, vagy akármely párt elvhű tagja, mint­sem vaktában vagdalózó, többes számban kritizáló, kétszínű, megalkuvó. Nagyon örülök annak, hogy végre az emberek felszabadultan, őszintén és bátran kinyilváníthat­ják véleményüket, és a pártok kö­zül megkereshetik az elveikkel leginkább megegyezőt, az őt leg­jobban képviselőt. Igen! Ez csodálatos dolog! De nagyon helytelen a durva, gátlástalan és meggondolatlan ál­talánosítás, a sorozatos kötözkö­­dés, zaklatás, a mocskos intrikák, a másik ember hazugságokkal va­ló lejáratása. A Parlament elfogadta Hámori Csaba javaslatát, miszerint a volt pártvezetők számoljanak el tette­ikkel, döntéseikkel, a leendő pár­tok képviselői, vezetői pedig te­gyenek vagyoni nyilatkozatot! Helyes, nagyon helyes! De vajon ez elég? Nem hiszem! Nekem az a véle­ményem, hogy mindenkinek első­sorban saját magával kell tisztában lennie, hogy nyűt tekintettel szem­be mer-e nézni saját tetteivel, elve­ivel, munkájával, erkölcsével és egész eddigi életével? Meri-e vál­lalni önmagát? Pappné Radocsai Katalin óvónő a Szocialista Párt tagja Nőnap vállalatunknál Március 8-a ma is — bár szeré­nyebb körülmények között zajlik — a nőknek kedves nap, hiszen a gyöngébb nemet, bennünket kö­szöntének. Nem a hangzatos, nagy szavak a fontosak, hanem az, hogy férfi munkatársaink szeretettel gondolnak ránk, és virágaikkal kedveskednek. A vállalat vezetése, a Szakszer­vezeti Tanács és az Egri Dohány­gyár minden férfidolgozója nevé­ben Búzás Lajos személyzeti és oktatási osztályvezető szívből és tisztelettel köszöntötte a nőket, és kérte, hogy adják át a távollevők­nek is a köszöntését. Bevezetőjében szólt arról, hogy ez a nap mindig jeles nap volt, ma is az, amikor sok dologban elbi­zonytalanodtunk, amikor változ­nak ünnepeink, változik ünnepe­ink formája, tartalma. Ennek az ünnepnek a lényege azonban nem változott; és szívből kívánta, hogy ne is változzon. Kiragadva még néhány gondo­latot a köszöntőből: „A köszöntő szó egyben meg­köszönő szó is; megköszönjük ál­dozatkészségüket, a sok-sok mun­kát, az odaadást, a lemondást. Külön jelentősége van ennek a vállalatunknál, ahol az elmúlt év­ben elért eredményeinkben az Önök munkája nagyon fontos volt. Sok minden történt eddig a nők érdekében, különösen azóta, hogy 1975-ben az ENSZ meghirdette a nők nemzetközi évtizedét. Sok el­képzelés sajnos csak papíron ma­radt, az intézkedések egy része a mai napig nem hozta meg azt az eredményt, amit mindannyian vártunk, őszintén be kell valla­nunk, hogy mi, férfiak sem tettünk és teszünk meg mindent a nők helyzetének javítása érdekében. Sok még mindig a régi, szubjek­tív beidegződés, sokan az egyenjo­gúság kérdését a „ki mosogat el?” kérdésre redukálják.” A további köszöntő szavak után József Attila egy kedves verssorá­val zárta a beszédét: Mi férfiak férfiak ma­radjunk, és nők a nők — szabadok, kedvesek s mind ember. A köszöntő után Molnár Jenő gazdasági-kereskedelmi igazgató­­helyettes adta át az alábbi nődol­gozóinknak a jutalmat: Sike Jó­­zsefné, Király Ágnes, Őrsi János­­né, Pallér Antalné, Tarai Miklós­né, Bajzáth Katalin, Göböly Bélá­­né, Kormos Istvánné, Szabó And­­rásné, Kormos Józsefné, Rácz Já­­nosné (Tregova), Mészáros And­­rásné, Hegyi Jusztinné, Zobolyák Ivánné, Fodor Józsefné, Sike La­­josné, Sípos Józsefné, Baghy Ta­­másné, Prokaj Jánosné, Tóth Ti­­hamémé. Gratulálunk a kitüntetettek­nek! Az ünnepi megemlékezés egy kedves színfolttal zárult. A Gár­donyi Géza Színház két művésze — Balogh András és Okos Tibor — zenés irodalmi összeállítással méltatta a nőket. Búzás Sándorné DOHÁNYGYÁR 3

Next

/
Thumbnails
Contents