Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-01 / 7. szám
Baki baki hátán A Minőségi Kör tevékenységét 1976-tól jegyzik az Egri Dohánygyárban. Ez az időpont köztudottan egybeesik a DH-munkarendszer széles körű bevezetésével. Azóta is sokszor, sokan megkérdőjelezték a Minőségi Kör működésének létjogosultságát s szükségességét akkor, amikor gyakorlatilag minden területen (osztályok és üzemek szintjén) működik — van ahol rendkívül sikeresen, s van ahol ez kevésbé mondható el — DH-akcióbizottság. Mégis mi az, ami vonzóvá teszi a dolgozók körében a Minőségi Kör ülésein való részvételt, mi az, ami arra késztet jó néhány embert, hogy a ledolgozott ( !) napi nyolc órája után, vagy az éppen beindított gépét otthagyja vállalva annak kockázatát, hogy a napi normáját nem teljesíti, vagy ami talán a legnagyobb áldozat, hogy két éjszakás műszak közben megszakítva pihenését megjelenik az üléseken. Ebben a mai, anyagiakban nem éppen bővelkedő országunkban ez a kérdés úgy érzem elgondolkodásra késztető. Konkrét. egyértelmű választ nemigen tudunk adni, magyarázatokat viszont ki lehet találni. A napjainkban meglévő nem kevés, sokszor formális, bürokratikusán fenntartott fórum. összejövetel között úgy tűnik az emberek még áldozatokat vállalva is igyekeznek részt vállalni olyan munkából, amiben látnak értelmet, még ha olykor kilátástalannak tűnik is küzdelmük, tennivágyásuk. A minőségről, termékeink (nemcsak dohánygyári) minőségéről nagyon sokat, sokan beszélnek. Mindenki tudja, érzi, sok tennivalónk van ezen a területen. Pedig még az életünk, viselkedésünk sőt gondolkodásunk minőségéről nem is beszéltünk. Pedig ezek a kérdések egyre inkább szembe ötlenek mindenki számára akkor, amikor az emberek — ma már kezdjük úgy mondani, hogy az állampolgárok — szabadabban járhatnak, kelhetnek a világban. S aki nemcsak a bevásárlási igényét akarja kielégíteni, hanem látni is akar az adott országból, információi szerez az emberek életviteléről, viselkedéséről, gondolkodásáról, látja a boltok, áruházak sokféle kínálatát —, s még sorolhatnám — ön-1988. elején vállalatunk lehetővé tette, hogy korengedménnyel munkatársaink korlátozott számban nyugdíjba mehessenek 1988. június 1-jétől. Ez a hónap a búcsúztatások jegyében telt el. Búcsúztunk régi kedves munkatársainktól, akik becsületes, hoszszú, néha nagyon kemény, néha kissé lazább 35—40 év után nyugdíjba mentek. A A Minőségi Kör és a minőség kéntelenül is eszébe jut és összehasonlítja a látottakat a hazai valósággal. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor mindenki irigykedve vágyat érez arra, milyen jó lenne ha nálunk is minden olyan rendezett, szervezett lenne, az emberek nyugodtan élnének, a boltokban mindig kifogástalan árut láthatnának és vásárolhatnának, stresszhatások nélkül tölthetnék idejüket munkahelyen, szabadidőben, s hagy ne folytassam. Mi lenne ezek egyik alapvető feltétele? Az áru. Kellő mennyiségű és jó minőségű áru. Sőt olyan áru, olyan termék, amely bárhol a világon eladható. A tőkés világban pedig csak a kifogástalan, kiváló áru adható el. A képlet tehát viszonylag egyszerű: mindig, mindenütt, mindenkinek csakis jó terméket szabad előállítani, csakis jó munkát szabad végezni. A terméken itt célszerű mindennemű produktumot, szolgáltatást stb. érteni. Az ilyen igény kielégítésére alkalmas termelési, munkavégzési feltételek (anyag, gép, eszköz, ember, vezetés stb.) ma még nem mindenütt állnak rendelkezésre. Az embereknek sok nehézséggel kell megküzdeniük, sok kompromisszumra kényszerülnek, sőt megalkudni kénytelenek munkavégzésük során. Vannak akadályok, feladatok, amelyeket em. berek egyedül nem képesek megoldani, a csoportos munkavégzés, a kollektív gondolkodó szellem, az egymásért való küzdelem pedig még nem lett divatos forma nálunk, vagy már nem az. Ezért tartom a jó' minőségű munkavégzés felé vezető út egyik szakaszának vagy ösvényének a Minőségi Kör vagy Körök munkáját. Ma már talán nem túl korai hangoztatni : de mindkettőről beszélhetünk az Egri Dohánygyárban. A 70-es évek közepén életre hívott Vállalati Minőségi Kör folyamatosan, évről évre ellátja azt a feladatát, amire szerveződött. Széles területet ölel fel, mintegy 40 fős a tagsága, s valamennyi termelő vagy hozzá kapcsolódó terület képviselve van. A kör búcsúzás pillanatai mindig nehezek, szinte egy fél életet töltöttünk együtt jó munkatársi, baráti viszonyban. Nekünk, akik itt maradtunk hiányoznak pontos, megbízható, sok tapasztalattal végzett munkájukkal, becsületes tudja, hogy a vállalat vezetése mit vár el munkájuktól. Ezek az emberek az átlagosnál jobban tájékozottak termékeink minőségi szintjével, vállalatunk minőségi oldalról való külső megítélésekkel. A hiányosságok ismeretében, tapasztalatuk birtokában tudnak sok hasznos információt adni egymásnak, ill. vezetőknek. Az információáramlás kétcsatornás megvalósítása, ill. gyakorlata itt megoldott. örvendetes tényként kell lassan kezelnünk, hogy ettől az évtől a Vállalati Minőségi Kör mellett dolgozik — egyelőre két területen a cigarettagyártáson és -csomagoláson — az ún. kiscsoportos Minőségi Kör. Ezek munkájának, munkamódszerének lényege alapvetően különbözik az előzőtől. Egy közös vonásuk mégis van, mégpedig mindkettő a termékeink minőségének javítására irányul. Az egyik a hibafeltárással, a másik a problémamegoldások keresésével és javaslattétellel foglalkozik. A kiscsoportos Minőségi Kör munkája során a résztvevők előre megismerik a megoldandó minőségi problémát, s az igazi érték a közös csoportmunkában jelenik meg. Ide ugyanis mindenki hozza saját ötletét, elképzelését, s a csoportos gondolkodás, munkavégzés tudja elvinni az adott társaságot az általuk legjobbnak vélt megoldások kiválasztásához. Itt nagy jelentősége van a „csoportos gondolkodás, munkavégzés” megfogalmazásnak. A Minőségi Kör mint csoport csakis azt tudja felvállalni, hogy a résztvevők legjobb tudását kiaknázva megoldási javaslatokat ad egyes problémákra. A javaslatok feldolgozása, kivitelezése, bevezetése már a vezetés feladata. S, ha ez utóbbi nem könnyű és nem egyszerű munka véghezvitele is oly erőfeszítéssel, komolysággal és eredményességgel folyik, mint a Minőségi Körök munkája, akkor még sok örömünk és eredményünk lesz a körök tevékenységéből. — v — i — egymást segítő, egymást ismerő jól együttműködő emberi magatartásukkal. Hiányoznak az együtt töltött kellemes órák, napok, a kiránduláson, ünnepségeken, összejöveteleken. À hosszú évek során sok jót, rosszat A párizsi Louvre-ról írja a Népszabadság: első építője Philippe Auguste volt 1190. és 1202. között”. Tévedések elkerülése végett: ez a bizonyos Philippe Auguste nem a neves magyar építész Augusztnak, nem is hasonló nevű budai cukrásznak volt rokona, hanem király vala, s mint ilyen, nem építője, hanem építtetője volt a Louvre-nak. Ha pedig egyszer tudjuk, hogy király volt az eszemadta, akkor a nevét magyarosan Fülöp Ágostonnak illenék írnunk, ahogy ugyanabban a cikkben pl. V. Károly, I. Ferenc és több Lajos is magyar néven szerepel, nem pedig mint Charles, Francois és Louis. A Magyar Nemzetben olvasom: „Eszembe jut egy verssor, amely így hangzik: „Nekem a kérés nagy szégyen .. Nekem meg egy másik verssor jut eszembe: „Neve, ha van, csak áruvédjegy .. Mármint a költőnek. Ha viszont nincs neve, akkor még annyi sem. Tehát mondjuk ki : az első idézet Nagy Lászlótól, a második József Attilától való. Mostanában valósággal halmozódnak a melléknévi igenevek. íme egy „szépségdíjas” mondat a Népszabadságból: „Az iráni olajfúrótornyok ellen intézett amerikai rajtaütést Washington az amerikai kísérettel hajózó kuvaiti hajókat ért támadásra adott mérsékelt és arányos válaszlépésnek nevezte.” Egyetlen mondatban hat participium: ez alighanem országos csúcs. „Véráldozat a közmegegyezésért” — áll a Magyar Hírlap egyik címében, a második oldalon. Vér szerencsére nem szerepel a cikkben. Nem is szerepelhet, hiszen az első oldalon, ahol a cikk kezdődik, ugyanez a cím még „Vezéráldozat a közmegegyezésért” alakban szerepel. Igaz, kiderül, hogy itt véren kívül még vezért sem áldoztak, mindössze két betűt. Es az is micsoda különbség! „A bonni kormány" — ahogy a Népszabadság tudósítója jelenti — „pozitív megértéssel” fogadta az Egyesült Államok akcióját.” éltünk át. A nagyobb kollektíva úgy érzem az egyéni gondok idején támogatással, jóindulattal segített * nehéz napok átélésében. A kisebbnagyobb napi súrlódások ha előfordultak azt az érzést nem kisebbítik, hogy egy nagy csoporthoz tartoztak, ahol gondjaikat, örömeiket megosztották másokkal, ahol a lehetőségekhez mérten segítséget kaptak problémáik megMegvallom, én a pozitív sei fogadom ... Legalább három gyermeket nevelő szülők — hallom a tévéhíradóban — tagjai lehetnek a Nagycsaládosok Klubjának, s ezzel „jogot nyernek arra, hogy bármikor javaslatot tegyenek” a családok helyzetének javítására. Hogy is van? Eztán csak a klubtagok joga lesz, amit eddig az Alkotmány minden felnőtt magyar állampolgár számára lehetővé tett? Eztán, ha — teszem — a sportéletre vonatkozó javaslatot akarok tenni, előbb be kell lépnem egy sportklubba? Ha a női divathoz kívánok hozzászólni, tagjává kell válnom a Nőszövetségnek? Helyes, ha fontos társadalmi kisközösségek alakulnak: majdan ők lehetnek eey de mokratikusabb intézményrendszer bázisai. De csak akkor, ha valóságos jogokkal lesznek felruházva. Magyar Nemzet, sportrovat: „A magyar labdarúgás legöregebb szurkolói sem emlékeznek arra, mikor esett bajnoki mérkőzésen 12 gól.” Ügy látszik, én még a legöregebbnél is öregebb lehetek, mert még nagyjából emlékszem 1955 januárjától arra a bizonyos Honvéd—Vörös Lobogó (vagy Bástya?) mérkőzésre (újságból), melyet télen, Budapesten, jeges pályán játszottak, s melynek eredménye 9—7 volt a Honvéd javára. Igaz, hogy ez 16 gól, nem pedig 12, de talán ez is valami. Ugyanebből a rovatból : „illett volna kételkedniük . . . nem Dalnoki szaktudásán, képességein ..., inkább azon, hogy ...” stb. Mivel én kételkedni nem valamin, hanem valamiben szoktam, most is erősen kételkedem abban, hogy a hírlapíró által használt újszerű vonzat helyes-e. Furcsa mondat a Népszabadságból: egy fából kifaragott tölgyfa csónak feneke került a felszínre”. Nem tudom, mi ebben a szenzáció. Az igazi az lett volna, ha az a tölgyfa csónak nem fából van kifaragva. Rajna oldásában. Együtt örültünk a sikereknek, együtt bosszankodtunk a sikertelenségeken, kudarcokon. Most ezeknek végeszakadt. A nagy közösségből visszatértek családjukhoz, segite. nek unokák nevelésében, amit elmulasztottak az időhiány, a napi munka mellett, most bepótolják. Ez az elszakadás azonban nem lehet végleges. Mi. efr’fc itt maradtunk, bármikor szívesen látjuk Irénkét. Valikat, Marikát, reméljük továbbra is jönnek velünk kirándulni, részt vesznek közös dolgainkban, nem szakadnak el tőlünk teljesen. Kívánunk nekik a dolgos évek után nyugodalmas, hoszszú jó egészségben töltött családjuk körében boldog, nyugdíjaséveket. J.-né 3 Búcsúzunk DOHÁNYGYÁR
