Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
SZOVJETUNIÓ Ülésezett az Édosz központi vezetősége Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének ülésén napirenden szerepelt a szakszervezet kádermunkájának értékelése, a SZOT 1987. február 6-i határozatából adódó feladatok megvalósítása. Az értékelés megállapította, hogy a kádermunka továbbfejlesztésére 1983-ban hozott átfogó KB-határozat a kongresszusi határozatok hozzájárultak a mozgalom céljainak megvalósitásához. A sokirányú társadalmi, gazdasági változás, amely a hetvenes években elkezdődött és hosszabb távon áthatja a társadalmi folyamatokat, tovább növelj az emberi tényezők jelentőségét, szerepét. A szakszervezeti mozgalomnak is lépést kell tartani a változásokkal, meg kell felelni az új követelményeknek. A SZOT a gyorsabb előrelépés érdekében meghatározta a teendők fő irányait. Feladatul szabta meg számunkra is, hogy végezzük el kádermunkánk értékelését, s e határozat alapján dolgozzuk ki a káderpolitika megvalósításából adódó saját feladatainkat. Vanek Béla, az Édosz titkára kiegészítőjében elmondta, hogy szakszervezetünk vezető testületéi rendszeresen napirendre tűzik a káderhelyzet alakulását. Most újból fontosnak tartottuk e kérdés áttekintését. Tapasztalataink összegzéséből megállapítottuk, hogy kádermunkánk beilleszkedik a társadalmi folyamatokba, a demokratizálódási folyamatokba, az oktatás-képzés fejlesztésébe. Változatlanul úgy érezzük, hogy a káderek kiválasztása munkánk egyik alapvető része. A szakszervezetünkben dolgozó káderállomány jelentős része felkészült, képes alkalmazkodni a változásokhoz, egyre inkább megfelelnek a növekvő követelményeknek is. Vitakészségük fejlődött, kellő határozottsággal képviselik a tagságot, erőfeszítést tesznek a gazdasági és politikai összefüggések megértetésére. Emberi magatartásuk példamutató, tekintélyük van a tagság, a partner gazdasági vezetők és a helyi pártszervezetek előtt. Tagságunk az elmúlt időkben lényegesen többet tud arról, hogy a mozgalom mit tesz az érdekében, hogyan működik a bizalmitestület, vagy milyen az szb. munkája. így aztán jobban meg tudja ítélni, hogy a választott tisztségviselők mennyire felelnek meg feladataiknak. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti alapszervezeti titkárok elméleti felkészítésére az eddigieknél is nagyobb gondot kell fordítani, majd szólt az utánpótlás neveléséről. Jó forrása lehet ennek az egyesztendős múlttal rendelkező ifjúsági tanácsokban és tagozatokban dolgozók köre. Az előrelépéshez feltétlenül szükséges olyan káderek kinevelése, akik vállalják az ütközéseket is a tagság érdekében. A káder kiválasztásában arra kell törekedni, hogy pl. az szb-titkári funkcióra csak olyan személyt jelöljenek, akinek legalább középfokú képesítése van, és vállalja a folyamatos továbbképzést is. A vitában a hozzászólók sok oldalról világították meg napjaink új igényeit. Felhívták a figyelmet arra, hogy a tisztségviselőktől el kell várnunk a nagyobb teherbírást, de javítani kell az érdekvédelmüket is. Megállapították, hogy a mozgalom életképességét az is befolyásolja és kifejezi, hogy milyen - felkészült káderekkel rendelkezik. Többen jónak tartották, hogy az Édosz-ban felgyorsult az információáramlás, és a titkárság, elnökség, rendszeresen foglalkozik az szb-titkárokkal, és közvetlenné vált a kapcsolat a tagsággal. Az egyik felszólaló örömmel üdvözölte, hogy a szakszervezet vezetősége a mérnökökkel, technikusokkal, a jövőben speciális helyzetüket figyelembe Véve kíván foglalkozni. Ez a módszer nem új az Édosz-nál, de a társadalmi körülmények szerint korszerűsödik ez a munka. • Általános érdeklődést váltott ki a Pest megyei Édosz titkárának felszólalása, aki hangsúlyozta, hogy a káderképzésben a második és harmadik vonal megteremtésére nincs eléggé felkészülve a mozgalom. Bizonyítja ezt az is, hogy a kettős jelöléseknél gondok adódnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tisztségviselők munkája nehezebbé vált, a partnerekkel gyakoribb az ütközés. A szakszervezetek .elleni támadás mostanában gyakori. Mintha sikk lenne az ilyenfajta magatartás. Szerencsére a dolgozók többsége nem. ért vele egyet, de erre is fel kell figyelni és muníciót adni az aktivistáknak a tagság körében végzett munkához. A vitazáró után Szilágyi László, a szakszervezet titkára ismertette az Édosz 1987- es gazdálkodását és felhívta a figyelmet a pénzügyi munka nyilvánosságának, a tagság ilyen vonatkozású tájékoztatásának fontosságára. Szólt arról, hogy az 1987. év folyamán alapvető törekvésünk továbbra is a takarékos, ésszerű és hatékony gazdálkodás volt, mely törekvés a köz ponti vezetőség és apparátus, valamint az alapszervezetek gazdálkodását egyaránt jellemezte. Ezután a központi vezetőség javaslatot fogadott el az irányító, érdekképviseleti és érdekegyeztető munkájának, munkamódszerének továbbfejlesztésére. A korszerűsítés célja: — A társadalmi és gazdasági változások létrehozzák, kiváltják és igénylik az érdekfeltáró szakszervezeti munkát. — Ennek megfelelően a tagság érdekeinek hatékonyabb és szakszerűbb képviselete és védelme. — A szakmai érdekeltség és hovatartozás jobb kifejezése, — A feltételek folyamatos megteremtésével készítsük elő az Édosz-on belül a „Szakszervezeti Szövetségi Rendszer” kialakítását, — Javuljon az irányítás, szélesedjen a demokratizmus, csökkenjen a bürokrácia, a párhuzamosság, — Munkánk legyen összhangban társadalmi-gazdasági céljainkkal, a párt, az államigazgatás és gazdaságirányítás korszerűsítési folyamataival, — Váljon általánossá az erőforrásokkal való takarékoskodás, az ésszerű létszám- és költséggazdálkodás. A korszerűsítés fő célja az ágazati munka jobb összefogása, a tartalmi munka erősítése és egy olyan rendszer kialakítása, amely biztosítékot nyújt az össz-szakszervezeti feladatok elvégzéséhez is. Várhegyiné Egyik olvasónk többek nevében kérdezte, hogy miért van az. hogy hiába jelentkeznek be az orvosi rendelőbe vizsgálatra, ha az általuk megadott időpontban szinte sohasem hívják be őket. mindig kell várni. Akkor mire való az egész? Olvasóink véleménye szerint kötelezővé kellene tenni a megadott idő betartását. Ezzel a véleménnyel nem tudunk egyetérteni két okból sem: Az egyik az. hogy a betegségtől függ. hogy mennyi vizsgálati időre van szükség. A többéves tapasztalat alapján számoltak, amikor a 4—5 perces átlagidőt meghatározták. Tehát a betegek lehívása ilyen ütemezésben történik. Olvasóink kérdezték Az. hogy ezt mennyire tudják betartani, attól is függ, hogy milyen problémákkal mennek le a betegek. Azt hiszem a betegek részéről az váltaná ki — jogosan — a legnagyobb felháborodást. ha a megadott időpontokat pontosan betartanák, hisz így előfordulhatna, hogy az üzemorvos nem juthatna el a pontos diagnózis megállapításáig. A másik oldalát nézve, az igazgatói utasítást megelőző időszakban a dolgozók, a rendelési idő kezdetén lementek a rendelőbe, és ott vártak addig, amíg sorra kerültek. Így volt olyan eset, hogy 10—15 fő várakozott sokszor egy órát is. Az igazgatói utasítás a munkaidő védelmében született, biztosítva a lehetőséget azok számára is — hogy problémájukkal felkeressék az üzemorvost —. akik munkaidőben vannak. Könnyű kiszámolni, hogy mennyivel kevesebb a munkából kieső idő. ha csak két-három dolgozó vár — a csúszás miatt — 10—15 percet. Foglalkozlatottsáii gondok A munka intenzitása a szovjet vállalatok többségénél az utóbbi tizenöt évben érzékelhetően csökkent. Ahol elegendő volna egy munkás, aki egymaga ' több szakmai funkciót teljesít és eredményesen tölti ki munkaideje minden percét, ott a bevezetett rend igen gyakran két, néha három munkás alkalmazását kényszeríti ki. Még az olyan vállalatoknál is, amelyeket külföldi mintára létesítenek, lényegesen több státust teremtenek, mint amennyit a külföldi cég javasol. A népgazdaságban sok fölösleges munkaerő van amiatt, hogy számos munkáskollektíva tevékenységéből hiányzik a folyamatos ritmus, vagyis a hónap elején nincs mit tenni, a hónap végére viszont felgyülemlenek a feladatok. Ez arra készteti a vállalatokat, hogy ilyen esetekre embereket „tartalékoljanak”. Ám a létszámfelettiek „raktározása” nem eredményez jobb minőséget. Egész munkássereg foglalkozik kizárólag azzal, hogy a terméket a megkívánt előírásoknak megfelelővé tegye, s folyamatosan munkaképes állapotban tartsa a gépparkot. A legóvatosabb becslések szerint is a 130 millió szovjet munkavállalóból mintegy tízmillió embert lehetne hatékonyabban foglalkoztatni — másutt. Jelenleg a Szovjetunióban egyre kisebb mértékben gyarapodik a munkaképes korú lakosság, s ez a tendencia a kilencvenes évek közepéig folytatódni fog. Napjainkban azonban forradalmi változások mennek végbe a szovjet társadalmi és gazdasági élet valamennyi szférájában. A következő tizenöt évben a munkatermelékenység gyorsabban növekszik majd a nemzeti jövedelemnél (az előbbi 2,5-szeresére, az utóbbi a kétszeresére). Ez az új helyzet azt jelenti, hogy az anyagi termelésben a dolgozók száma nemcsak növekszik majd, hanem mintegy 15—20 százalékkal, vagyis 16 millió fővel csökkenni fog. Ebből a pozícióból szemlélve, a munkaerő-tartalékok mérsékelt növekedése igen kedvező, mint hogy jelentős mértékben csökkenti a felszabaduló munkaerő elhelyezkedési gondját. Természetesen a tartósan gazdaságtalan termelés megszüntetése a cél, de a feladatot nem lehet elhamarkodottan végrehajtani. Közben felvetődik a kérdés: mi legyen a csődbe ment vállalatok dolgozóinak sorsa? A tervgazdaság továbbra is lehetővé teszi — vállalva természetesen bizonyos szociális nehézségeket is — a lakosság teljes foglalkoztatottságát. Ez • egész sor új intézkedés megvalósítását feltételezi. Elsőként tökéletesítésre szorul a munkaerő felszabadulásával és átcsoportosításával kapcsolatos mechanizmus. Míg ma a vállalat köteles munkát találni, fölöslegessé vált munkásai számára, addig a jövőben ésszerű volna felmenteni ettől a gondtól a termelési vezetőket. Aztán az e célra szakosodott helyi szervek feladata volna az elhelyezkedési gondok megoldása. Például nyugodtan rá lehetne bízni a feladatot a tanácsi munkaerő-közvetítő irodákra, hiszen végül is a vállalatok a foglalkoztatottság hatékonyságáért felelősek, a teljes foglalkoztatottság gondja pedig az államé. Második lépésben lényegesen bővíteni és javítani kell a szakmai továbbképzés rendszerét. Ennek finanszírozása is az állam feladata lenne. Harmadsorban pedig a pályaválasztási rendszer kíván lényeges változtatásokat. Nemcsak a munkába álló fiatalokat kell segíteni a megfelelő foglalkozás kiválasztásában, hanem az átképzésre szoruló, sőt a dolgozni óhajtó nyugdíjasokat is. Végül jelentős fejlődés vár a különösen perspektivikus szolgáltatási ágazatra, amelyben a foglalkoztatottak száma egyre növekszik, s így sok átképzőst képes felvenni a jövőben. E cél eléréséért kívánják növelni a szolgáltatásban dolgozók presztízsét. A gazdálkodás új körülményei megkövetelik az úgynevezett teljes foglalkoztatottság újszerű értelmezését is. Mindig vannak olyanok, akik objektív okok miatt nem tudnak dolgozni. Például a diákok, a nők a szülést követően, a sokgyermekes családanyák. Tehát a teljes foglalkoztatottságon egy olyan helyzetet kell érteni, amikor a lakosság számára biztosítva van az elhelyezkedés lehetősége. És ha korábban a teljes foglalkoztatottság biztosításának csak egyetlen útja volt ismeretes: a munkahelyek számának növelése, akkor ma a termelés hatékonyságának érdekében más megoldásokat kell találni — hangsúlyozzák a szovjet szakemberek. Jelenleg a szakközépiskolákban és más középfokú tanintézményekben, illetve a felsőoktatási intézményekben tanulóknak több mint az egyharmada — mintegy 4,5 millió fő — úgy kap szakképzést, hogy közben dolgozik. Ugyanakkor, ha emelnék az ösztöndíjakat, csökkentve ezáltal az ösztöndíj és a munkabér közötti „ollót”, — az elvégzett felmérés tanúsága szerint — sokan inkább a nappali képzést választanák a levelező oktatás helyett. Jelentősen csökkenthető volna idéiglenesen a nők foglalkoztatottsága, ha emelnék a gondozási segélyt és a szülési szabadságot. A nyugdíjasok foglalkoztatása is csökkenthető lenne a nyugdíjemelésekkel. Nyilvánvaló, hogy a jelenleginél jóval nagyobb mértékben kell a termelésben olyan formákat is alkalmazni, mint a rövidített heti vagy napi munkaidő, vagy a bedolgozás. A foglalkoztatási problémák eredményes megoldása a gondolkodás komoly átalakítását kívánja meg. A Szovjetunió alkotmányának az a tétele, amely garantálja az ember munkaválasztási jogát, figyelembe véve érdeklődési körét, változatlanul érvényes. Most azonban, a választás során fokozottabb mértékben kell számolni a saját képességekkel és a társadalom szükségleteivel. DOHÁNYGYÁR 3
