Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-01 / 3. szám

Ha eljön az utolsó műszak Az ember életében sok olyan esemény van, melyet emlékeiben megtart a szép avagy a kevésbé szép emlé­kek között. Azok a munka­társaink, akiktől az elmúlt időszakban elbúcsúztunk nyugdíjba vonulásuk alkal­mából, bizonyára sokáig gon­dolnak vissza azokra az évti­zedekre, melyet a cigaretta­csomagolási üzemrészben töl­töttek el. Az Egri Dohánygyár az 1965- ös évtől nyitotta ki kapuit a dolgozó nők előtt, hogy a ter­melés felfutásához három mű­szakban biztosítsa a női dol­gozóit. Nem kevés bátorság kellett azoknak az asszonyok­nak, akik nem éppen fiatalon, de megtanulták az akkor leg­korszerűbbnek tartott gépek kiszolgálását vagy kezelését. Munkájukat nehezítette, hogy abban az időben ha beteg lett a gyermek nem volt le­hetőség, hogy ápolásukra táp­pénzes állományba menjenek. Mégis úgy oldották meg a családi gondokat, hogy a munkahelyről sohasem hiá­nyoztak. Most amikor elkö­szöntünk tőlük, néhány gon­dolatban emlékezzünk meg név szerint is róluk. Bartha Györgyné is akkor állt munkába a csomagoláson, amikor a legtöbb volt a fel­adat. Két gyermekének neve­lését össze tudta egyeztetni a három műszakkal. Nem volt könnyű feladat számára na­ponta teljesíteni munkáját, hisz megromlott egészségié egy idő után elszólította őt a munkapad mellől. A hosszabb pihenés sem gyógyította meg. Választhatott volna a gyáron belül is esetleg könnyebb munkát, ő azonban ragaszkod­va a régi kollektívához új­ból garatos munkát vállalt. Keze alatt került elcsomago­­lásra sok-sok füstszűrös Sym­­phonia, Románc cigaretta. Igaz, egészsége nem engedte, hogy folyamatosan dolgozza le az idejét, ha kevéssel is, de előbb ment nyugdíjba. Kívánjuk ne­ki, hogy egészségesen töltse el nyugdíjas éveit. Kovács Lászióné sem vál­lalt a nehézségekből keve­sebbet, mint azok, akik a cso­magoláson lettek törzsgárda­­tagok. A szivargyártáson dol­gozott sokáig, mint fonógép­kezelő. Nagyon ügyes kezű­nek kellett lenni annak, aki előbb kézzel, majd pedig gép­pel szivart tudott fonni. An­­cika ezek közé tartozott. Az utolsó öt évben, ha nehezen is, megvált a szivargyártás­tól, s vállalva a három mű­szak nehézségeit, kérte ma­gát a csomagolásra. Nagyon rövid idő alatt .megtanulta azokat a munkafolyamatokat, melyek a gyorsjáratú gépek­hez kellenek. Hamar beillesz­kedett a kollektívába, derűs, vidám egyénisége nagyon hi­­ánvzi.k munkatársainak. Kí­vánjuk, hogy megérdemelt pihenését egészségesen tölt­se, kollektívánkat tartsa meg emlékezetében. A napokban búcsúztunk egjdk legrégibb munkatár­sunktól is Kuderna Ferenc­­nétől, Katikától. Az 1960-as évek közepén lé­pett be a gyárba s két gyer­mek nevelése mellett vállalta a három műszakot. Igaz, a családba került, hisz édesanyja a gyárból ment nyugdíjba, testvére pedig fi­atal lánykorától a csomago­láson dolgozik. Katika nagyon hamar beilleszkedett, és mint gépkezelő dolgozott a csoma­gológépen. Amikor beérkez­tek a Niepman-esomagoló­­gépek, elsők között tanulta meg annak kezelését, ismer­te a gép minden mozdulatát, minden zörejét. Keze alatt en­gedelmeskedett a gyengébb minőségű segédanyag is. A Braun Éva szocialista brigád szervezésében nagy szerepet vállalt, majd a megalakult brigád őt választotta meg ve­zetőjének. Brigádvezetői fel­adatát ez évben adta át Koz­ma Zoltánnak, megtanítva őt arra, hogyan irányítson, ve­zessen egy ilyen közösséget. Irányítása alatt brigádjuk többször nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Mint párttag mindig példamutató­an végezte gazdasági munkál iát. Kommunista szom batokról sohasem hiány­zott. Az utolsó tíz évben a szakszervezetben is dolgozott, mint bizalmi, környezete bi­zalmát elnyerve. Társadalmi tisztségéről akkor sem mon­dott le. amikor családi prob­lémái voltak, sőt őmaga is beteg lett. Beteg férjét úgy ápolta, gondozta, hogy mun­kahelyéről ezért sohasem hi­ányzott. A kis kollektíva, melyben dolgozott elhalmoz­ta virágokkal, ajándékokkal és jókívánságokkal, amikor elköszönt tőle. Mindhárom nyugdíjba vo­nuló munkatársunk könnyes szemmel búcsúzott az ittma­radt munkatársaktól. Remél­jük, hogy csak a szépre fog­nak emlékezni, feledni tud­ják azokat a nehézségeket, melyek hosszú dolgos éveik alatt adódtak. Kívánjuk, hogy a megér­demelt pihenésüket egészsé­gesen töltsék el. Találják meg minden örömüket családjuk­ban, unokáikban. Ha csönget a postás a meghívóval a nyug­díjas-találkozóra, szánjanak ránk néhány órát, látogassa­nak meg bennünket. Nemrég hallottam az aláb­bi történetet. Színhelye egy közeli falu kis iskolája, mely­nek pedagógusa egy napon észrevette, hogy egyik tanít­ványa már huzamosabb idő óta nem jár iskolába. A ta­nítás után meglátogatta a családot, és a kisfiút találta egyedül otthon. Pontosabban: a kisfiút a kutyával. A be­szélgetésből kiderült, hogy a nebuló éppen a kutya miatt nem megy el az iskolába, mert — mint elmondta — a szomszéd meg akarja mér­gezni a kutyáját, ö a kutyát őrzi. A tanító a másodperc tört része alatt megoldotta a helyzetet. A kisfiúnak a kö­vetkezőt mondta: — Hát akkor hozd el a ku­tyádat is az iskolába! 4 DOHÁNYGYÁR A kutya Otthon elmeséltem ezt a történetet, s egy ifjú peda­gógus, a fiam, véleménye ma­radt meg bennem, ö ugyan­is határozottan kijelentette, hogy az illető pedagógus csak­is fiatal lehetett. Miért? Egy­szerűen azért — mondotta —, mert ilyen fenntartás nél­küli bizalomra, amellyel a pedagógus elhitte a „mesét”, csak egy fiatal képes. Az idő­sek már sok csalódáson es­tek át, megingott a hitük az őszinteségben, a gyermek őszinteségében is, követke­zésképpen az idősebb peda­gógus első reflexe a fenntar­tás, a bizalmatlanság lenne: ő először valamilyen módon ellenőrizte volna a kisfiú ál­tal előadottakat. Ám ez csupán az egyik érv — folytatta. Ehhez a megol­dáshoz nemcsak hit, hanem ió adag bátorság is kellett. Hiszen nincs olyan rendtar­tás, iskolati szabályzat, vagy házirend, amely megtűrne egy kutyát az iskolában. A szabá­lyokkal való szembehelyezke­­dés kockázatának vállalása ugyancsak inkább az ifjakra jellemző: az idősebbek gon­dosan mérlegelnék a várható következményeket, tehát alig­ha kockáztatnának. A fiamnak kétségkívül iga­za van abban, hogy a hely­zet ilyetén megoldásához az átlagosnál nagyobb bizalom és bátorság kívántatik. Egy dologban azonban tévedett. Az illető pedagógus nem volt fiatal. Csakhogy nem csupán az ifjonti ártatlanság és meg­gondolatlanság, hanem a tu­dás is adhat hitet és bátorsá­got. 1 Rajna Végre itt van! Vitatkozunk róla. A több­ség szidta — néhány kivétel­től eltekintve — egy másik többség megszavazta — né­hány kivételtől eltekintve —, de most végre itt van, nincs mese, adózhatunk. Eszi, nem eszi, ha nem is egészen azt kaptuk, amiről eredetileg szó volt. Elsősorban maguk az elképzelek változtattak elkép­zeléseiken. Képzeltük, hogy úgy mondjam csak úgy szár­nyalt! Kezdetben az adóre­formerek nem győzték han­goztatni, hogy az adóreform nem kíván változtatni a há­rom fő jövedelemtulajdonos: a költségvetés, a vállalatok és a lakosság — reálpozícióin. Csak tudnám, hogy akkor mi­től csökken a költségvetési de­ficit a lakossági reálbérrel együtt, és mitől nem nő a vállalati jövedelem? Az áfa bevezetésének nem célja az inflációs nyomás növelése. Nem történik egyéb, mint adó­átcsoportosítás. Amit eddig a vállalat fizetett, azt ezentúl a lakosság fizeti, összességében alig változik valami Csak tudnám, mitől lett kétszámje­gyű az árindex? Ha a terme­lői árszínvonal a vállalati adók megszüntetése miatt csökkent és nem változtatjuk meg a konvertibilis devizaár­folyamot, ez felér egy leérté­keléssel. így ösztönözzük az exportot! Lelkesedtek. Csak tudnám, hogy akkor miért kellett még gyorsan novem­berben ismét leértékelni a forintot? Továbbá, csak tud­nám, hogy ha annyi adót ki­szedtek a vállalatokból, mi­től nem csökkent a termelői árszint? A szja (személyi jövedelem­adó; csak átcsoportosítja az adókat: ami a vállalati bér­adó volt, ahelyett most sze­mélyi jövedelemadó lesz. Ám mindenkit bruttósítanak! Csak tudnám, hogy akkor oly sok vállalatnak miért mégsem elég a pénze a bruttósításhoz? A saja lényegesen kisebb terheket jelent majd a régi jövedelemadónál: nem akar­nak a teljesítmények vissza­fogására, az eltitkolásra ösz­tönözni — ígérték. Ám úgy tűnik, mintha nem egészen ez valósulna meg. Sőt. Nem cél, hogy a lakosságtól többet von­junk el, mint eddig, hiteget­ték az aggályoskodókat. Csak tudnám, akkor mitől csökken 10 százalékkal a reálbér? Mármint annál, aki bérből él(ne). Az új adórendszer végre megtermeti a kétszintűséget — lelkesedtek. Ami bejött, csak nem a termelői árak csökkentésével, hanem a fo­gyasztói árak növelésével. Itt a verseny! Nő a hatékonyság! Lelkendeztünk. Már a termé­kek 80 százaléka szabadáras.! Egy a jövedelmeket köz­pontosító hiánygazdaságban azonban a szabadár mellett a hiány nem szűnik meg, csak az ár emelkedik. Ebben vi­szont szabad a verseny. A rendszer semleges — mond­ták nekünk. Ám a vállalkozók azért megkapták a maguk vál­lalkozói pluszadóját, egyes termékekre, melyeknél az áfa-nak le kellett volna vin­nie az árat, rálőcsöltük a ter­melői adót, meg a külön for­galmi adót, a költségvetés to­vábbra is vidáman vonja el a nyereséges vállalatoktól a pénzt, hogy odaadja a veszte­ségeseknek. Megváltoznak az árarányok! Az iparcikkek te­kintélyes hányadának csök­ken a fogyasztói árszínvonala, csak az alapvető élelmiszere­ké, az alapanyagoké, az ener­giahordozóké és az importter mékeké nő — biztattak. Eb­ből főleg az utóbbi jóslatok váltak be. És hányszor változtak a számok! Az árszínvonal-nö­vekedés, melyről még június­ban is elborzadva úgy nyilat­koztak, hogy akár a ;0—20 százalékot is elérheti. Elérte! Mi az hogy! Aztán követke­zett az áfa-sávok meredek emelkedése, 15—20—25 szá­zalék! Senki többet harmad­szor! Majd jött a szja-adósá­­vok gyors metamorfózisa, me­lyeket még a Magyar Köz­löny sem volt képes követni. Megindult a harc az adópozí­ciókért. Mert, hogy ha az egyik kap, akkor a másiktól el kell venni. Az fel sem me­rült, hogy lehetne esetleg más­honnan is. Így aztán csatáz­tak mindenütt és mindenki. Ez volt az adóreformerek leg­jobb húzása. Egyébként kitűnően előké­szítették. Minden ment, mint a karikacsapás. Csak nem voltak meg időben a végre­hajtási utasítások, a nyom­tatványok, az ívek, a köny­vek, a közlönyök. A vállal­kozók a hajukat tépték. az üzletek kiürültek, a boltveze­tők megőrültek. Árak és pénz­tárgépek hiányában nem tud­ták az áfa-t számlázni. A bruttósítás közlésére előbb december 15-öt, majd január elsejét, végül 15-ikét jelezték. Nekem még most sincs arról fogalmam, vajon e cikkem honoráriumát bruttósítva ka­­pom-es, vagy sem. De azért végre itt van! Rajna

Next

/
Thumbnails
Contents