Egri Dohánygyár, 1984 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
Kifogástalan stílusban... A belvárosban mászkálok, amikor eszembe jut, hogy sürgősen telefonálnom, kell. Találok is a Kossuth Lajos utcában egy telefonfülkét, de foglalt. Kisvártatva kijön a telefonálni kívánó, választékosán öltözött úr, s közli: ne várjak, mert a helyzet reménytelen, rossz a telefon. Megköszönöm a hasznos információt, tovább indulok, de visszanézek. Az én emberem ismét a fülkében van a „rossz” telefon mellett, de valami egészen mást művel. Nagy műgonddal, kulturált mozdulattal igyekszik egy lapot elválasztani a telefonkönyvtől. Sikerült. Precízen összehajtogatja, zsebre teszi, majd beül a fülke előtt várakozó, szemrevaló kocsijába, s mint egy igazi magyar úr, elegánsan elhajt. Kellemesen lep meg a jelenség, hiszen nem valami dúvad közönséges huligán rongálóval találkoztam: hősöm disztingvált kifogástalan stílusban rongál és lop. Ismervén az önkiszolgáló boltok szarkáinak társadalmi statisztikáját, azt is tudom, hogy a fejlődés itt is látványos. Már nem az éhes emberek lopnak, mint régen: ez ma már a „jobb emberek” hobbija. De felfoghatom úgy is, hogy hősöm olyan sokat hallott, olvasott a takarékosság fontosságáról, hogy maga is példát mutat: egy telefonkönyv árából több liter benzinre futja. Vannak persze nálam szigorúbb bírálók is, akik úgy vélik, hogy a hasonló elemek ellen a legszigorúbban fel kell lépni. A tekintélyt parancsoló egyenruha már a hetedik határból felviríit, s ezért néha az a gyanúm, hogy a rendbontók már jó előire tudják, mikor szabad rongálni, szemetelni. Aztán, ha elvonulnak az egyenruhások, szabad a gazda! Így azután az egyenruhák — amelyeket a közterületiek viselnek — különösen szépek ugyan, de nem tudom praktikusak-e. A BKV-ellenőrök például közvetlenül az ellenőrzés megkezdésekor teszik fel a karszalagot, s így nem lehet „elillanni”. Az én telefonkönyv- rongáló úriemberemet például egy egyenruhás aligha csípte volna nyakon! Civilben viszont feltétlenül. Bármennyire fejlődött is az elmúlt évtizedben a technika, egy bonyolult dolgot még nem sikerült megoldani: Dobbal verebet fogni... Rajna Vezetők és beosztottak Mindig érdeklődéssel hallgatom a rádióban, televízióban, olvasom a lapokban azokat a beszélgetéseket, amelyekben munkások feketén- fehéren kijelentik: azért nem vállalják az iskolát, a továbbtanulást, mert félnek, hogy kiemelik őket, akárcsak középvezetői beosztásba is. Magyarázatként aztán ezt a mondatot követik a pontos, kétségbe aligha vonható számsorok: mennyit keres egy szakmunkás a gép mellett, s mennyit az, aki mondjuk elvállalta akárcsak tucatnyi dolgozó közvetlen irányítását. Ez az összehasonlítás pedig igencsak nyugtalanító. A vezetők tekintélyének meglétét, vagy éppen hiányát először is itt, az anyagi megbecsülésben, kell keresnünk, s ez ma már általánosan elismert alaptétele közgondolkodásunknak. Nem véletlen, hogy gazdasági előrelépésünk múlhatatlan feltételeként fogalmazódtak meg az utóbbi hónapokban újra a műszaki középvezetők gondjai — a képzésüktől a termelésben elfoglalt helyükig —, s váltak ezek a gondok a sajtópolémiák, a közvélemény vitáinak tárgyává. Az elismerés, a megbecsülés. a tekintély hiányát jelzi az is, hogy a munkások jó része fél attól: elveszíti társai között kivívott szakmai tekintélyét, ha feljebb lép. Éppen az említett okok miatt korántsem mindig azok kerülnek vezetői beosztásokba, akik arra a legrátermettebbek, akik szakmailag, emberi tulajdonságaik okán. elhivatottak arra, hogy embereket irányítsanak. A köznyelv ezt a jelenséget így nevezi: „elfelejtette, hogy honnan indult, hogy honnan jött”. Amikor az addig szerény, s csupa jó tulajdonsággal bíró emberről egyik napról a másikra kiderül: fennhéjázó, nagyképű, s csak saját „trónját” építgető vezető lesz. Az ilyen vezető képtelen a társadalom, a közösség javára tenni, mert emberi tulajdonságai miatt egyszerűen nem bírja társai, adott esetben beosztottjai bizalmát. így aztán éppen annak a következménynek nem tud megfelelni, ami hivatása lenne: a nagyobb célokat nem tudja lebontani, emberközelbe hozni, s a mindennapokban végrehajtani, végréhajtani. Esett már szó a közgazda- sági érdekrendszerek felemásságáról. S az emberi tulajdonságok alakulásának véletlenjei mellett itt is van még mit javítanunk. Hiszen mit szóljon annak a nagyvállalatnak megannyi dolgozója, ahol a cég vezetői egy „levezető” álvita után körlevélben közölték minden részlegvezetővel, dolgozóval: ezután személyesen felelnek minden csavarért, s fizetésük bánja, ha eltűnik valami a raktárakból. Am ugyanez a levél homályba hagyta, hogy a felelősség leépítése után, miért felelnek a vállalatok felsőbb vezetői. S homályban maradt az is: konkrétan miért is tehető felelőssé a középvezető, s hogy mit kérhet ő számon a saját beosztottjaitól. És nem akadt egyetlen részlegvezető sem, aki a körlevél ellen tiltakozott volna. A prémium, úgynevezett jó légkör megőrzése érdekében mindenki tudomásul vette az intézkedést. A gondok ismertek, felsorolásukkal gyanítom, nem sok újat mondhatunk. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy gazdaságunk feljesztéséhez minél több felelősen, önállóan gondolkodó, vezetőre van szükségünk, olyanokra, akik érdemben tudják a munkát megszervezni és irányítani, akik az év minden napján egyformán bírják beosztottjaik bizalmát, akkor talán nem volt felesleges a gondokra újra ráirányítani a figyelmet. Nem véletlenül kerülnek napjainkban újra napvilágra a középvezetők problémái. A gazdaságirányítás továbbfejlesztése, a vállalatok, üzemek irányításának megújítása, ennek eredményessége múlik azon: milyen az összhang vezetők és beosztottak között. Ehhez pedig mindenekelőtt szakmailag kiválóan képzett, s emberi tulajdonságok miatt sem kifogásolható vezetőkre van szükség. F. R. Népi ellenőrök vállalatunknál Az elmúlt hetekben hónapokban gyakorta találkoztunk a különböző munkahelyeken külső szervek részéről történő ellenőrzésekkel. Ezek közül is kettőt emelhetünk ki. A jelenleg folyó MÉM felügyeleti ellenőrzést és a szeptember hónapban befejeződött népi ellenőrzést. Minthogy a vizsgálat csak az utóbbiban zárult le, ennek megállapításait adhatjuk közre. A népi ellenőrzés 1980. január 1-től napjainkig bezárólag vizsgálta az állami ellenőrzések megállapításaira eszközölt vállalati intézkedések végrehajtását, s azok eredményeit. Az ellenőrzést Kiss Gergely és Mogyorósi Sándor népi ellenőrök végezték, a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság megbízásából. Alapos vizsgálatuk során nem állapítottak meg olyan hiányosságot, amely miatt a vállalat elmarasztalható volna, ellenkezőleg, úgy ítélték meg, hogy a vállalatnál jó! szervezett munka folyik és a gazdálkodás színvonala is jó. A korábbi ellenőrzések megállapításaira a vállalat illetékes vezetői azonnal és hatékonyan intézkedtek. Ismétlődő hibát, hiányosságot nem állapítottak meg. Vállalati ellenőrzési napló vezetésére hívták fel a figyelmet, amely áttekinthetőbbé teszi a vállalatnál a külső szervek részéről elvégzett vizsgálatokat, azok megállapításait és az ezekre teendő intézkedéseket. Ez utóbbi megállapításra — melyet a vizsgálat befejezésekor szóban is közöltek — a vállalat igazgatója intézkedett. — BM — Események - képekben Lenhardt József vállalati tiízoltóhadnagy, tűzvédelmi felügyelő átveszi a Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozata kitüntetést dr. Domán László igazgatótól tiaisza Gagarszkaja, a Szovjet Kultúra Háza munkatársa látogatást tett gyárunkban, ahol Bódi Lászlóné szb-titkár és dr, Huszti Ferenc főmérnök tartott számára tájékoztatót. Gondolatok a nevelésről A nevelés a társadalmi együttműködés alapvető feltétele, egységes pedagógiai folyamat, amelynek eredménye, hogy a nevelt a fejlettség alacsonyabb színvonaláról annak magasabb színvonalára jut el. Ebben a folyamatban a nevelt általános és specifikus szakmai ismeretet, jártasságokat, készségeket és képességeket sajátít el. A társadalmi szükségletnek megfelelő testi, erkölcsi, világnézeti személyiségjegyekkel gazdagodik, az oktatási óra, a szakkör, a családi otthon keretei között. Mindezt tudatosan teszi a képzés és az önképzés aktív folyamatában, nem pedig ösztönösen, mint ahogyan az az állatvilágban megfigyelhető. A nevelés tehát sajátos emberi, társadalmi tevékenység, a személyiség kívánatos egyedi fejlődésének szükségszerű meghatározója. Az ember veleszületett általános és egyedi adottságai általában sokféle lehetőséget rejtenek magukban, melyek csak a környezettel való aktív kölcsönhatás közben alakulnak ki személyiségjegyekké, tulajdonságokká, képességekké. A környezettel való aktív kölcsönhatás, a személyiség a célnak megfelelő tevékenysége közben valósul meg. Makarenkó szerint „pusztán! szép szavakkal nem lehet bátor embereket nevelni, hanem csakis azzal, ha bátorságot igénylő aktivitásra késztetjük a növendékeket”. Ebből következik, hogy a logikai gondolkodás képessége csakis logikus gondolkodást igénylő feladatok megoldása közben alakul ki. A zenei bajiam is csak zenei feladatok végrehajtása közben specializálódik... Ilyen aktív részvétel közben erősödnek a kevésbé erős képességek. Ezért a nevelés nem más. mint a tanuló aktivitásának tervszerű szervezése úgy. hogy az szívesen vállalt aktivitás legyen. A szakképzés megteremti a feltételeit annak, hogy a tanulók képesek legyenek eredményesen dolgozni szakmájukban. A hivatástudatra neveléssel azt kell elérni, hogy akarjanak is minél eredményesebben dolgozni, nemcsak külső indítékok (pénz), hanem minél nagyobb mértékben belső hajtóerő hatására is. Tartsák fontosnak azt amit csinálnak, hogy egyre korszerűbben végezzék munkájukat. Ne csak használják az adott technikát, hanem fejlesszék is azt. (pl. újítások) A nevelés tehát az egyén és a közösség szükségleteinek, ezzel együtt távlatainak céltudatos, tervszerű fejlesztését is igényli. Ezért, mint ahogyan Makarenko is kifejtette, „a nevelés nem más, mint a neveltek távlatainak kifejlesztése, bővítése”. Mindebből következik, hogy az igazi névelőhatás csak akkor következik be, ha sikerül a nevelés céljainak megfelelő, örömmel végzett aktivitásra késztetni a tanulóközösséget. Például együttgondolkodásra „problémák szakszerű megoldására. A nevelés összességében! tehát céltudatos, szándékos, szervezett hatások összessége — BF — DOHÁNYGYÁR 3
