Egri Dohánygyár, 1984 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1984-10-01 / 10. szám

He g r í id D Felszabadulási és kongresszusi munkaverseny Az Egri Dohánygyár kollektívája is csatlakozott hazánk (elszabadulása 40. évfordulója és a párt XIII. kongresz- szusa tiszteletére indult munkaversenyhez, és pótvállalá­sokkal is kifejezésre juttatta azt a törekvést, hogy a két évforduló méltó megünnepléséhez gazdasági munkájának és eredményeinek növelésével járul hozzá. A vállalásban 1984. évre szóló eredménytervünket 115 millió Ft-ra való túlteljesítése szerepel. Ennek időarányos teljesítése 1984 .1—III. n. év­ben' (az I. f. évi tényered- mény és a VII—VIII. hónap­ra a tényleges értékesítés alapján szímltott eredmény) várhatóan 105 millió Ft fe­lett lesz. Az eredményterv és a vál­lalás túlteljesítésében egyrészt a termelés növekedése, más­részt a munkaigényesebb ter­mékek termelési részarányá­nak növekedése, valamint az anyagtakarékosság és import­anyag-kiváltás játszott meg­határozó szerepet. Vállalásunk egyik pontja a tőkés importból származó anyagok helyettesítését jelöl­te meg egyik kiemelt felada­tunkul. Az importanyag­helyettesítés 15%-os növelését vállaltuk, a teljesítés a 20%- ot meghaladta időarányosan. A fogyasztói igények jobb kielégítése érdekében vál­laltuk, hogy növelje a licenc cigaretták termelését éves szinten. Ennek érdekében lé­péseket tettünk az illetékes felettes szerveknél tőkés im­port keretünk emelése érde­kében, s ez sikerrel járt. Az év eddig eltelt idősza­kában mennyiségében a ter­vet kissé meghaladó mérté­kű volt a licenc cigaretta­termelés, összetételében eltért a tervezettől egyrészt a fo­gyasztói igényekhez igazod­va, másrészt a tőkés import­anyag-ellátás is befolyásolta a termelés szerkezeti alakulá­sát. A licenc cigaretták, és egyáltalán a cigaretták terve­zettet meghaladó termelésé­nek jelentőségét nagyban nö­veli az a tény, hogy a válla­lat kollektívájának a tőkés importanyag-ellátás ismert problémái miatt sok nehézsé­get kellett leküzdeni, amelyet szintén a munkaverseny ke­retében vállaltak. Az egyes szocialista üzem­részek és az ott dolgozó szo­cialista brigádok a munkate­rületükre konkretizált válla­lásokkal is kiegészítették ere­deti éves vállalásukat. Ezek a pótvállalások a tőkés im­portanyagok fajlagos felhasz­nálásának csökkentésére, a munkaidő jobb kihasználásá­ra, a minőség javítására és konkrétan egy-egy munkate­rületen a közelmúltban üzem­be helyezett vagy módosított technológiai berendezések mű­ködtetésének zavartalan biz- . tositására irányultak. Az egyes üzemrészek, illet­ve szocialis'ta brigádok pót­vállalásai közül emeltünk ki néhányat: A filtergyártási szocialista üzemrész és az üzemrészben tevékenykedő szocialista bri­gádok együtt az alábbi pót­vállalást tette. Fegyelmezett, példamutató munkával járunk élen a ki­tűzött célok eléréséért Ennek érdekében: — fokozzuk a kettős fil­tergyártás termelését és ja­vítjuk a filterrudak minősé­gét, — csökkentjük a Multifil­ter fajlagos anyagfelhaszná­lását 5%-kal, — a többlet cigarettater­meléshez mindenkor biztosít­juk a szükséges filterrudat, — javítjuk a licenc-cigaret- tához készülő filterrudak mi­nőségét, — részt veszünk a vállala­tunknál szervezendő kommu­nista- és KISZ-műszakban. Cigarettacsomagolási üzem­rész munkaverseny pótválla­lásában az alábbiak szerepel­nek : — növelik a licenc cigaret­ták termelését úgy, hogy köz­ien kiemelt gondot fordítanak a minőség javításra, a fo­gyasztói igények jobb kielégí­tése érdekében, — a Bíofol-fólia felhaszná­lásának tökéletesítéséhez igyekeznek segítséget nyúj­tani, — Dextrol, tőkés import­ból származó raganyag hazai raganyaggal való helyettesí­tését vállalják, a tőkés im~ porból származó anyagok fel- használását mérsékelve ez­zel. A cigarettacsomagoláson dolgozó József Attila szocia­lista brigád külön vállalást is tett. — a brigád minden tagja 8 óra társadalmi munkát vál­lal. — a termelési terv teljesí­tése érdekében vállalják, hogy a létszámhiány enyhítésére 20 munkanapon csökkentett lét­számmal dolgoznak úgy, hogy közben a termék minősége megfelelő színvonalú lesz, — támaszpontnál dolgozó brigádtagok 1 fővel dolgoz­nak műszakonként és foko­zott figyelmet fordítanak ar­ra, hogy a csomagolásra ke­rülő cigaretták minősége meg­felelő legyen. A Szivarágazat szocialista üzemrész a szocialista brigá­dokkal együttesen tette meg pótvállalását. Ebben az aláb­biakat vállalták: r— az elmúlt évhez képest 5%-kal javítják a hevesi vá­logatásnál az exportkihoza- talt, — ugyancsak a hevesi vá­logatásnál gondosabb munká­val 10%-kal csökkentik a hul- huüadékképződést a bázishoz képest, — a válogatás ideje alatt a szi vártermei és is folyik, s ez nehezebb körülményt je­lent. Vállalják, hogy a DH- mutatókat e körülmények kö­zött is az I. félévi szinten tartják, — részt vesznek a vállalat­nál szervezett kommunista műszakokon, ágazati szinten 1 kommunista műszakot szer­veznek. A cigarettaelőkészítés Bé­ke szocialista brigádja éves vállalását a következőkkel egészítette ki: — munkával szeretnénk hozzájárulni a vállalati szin­ten vállalt 25 millió Ft-os eredményterv túlteljesítésé­hez, s ennek érdekében javít­juk munkánk minőségét, amely az anyagkihozatal ja­vulásában jelentkezik, — a licenc-gyártmányok nyersanyagát megkülönböz­tetett gondossággal dolgozzuk fel, hogy munkánk ellen mi­nőségi kifogás ne merülhes­sen fel. a munkánk ellen, s hogy a termékek magas mi­nőségi színvonala biztosítva legyen, — az újonnan kialakított kocsányvonal technológiai utasítását pontosan betartjuk. Az új technológiával mi­nőségjavulást és dohányanyag- megtakarítást kívánunk elér­ni. — részt veszünk minden kommunista műszakon és tár­sadalmi. politikai megmozdu­lásokon. Ezekkel kívánjuk méltóan megünnepelni hazánk felsza­badulása 40. évfordulóját és köszönteni a párt XIII. kong­resszusát. — BM — Bizakodással... Kilenc hónap eltelt az esztendőből és a népgazdasági terv által célul tűzött feladatok megvalósítása finiséhez érkezett. Van eredmény, hiszen az eltelt időszak erőfeszítései nyomán iparunk a vártnál jobban igazodott a szigorúbb közgazdasági szabályozókhoz. Bizonyos ágazatokban növekedett az export is. Az eddig válságiparágként emlegetett kohászat növelte kivi­telét. Ugyanez vonatkozik a már tavaly is sikerrel zárt vegy- \ iparra. A szocialista országokba irányuló ipari exportunkban elsősorban a gépipar, továbbá a mezőgazdaság ért el jelentős eredményeket. A mezőgazdaságot ebben az esztendőben is sújtja az aszály. A kimagasló gabonatermés ellenére sok a gond a zöldség-, gyümölcs-, valamint a kukoricatermeléssel. Ezek ellenére úgy tűnik, hogy az ágazat mégis teljesíti azt á magas tervcélkitű- , zést, amelyet legutóbb 1982-ben ért el. Az elmúlt időszaikban nőtt a lakosság fogyasztása. A kilenc hónap alatt a kereske­delem igyekezett kiegyensúlyozott áruellátást biztosítani. Bizakodással tekinthetünk tehát a nehézségek közepette is f az 1985-ös esztendő elé. Ez kettős jelentőségű, hiszen zárul a VI. ötéves terv időszaka és a jövő év a felkészülést is je- j lenti a VII. ötéves tervidőszakra, üzemeink, vállalataink, szövetkezeteink kollektívái már tervezgetik a jövő eszten­dőt. Ehhez segítséget nyújt az október végén közzétételre ke- rülö új közgazdasági szabályozó rendszer, amely 1985 janu­I ár 1-től lép életbe. A jövő évben az MSZMP Központi Bi­zottsága idei áprilisi ülése határozata szellemében népgazda­ságunk új növekedési pályán indul el. Ez szerves része lesz az irányítási rendszer továbbfejlesztésének. Mint a közgazdászok ez évi vándorgyűlésén Faluvégi La­jos, a Minisztertanács elnökhelyettese kifejtette, 1985-ben várhatóan megváltozik és ösztönzőbbé válik a jövedelemér- dekeltségi rendszer. Ez elsősorban az iparvállalatokat érinti és elsődleges célja, hogy jobban elismerje a nagyobb telje­sítményeket. az eredményesebb munkát. Az irányítási rendszer korszerűsítésének része lesz az új vállalatvezetési formák bevezetése. Több helyen létre jönnek a vállalati tanácsok, amelyek meghatározott időre választják az igazgatót, a helyetteseket. Ezek a testületek arra töreked­nek, hogy egy-egy üzemben, termelőegységnél az arra legal- ; kalmasabb, rátermettebb, szakmailag, politikailag legéret­tebb garnitúrából jelöljék a vezetőket. Nem alaptalan tehát a bizakodás, hiszen a cél az, hogy a dolgozó kollektívák akarata jusson kifejezésre ezeknél a dön­téseknél. Mentusz Károly L Osztrák vendég gyárunkban Kari Marischka, az Austria Tabak Werke szakértője, aki 1912 óta „patronálja” a licenc cigeretták gyártását, megkapta az „Egri Dohánygyárért” elismerő plakettet. Az átadáson fe­leségével együtt vett részt.

Next

/
Thumbnails
Contents