Egri Dohánygyár, 1984 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

XIII. évfolyam, 3. szám ARA: 1,80 FORINT 1984. március hó A szocialista brigádok munkájáról A szocialista munkaverseny-mozgalom eredményesen zárta az elmúlt évet. A brigádok januárban megtartott ön­értékelő értekezletén reálisan és önkritikusan elemezték az elmúlt évi tevékenységüket, végzett munkájuk eredményes­ségét és előforduló hibáit. A végzett munka alapján a mun­kahelyi vezetőkkel és a termelési tanácskozások javaslatai­val egyetemben 16 brigád pályázott kiváló cim elnyerésére. A brigádok munkájának komplex értékelése is azt mutatta, hogy eredménye­sen működött a szocialis­ta brigádmozgalom. Ezeket az eredményeket tükrözik a vállalat gazdasági mutatói, hiszen a nehezebbé váló gazdálkodási körülmények ellenére, az alapanyagárak és más segédanyagok, az energiahordozóknál tapasz­talt árnövekedések költsé­get növelő hatását szerve­zettebb, figyelmesebb mun­kával. sokféle importanyag hazaival, sőt a filtarrudak saját előállítással való biz­tosításával sikerült kompen­zálni. A vállalat az előző évi­vel volumenében azonos ter­meléssel csak úgy tudta eredményét bázis szinten tartani, hogy a jelentkező költségnövekedéseket saját munkájának jobb megszer­vezésével, hatékonyabbá tételével ellensúlyozta. A szocialista brigádok gazdasági és társadalmi te­vékenysége egyenletes fej­lődést mutat. A fegyelmi vétségek is háttérbe szorul­tak, a társadalmi tulajdont sértő cselekmények csak itt- ott, szórványosan fordultak elő. A brigádok munkájának fenti eredményeit ismerte el a vállalat politikai, gaz­dasági és társadalmi veze­tése, amikor a brigádok ál­tal elnyerhető címek és fo­kozatok javaslatát a febru­ár közepén megtartott bri­gádvezetői tanácskozás elé terjesztette. Négy szocialista brigád — a Dobó Katica, a Salvador Allende, a Korach Mór és a Martos Flóra Szocialista Brigád — a „Vállalat Ki­váló Brigádja” kitüntetés­re lett előterjesztve, három ifjúsági brigád — a Balázs Ignác, a József Attila és a Karikás Frigyes — „Válla­lat Kiváló Ifjúsági Brigád­ja”, két brigád pedig, mely már hosszú ideje tartósan kiemelkedő teljesítményt mutat — a Marie Curie és a Várnai Zseni Szocialista Brigádok — a „Szakma Ki­váló Brigádja” címre lettek felterjesztve. Huszonkilenc brigád aranykoszorús, hat brigád ezüstkoszorús és három bri­gád bronzkoszorús fokoza­tot kapott. Egy-egy brigád nyerte el a szocialista bri­gádzászló és a szocialista brigádcím kitüntetést. A brigádvezeitői tanács­kozás a korábbi évek har­cias megnyilatkozásával el­lentétben az idén úgytűnik teljes mértékben egyetértett az előterjesztett javaslattal, hiszen a hozzászólók nem vitatták, hanem inkább megerősítették az előterjesz­tést A brigádvezetői tanács­kozáson szó esett az 1984- től érvényes új munkaver - seny-szabályzat kialakítá­sáról. A változás lehetősé­get ad arra, hogy a szocia­lista brigádok munkáját a jutalmak megállapításá­nál differenciáljuk. Erre és a kiértékelés korszerű­sítésére vonatkozóan azon­ban minden szocialista bri­gádtól érdemi javaslatot vá­runk. A brigádvezető ta­nácskozáson felhívták a bri­gádvezetők figyelmét, hogy a jövőben is fordítsanak megkülönböztetett figyel­met a vállalások tartalmi megfogalmazására, azok ru­galmasan alkalmazkodja­nak az igényekhez, társa­dalmi és gazdasági vonat­kozásban egyaránt. A brigádmunka és bri­gádélet legyen rendszeres és folyamatos. Az új dol­gozókkal való foglalkozás, az arra érdemesek brigád­ba történő bevonása szintén jelentős feladat 1984-ben. Végezetül az szb-titkár tá­jékoztatásul elmondta, hogy a brigád kitüntetések, a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetések és pénzjutal­mak átadása eltér a hagyo­mányoktól. A brigádjutal­makat és okleveleket, az ezüst fokozatig bezárólag az április 4-i ünnepségen ad­ják át. Ugyancsak történik a pénzjutalomban részesülő dolgozók jutalmá­nak átadása: Az arany brigádérem és az ennél magasabb kitünte­tések, valamint a Kiváló Dolgozó kitüntetések átadá­sára a május 1-i ünnepsé­gen kerül sor. — B. — fl műszaki konferencia tárgyalta Február elején került sor az 1984. első műszaki konferenciájára, ahol az elmúlt évi gazdálkodás kiértékelése mellett tájékoz tatás hangzott el a közgazdasági szabályo­zók módosításáról, azok gazdálkodásunkat érintő hatásairól. Már a változásokra is figyelemmel és a gazdálkodás egyéb felitét eleinek mozgását követő változások lettek figyelembevéve a vállalat 1984. évi komplex tervének kimunkálásakor. A tervismertetőben felhívták a figyelmet azokra a termékekre, amelyek eredmény­tartalma magasabb a vállalati átlagnál, illetve azokra a költségtényezőkre amelyek­nek csökkentésén keresztül a vállalat tervezett eredményének növelését érhetjük el. A felszólalók igen nagy száma is bizonyította, hogy sok fontos kérdést kellett az év első műszaki konfe­renciáján megtárgyalni. A szocialista üzemrészek veze­tői itt kérhették — a ta­valy végzett munkájukról történő beszámolásukkal együtt — a szocialista üzem­ekkor , rész címet. A konferencia a beszámolókat elfogadta és mind a 7 üzemrész részére megadta a szocialista üzem­rész címet Rekord számú hozatallal zártfr-Wankáját a konferencia, ezekből né­hányat kiemelve; — A beérkezett Skoda filteres, cigarettagyártó gép­sort — a csehszlovák sze­relőkkel együttműködve — tesztelésre elő kell készíte­ni, a vonatkozó külkeres­kedelmi szei'ződésben fog­laltak szerint. A szerződés­ben előírt feltételeket a próbaüzemeléshez biztosí­tani kell. A próbaüzemelés­kor mért teljesítményeket, anyagkihozatali és minősé­gi jellemzőket értékelni kell. — A PM Multifilter ci­garetta kombinált filterének a hazai gyártásához az anya­gi-műszaki feltételeket meg­teremtettük. El kell végez­ni a hazai próbagyártást, a^». szükséges laboralóbíiitni ■ -vesz--'az osztrák dohányipar degu'HíáciiSs vízsgáfötft&Sf a államtitkári rangban lé­gatás megkönnyítése és kor­szerűsítése céljából. — Az export cigaretta el­lenőrzési rendszerét ki kell dolgozni, és ennek gyakor­lati bevezetéséhez szükséges feltételeket megteremteni. Elő kell készíteni az Osztrák Dohányjövedék 200 éves jubileumi ünnep­ségét, melyre az Egri Do­hánygyárban 1984. május 29-én kerül sor. Az ünnep­séget _ egy kiállítással egy- bakiitve tartjuk, ezen részt­tömeggyártás előkészítése­ként. — A nyersanyagraktári 500 kg teherbírású lift ki­cserélése korszerű 3200 kg teherbírásúra az anyagmoz­Sportújságírók gyárunkban vő vezérigazgatója is. — Az ÁFÉSZ-szel közösen Egerben reprezentatív do­hányboltot létesítünk. A reprezentatív dohánybolt lé­tesítésének feltételrendsze­rét ki kell dolgozni az ÁFÉSZ illetékeseivel közö­sen. — A „Kiváló Vállalat” pályázat elkészítése, a MÉM-hez és az ÉDOSZ-hoz történő benyújtása. A Magyar Üjságírók Országos Szövetségének sportújságírói szakosztálya egynapos látogatást tett Egerben Borbély Pál titkár vezetésével. Találkoztak a város sportvezetőivel, gyárlátogatáson vettek részt az Egri Dohánygyárban is, a körcsarnokban pedig fórum keretében találkoztak a szurkolókkal. Képünkön Domán László igazgató kalauzolja a gyárban a vendégeket. (Fotó: Szántó György) Licencek Az utóbbi 20 év során Bulgária széles körben is elismert résztvevője lett a nemzetközi licenc-piacnak. Ma egy sor bolgár külke­reskedelmi vállalat foglal­kozik ezzel a tevékenység­gel. Az Agrokomers Külke­reskedelmi Vállalat például az aludttej eredeti bolgár oltóanyagával kereskedik, a Medexim pedig az orvostu­domány eredményeinek li- cenc-választékát szélesíti. A legjelentősebb a Technika Külkereskedelmi Vállalat tevékenysége, amely a vi­lág számos kutatóintézeté­vel együttműködve foly­tat licenc-vételt és -eladást. Bulgária ma több mint 50 — világviszonylatban is je­lentős — vállalat és szerve­zet partnere. Az utolsó 7 évben a tudományos és mű­szaki újdonságok exportja az ötszörösére emelkedett. Különösen nagy az érdek­lődés a fém- és a színesfém­kohászati, a bányászati és az építészeti, a könnyű-, a gyógyszer- és élelmiszeripa­ri kutatások iránt. A tisztán licenc-szerződé- seken kívül Bulgária komp­lex engineering-típusú szol­gáltatásokat, szakember- képzést és műszaki segítsé­get is kínál a vásárlóknak.

Next

/
Thumbnails
Contents