Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1982-00-01 / 9. szám

XI. évfolyam, 9. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1982. szeptember hó Termelési tanácskozásokról jelentjük A nyári nagykarbantartások után — és részben már a nagy szabadság-dömping után is — augusztus második leiében zajlottak az üzemrészek III. negyedévi termelési tanácskozásai. A termelési tanácskozásokon tájékoztatást kaptak a dolgozók a vállalat I. félévi eredményeiről, és megvitat­ták az év második felében megoldandó feladatokat. A tanácskozást vezető üzemrészvezetök a vállalati fel­adatokat úgy ismertették, hogy kiemelve, illetve részlete­sen szóltak a saját munkaterületükre váró munkáról. Ez a módszer azért is helyes, mert konkrétumokra épül, és a későbbiekben — a teljesítés után — lehetővé teszi a kitűzött célok és a végrehajtás, a teljesítés összevetését. A személyre szóló felada­tot a dolgozók is jobban ér­tik és felelősebben kezelik, mintha a „vállalati felada­tok és eredmények” nagy általánosságában beszélnénk dolgainkról. A termelési tanácskozáso­kon az utóbbi időben, úgy tűnik, nőtt az aktivitás is, sőt egyik másik helyen már egészen harcos szellemű tanácskozásnak lehettünk résztvevői. . i do.gvz^k nagy számban való véleménynyilvánítása az üzemi demokrácia való­ságos működéséről is tanús­kodik. A cigaretta-csomagoláson igen sokféle gondról, prob­lémáról, igényről szóltak a dolgozók. Legtöbben a csomagoló anyagokban a feldolgozás során jelentkező problémá­kat vetették fel, kérték to­vábbá, hogy a szeptember 1-től megemelkedő utazási költséget utólagos elszámo­lásra előlegezze meg a vál­lalat, mert fizetés előtt eoo- dot jelent a családnak ennyi pénzt az elszámolásig nél­külözni. A víztakarékosság érdeké­ben javasolták automata öblítőcsapok felszerelését és még jónéhány más kér­déssel foglalkoztak. A cigaretta-előkészítési üzemrészben a karbantartás eredményeit és hiányosságait vitatták meg, továbbá azt a körülményt, hogy a közel­múltban lényegesen válto­zott a feldolgozási technoló­gia. Az üzemrész két szocia­lista brigádja további tár­sadalmi munkát ajánlott fel. A cigarettagyártás dolgo­zói is — hasonlóan a társ­osztályokhoz — az év el­múlt időszakának értékelése mellett elsősorban a jövő feladatait beszélték meg. A termelés napi apróbb- nagyobb problémái mellett a vágatraktári dolgozók rosszabbá vált munkakörül­ményeikre Kértek orvoslást. — bm — Brigádjaink életéből Szocialista brigádjaink 1983. augusztusig ismét meghosszabbították a szovjet folyóiratok megrendelését. A vállalati és a KISZ- szervezet előfizetésével együtt 97 példány Szovjet­unió, 109 példány Lányok Asszonyok, 90 példány Fák­lya, 12 példány Szputnyik, 6 példány Szovjet Irodalom folyóirat került megrende­lésre több mint 21 ezer Ft értékben. ★ Űj munkabrigád alakult az óvoda területén 8 fővel, melynek vezetőjévé Bakó Istvánnét választották. így szocialista brdigádjaink szá­ma 48-ra emelkedett Öröm­mel vettük aiz új brigád megalakulását és sikerekben gazdag brigádéletet kivá­rnunk az elkövetkezendő évekre. ★ Az Alkotmány ’74 Szocia­lista Brigád rövid határidő alatt — sok többletmunká­val — elkészítette a szenes papíirfilterxúd előállítására alkalmas berendezést. ★ A filtergyártási osztályon két műszakban 15 fő rész­vételével KISZ-műszakot tartottak, melynek bevételét — a Czeczei Éva Szocialista Brigád kezdeményezésére — a margitszigeti Üttörő Sta­dion újjáépítésére ajánlot­ták fel. A műszak alatt 2292 ezer db acetát és 392 ezer db papír filterrudat állítottak elő. ★ A Mező Imre Szocialista Brigád ez évben már máso­dik alkalommal segített a Hajdú-hegyi Szociális Ott­hon lakóinak, most a szén- tároló építésénél a beton­alapot készítették el, 35 óra társadalmi munkával. Jakub Arnoldné m unkaverseny-felel ős Vezetők munkavédelmi vizsgája Az egészséges' és biztonsá­gos munkavégzés feltételé- nek megteremtése, biztosítá­sa a munkáltató feladata. Ezek gyakorlati végrehajtása a munkahelyi vezetők fel­adatkörébe tartozik. Az, hogy egy munkahelyen munkavédelmi szempontból milyen, körülmények ural­kodnak, nagymértékben függ az illető vezető szakmai és munkavédelmi ismeretétől, fegyelmezettségétől, nem utolsó sorban emberségétől. Eranek egyik fontos feltéte­le a munkavédelmi jogsza­bályok ismerete, illetve a jogszabályokban meghatáro­zott előírások betartása és betartatása. A MÉM-rendelet értelmé­ben valamennyi vezetőnek (igazgatótól csoportvezetőig) vizsgát kell tennie munka- védelmi ismeretekből. A ma­gasabb vezetőállású dolgozók (igazgató, igazgatóhelyette­sek) már korábban, ez év márciusában minisztériumi vizsgabizottság előtt tettek eleget — sikeresen — ezirá- nyú kötelezettségüknek. A vállalat közép- és alsószintű vezetőbeosztású dolgozói (ősz. tályveaetatől csoportvezető­ig), — 131 fő — vállalati vizsgabizottság előtt álltak számot munkavédelmi felké­szültségükről, eredményesen. A k övetelményszint — te­kintettel arra, hogy a jelen­legi munkavédelmi jogsza­bályok szerint a munkavé­delem állami feladat, a ter­melés szerves része — ma­gas szinten határoztuk meg. Ennek ellenére az értékelés- nól örömmel állapítottuk meg; hogy a vizsgára köte­lezett dolgozók a közepes­nél jobb eredménnyel vizs­gáztak. El kell még mondani, hogy a vizsgára valamennyi veze­tőbeosztású dolgozó lekiis- meretesen felkészült, azaz pontosan, kellő komolysággal és fegyelmezetten vett részt. Az_ a munkavédelmi isme­retanyag, melyről vezetőbe­osztású dolgozóink számot adtak, a jövőben garancia lehet arra, hogy vállalatunk­nál a munkavédelmi szabá­lyok be nem, tartása, tarta­tása, vagy figyelmen kívül hagyása miatt baleset ne következzék be. tatás ezzel még nem feje­ződött be. Hátra van az olyan fizikai munkakörben foglalkoztatott dolgozók vizs­gáztatása (kb. 180 fő), akik saját vagy mások testi ép­ségét különösen veszélyezte­tő munkakörben dolgoznak. A vizsgáztatásra ez év IV. negyedévében kerül sor. A munkavédelmi vizsgáz- Várkonyi József A Philip Morris péssel dolgoztunk, augusz­tusban viszont in—13 fő'-e! a tervezett alatt volt a lét­szám. Ez, részben az év eleji túllépés kompenzálása miatt szükséges, ugyanakkor ez a létszámhelyzet többnyire természetes módon alakult így, a nagyszámú kilépések következtében. A létszámhiány augusz­tusban már gondot okozott a termelésben (a nagyszámú többletlétszám az év elején sajnos nem volt elég haté­konyan foglalkoztatva), így létszámcsoportosításra került sor. Az alkalmazotti illetve a nem közvetlenül termelő területekről augusztus végé­ig 12 fő került át a termelés­be, ahol ez komoly segitsé- get jelentett. Létszámgaz­dálkodásunkban szeptem­berben is — az elmenők pótlása mellett — meghatá­rozó lesz az átcsoportosítás­sal történő létszámbiztosí­tás. Éves szinten a tervezett létszámra állunk be, ami jelenleg — az I.—VIII. hó­nap átlagában — még min­dig 2 fős túllépést mutat. ANYAGGAZDÁLKODÁ­SUNK sem mentes a gon­doktól. Az importanyag kor­látozás igen komoly problé­mát jelent. Sok a termelési program-módosítás, azért, hogy a termelés ne álljon meg rövidebb időre sem, hi­szen ez jelentős veszteséget jelentene. Dohányanyag- felhasználásunkban úgy tű­nik augusztus végére túlju­tottunk a krízisen. Az öt hónap óta tartó do­hánybedolgozás augusztus végére megállt és augusztust már „csak” 1,4 tonna do­hány bedolgozással zártuk úgy, hogy a hónap utolsó napjaiban már megtakarí­tás is jelentkezett a fajla­gos felhasználásban. BÉRGAZDÁLKODÁSUNK a fenti gazdálkodási muta­tók — főleg a nyereség ne­hézkes alakulása miatt — kissé óvatos kell, hogy le­gyen. Az eredetileg tervezett 7,3%-os bérszínvonal-növe­lés nyereségigénye minimum 93 miliő forintos éves nye­reség, s ettől augusztus vé­géig időarányosan elmarad­tunk. — Bárdosné dr. — Túl vagyunk az év két­h Í? '•’•). ^kr-jr-iojr pllonÓl’? nem mondhatjuk, hogy gaz­dálkodásunkat reprezentáló gazdasági mutatók a végle­ges kialakulás irányában mutatnak. A termelés mennyiségileg kissé meghaladja a progra­mot. FILTERES CIGARETTÁ­BÓL 100,7°/o-os a teljesítés, szerkezetileg azonban au­gusztusban sem sikerült — importanyag hiánya miatt — a licenc-cigaretta lema­radásunkat behozni. Ennek kedvezőtlen hatása érződik a termelési érték, az árbe­vétel, és a nyereség prog­ramtól való elmaradásában, s ezek következménye, hogy a jövedelmezőségi, haté­konysági és termelékenységi mutatók sem érik e1 " ter­vezett szintet. A SZIVARÁGAZATON augusztus hónapban a He­vesi dohány válogatása folyt. A mennyiségi teljesí­tés itt a programszerű, 165 tonnát válogattak el a hó­nap végéig. Az exportkiho- zatal és a világos kihozatal azonban nagyon alacsony, sok a viharkáros dohány és emiatt az elmúlt évekhez viszonyítva növekedett a válogatási veszteség. LÉTSZÁMGAZDÁLKO­DÁSUNK több kényszerha­tás jegyeit viseli magán. Az éves termeléshez eredetileg 992 fős állományi létszámot terveztünk. Az első negyed­évben mintegy 20 fős túllé­cég vezetői gyárunkba látogattak, ahol dr. Domán László igazgató vezetésével a gyár vezetői adtak tájékoztatást te­vékenységükről. (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents