Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1982-00-01 / 8. szám

Barátaink életéből Szovjetunió Vetélkedő A VI. forduló megfejtései: A gép megbízhatóságának a rossz út a próbája. 1981 nemcsak a tőkés országok számára volt nehéz év. Bo­nyolultgazdasági helyzet ala­kult ki a Szovjetunióban is, amit még fokozott a rossz termés. Ennek ellenére a Szovjetunió 1981-ben egészé­ben véve jó gazdasági ered­ményeket ért el. Az ipari termelés például 3,4 száza­lékkal, míg a fejlett kapita­lista országokban egészében véve 0,8 százalékkal emel­kedett, Angliában viszont 6 százalékkal, Franciaországban 5, Olaszországban 2 száza­lékkal csökkent. Végső soron azonban a do­log nem ezeken a százaléko­kon múlik. A növekedési ütem felgyorsulásának vagy lelassulásának okai külön­bözők lehetnek. Így a ter­melési szerkezet gyökeres át­alakításának és az extenzív gazdálkodási módszereikről az intenzív módszerekre való áttérésnek a viszonyai kö­zött, ami a Szovjetunióban napjainkban van, a fejlődés üteme nem is lehet túlsá­gosan gyors. Elvi jelentőségű, hogy a Szovjetunió 1981 folyamán 3,3 százalékkal növelni tud­ta az égy lakosra számított reáljövedelmet. Fontos, hogy a szovjet állam, szembeke­rülve a gazdasági nehézsé­gekkel, leküzdi azokat aszo­ciális keret megnyir­bálása nélkül. Lényeges ki­emelnünk a Szovjetunió ál­lami költségvetésében a szo­ciális intézkedésekre és a honvédelemre fordított ki­adások arányát. Ma ez 6:1- hez és állandóan a szociális programok javára növek­szik (1982-ben az ezekre for­dított összeg 4,9 milliárd ru­bellel nő). Milyen is hát a Szovjetu­nió gazdasági helyzete 1982 első hónapjaiban? A startra mint látjuk, nem a legked­vezőbb körülmények között került sor. Elősizör is meg kell birkózni a tavalyi év negatív következményeivel. Ráadásul erősödik más té­nyezőknek a hatása, amelyek megnehezítik az ország gaz­dasági fejlődését a nyolcva­nas években. Közéjük tar­tozik elsősorban a demográ­fiái okok által kiváltott mun­kaerő hiány; továbbá nyers­anyag, ezen belül az ener­giahordozók nagymérvű megdrágulása annak folytán. — Maga 12 év óta egyszer sem volt beteg — mondja a főnök a könyvelőnek. — Eb­ből látom, hogy nincs elég­gé kihasználva! ★ — Tulajdonképpen mi lett abból a szoknyavadász Leo. p óidból? — Most már öreg és meg­őszült. Már csak lefelé a lej­tőn fut a nők után. ★ — Főúr, ez a bécsiszelet jéghideg! — ön tévedésből bizonyá­ra a tegnapi étlapot olvasta! ★ — Hilde, annyira szeret­ném elcsábítani magát. — Ettől eltiltott az orvos. — Talán fertőző betegsége van? — Nem, hanem az orvos a férjem! ★ — Ennek a kávénak po­csék íze van — panaszkodik reggelinél Emil Engelmann, újságba temetkezve. — Tudom, drágám, hogy nem szereted a sót a kávé­ban. De egyszer már hallani akartam a hangodat! ★ Valaki megkérdezi az öreg juhásztól: „Azután hány bir­hogy a kitermelés fő köz­pontjai a gyéren lakott és nehezen megközelíthető észa­ki és keleti körzetekbe (kü­lönösen Szibériába) helye­ződtek át; végül a környe­zetvédelmi kiadások elkerül­hetetlen növekedése. Ide kell számítanunk még azt a kö­rülményt, hogy a működő vállalatok jelentős része korszerűsítésére, következés­képpen további beruházá­sokra szorul. Ezekből a feltételekből ki­indulva a Szovjetunió 1982. évi gazdasági és szociális fejlesztési állami tervében a növekedés ütemének csökke­nését irányozták elő, mint ahogy ezt a terv megvitatá­sa során L. I. Brezsnyev megállapította. így a nemze­ti jövedelemnek 3 százalék­kal, az egy lakosra számí­tott reáljövedelemnek 2,1 százalékkal kell növekedniük. Emellett azonban a terv szi­gorúan reális lehetőségekből indul ki. Persze, a gazdaság fejlődésének jövőjét, még a legközelebbi jövőt is ma­tematikai pontossággal (ki­számítaná nehezebb, mint egy űrhajó pályáját.. Ennek ellenére a Szovjetunióban az utóbbi években a tervfelada­toktól való eltérések általá­ban nem haladják meg a 2—5 századot. S ez a Szov­jetunióban folyó állami ter­vezés egyik döntő előnye. A Központi Statisztikai Hi­vatal adatai szerint az 1982- es esztendő startja megerő­síti ezt a tendenciát. így a szovjet ipar januárban egé­szében véve teljesítette a ter­vet. egyes mutatókban pél­dául a földgázkitermelésben túl is szárnyalta a tervmu­tatókat. Az előirányzott mennyiségen felül ki termeit 600 millió köbméter földgáz egyebeik közt kompenzálja a széntermelés némi csökkené­sét, ami a rossz bányászati- geológiai feltételekkel függ össze. A Szovjetunióban 1982- ben 14 ipari minisztérium és főhatóság (köztük az összes gépgyártó tárcák) áttértek az intenzifikálás programjá­nak megfelelő új tervezési rendszerre. S jellemző, hogy ezekben az ágazatokban a gazdasági mutatók minőségi­leg megjavultak. így a terve­zettnél több iparú robotot, automatizálási és számítás- technikai eszközt sikerült máris gyártani, ami lehető­kája van a nyájban?” „Azt nem tudom. Valahányszor elkezdem számolni, mindig elalszom!” ★ A skót egy léggömböt hoz haza a két gyerekének. Ün­nepélyesen nyújtja át nekik az értékes ajándékot és fi­gyelmezteti őket: — Nesztek, de azután szé. pen osszátok el! ★ Ottokárnak azt mondja a felesége: — Azt írja az újság, hogy a legtöbb baleset a konyhá­ban fordul elő! — így van, és nekem azt mind meg kell ennem! ★ Meier úr hosszabb idő után ismét elmegy a borbélyhoz, aki így szól: — Ügy látszik, ritkább lett a haja. Egyáltalán használja még a hajvizünket? — Nem — válaszolja Mei­er úr — magától hullott ki. ★ A gyűlésen a félelmetesen sokszor és hosszan beszélő szólal fel. Az egyik résztve­vő odasúgja a szomszédjá­nak: — Nem tudom, tegnap va­lahogy jobb volt. — De hiszen tegnap fel sem szólalt! — Na, épp azért! vé teszi a nehéz és kevés­bé termelékeny kézi munka kiszorítására készült prog­ram gyors teljesülését. Ez vi­szont segíti a munkaerőhi­ány enyhítését. S végül a tervezettnél gyorsabb ütemben növekszik a tömegfogyasztási cikkek gyártása. így a kulturális és háztartási rendeltetésű cik­kek átlagos napi előállítása a tavalyi évhez képest 7 szá­zalékkal, ezen belül a tv. ké­szülékeké 5 százalékkal, a bútoroké 7 százalékkal nő. Éppen ez az árucsoport ör­vend megnövekedett fogyasz­tói keresletnek. Az eddigi jelzések arról tanúskodnak, hogy a szov­jet gazdaság tartja a terv­ben 1982-re előirányzott ütemet. + Nagy sikert értek el a frunzei Kirgiz Tudományos- termelési Állattenyésztő Egyesülés nemesitől. 'Az ál­lattenyésztőkkel közösen új hús- és gyapjúbirka fajtát tenyésztettek ki, amely al­kalmazkodik Kirgizia, sajátos feltételeihez. A birkák gyap- ja hosszú, minden nyírásnál kilenc kilogrammnyit is le lehet vágni egy-egy állatról. A húsuk ízletes és igen táp­láló. Súlyuk eléri a 120, sőt 160 kilogrammot is. Ezek az állatok hosszú vándorutat tesznek meg a jó levegőjű, dús fű borította magaslati legelőkön. Halétel ma is csak nagyon ritkán szerepel a mongol család étrendjén, és a ha­gyomány tisztelő mongol íz­lés számára nagy önmegtar­tóztatásba kerül, hogy meg­birkózzon vele. Az ürühús. ból készült ételeket ellenben nappal és az éjszaka bár­mely órájában szívesen fo­gyasztják. A hallal szemben táplált ellenszenvnek megvarrnak az okai. A legenda szerint Dzsingisz kán egyik hadjá­rata során a Szelenga folyón is kénytelen volt átkelni, és? ekkor szörnyű viharba ke­rült. A hatalmas villámcsa­pások és az özönvízszerű eső állítólag alaposan meg­tépázta a harcias hordáit. Ebből az időből, mint az öreg, mongol dolgozó parasz­tok mosolyogva mesélik, származik az a babona, amely szerint a víz, mind­azzal együtt, amely benne úszik, szerencsétlenséget hoz. A mongol vizek halállománya A Mongol Népköztársaság folyóinak és tavainak hal­gazdasága eddig valóban csaknem érintetlen maradt. A legközelebbi években azon­ban ez valószínűleg megvál­tozik. Az ország nemcsak az ételkínálatot akarja bővíteni, hanem belátható időn belül értékes halakat is akar ex­portálni. Ehhez kedvező fel­tételek vannak. Mongóliá­ban több tucat tó van; össz­területük 1,5 millió hektár. Ide tartozik az Uvsz és a Hövszgöl, amelynek területe 3424, illetve 2616 km2. A vízrendszer összesen 50000 kilométer hosszú. Sok tónak és folyónak gazdag a halál­lománya — lazac, tokhal és más értékes halak, de csu­ka, harcsa, csapó, sügér, kö- vicsik és számos pontyféle hal is előfordul. Összesen több mint 70 halfajtát mu­tattak ki. Az új értékes fajták meg­honosítására irányuló mun­kák is nagyjelentőségűek. így például a híres bajkali mulamairénat, amelyet a hal- kedvelők az egyik legfino­mabb inyencfalatként dicsér­nek — a Hövszgöl-tóban je­lenleg sikeresen szaporítják. Néhány év múlva állítólag elkezdődhet a fogása. A közeOműltban egy további 1. Arany János szobra, Stróbl Alajos műve. A szobor talapzatát Schike- danz Albert tervezte, a mellékalakok Toldi Miklóst és Piroskát ábrázolják. 2. Mozart: Don Juan — Le­porello áriája. 3. Ocskay László kuruc bri- gadéros. 4. Gluck: Orfeusz — opera Offenbach: Orfeusz az al­világban — operett Peri: Euridice — opera Monteverdi: Orfeo — ope­ra Sztravinszkij: Orpheus — balett Liszt: Orpheus — szim­fonikus költemény Rilke: Orpheus — szonet­tek Tenesse Williams: Orfeusz alásizáll — dráma, stb. 5. Vörösmarty: Csongor és Tünde. 6. Weismüller, Párizs, 1924. 7. Delibes, — Sylvia, Lakmé, Naila, Magyar románc, A király mondta stb. 8. A kakukktojás: A szuzai menyegző. Sütő András drámája ugyanis nem az 1848—49-es szabadságharc­ból merítette témáját, az összes többi felsorolt mű viszont igen. 9. Neil Armstrong. 10. Kühnel Pál, Packk Já­nos, Hild József 11. Andorra la Vella, Bécs, Belgrád, Bern, Bonn, Ber­j elöntés is feltűnést keltett: eszerint sikernek tekinthető az a kísérlet, hogy az észa­ki Jeges-tenger partközeié­ből származó, ízes húsú és jól szaporodó egyik halfaj­tát Közép-Ázsiábán megho­nosítsák. Mongólia három megyéjében halgazdasági üzemek létesítését kezdték meg. A Hövszgöl tavon 1984-ig ipari jellegű halsza­porító létesül. A jelenleg évente csupán néhány száz tonna halzsákmány az évti­zed vége felé valószínűleg a tízszeresére növekszik. A sumérok nemcsak rabszolgákkal dolgoztattak A sumérok hatalmas álla­ma, amely 44 évszázaddal ezelőtt a Tigris és az Eufrá- tesz között terült el, csak részben volt rabszolgatartó —, erre a következtetésre jutottak grúziai orientalis­ták, akik ékírásos táblákat és más dokumentumokat fejtettek meg. A sumér ideogrammákkal írt szövegek adatokkal szol­gálnak földművesekről, akik egy állami gazdaságban dol­goztak; elképzelést adnak a parasztok és az irányító sze­mélyzet kizsákmónyolásának és bérezésének formáiról és jogi dokumentumokról. Kiderült például, hogy a régi sumérek társadalma szabad polgárokból állt, akik elszegődtek különböző mun­kákra, különösein aratás ide­jén. Rabszolgamunkát igen korlátozott mértékben vet­tek igénybe, inkább csak a nők körében, akik mint szö­vőnők dólgoztak. Az A-vitamin szerepe Az utóbbi hónapokban megjelent több orvosi tár­gyú cikkben azt olvashat­juk, hogy az A-vitamin állí­tólag védelmet nyújt bizo­nyos rákbetegségek, elsősor­ban a tüdőrák ellen. Való igaz, hogy a tüdőrákban el­hunytak boncolásaikor azt tapasztalták: vérsavójukban abnormálisán alacsony az A-vitamin. öt svájci orvos (Stahelin, Buess, Rösel, Widmer és Brubacher) mégis arra int, hogy vizsgáljuk felül ezeket lin, Bukarest, Brüsszel, Dublin, Hága, Helsinki, Koppenhága, kiszabon, Luxembourg, Monaco, Os­lo, Nicosia, Prága, Reyk­javik, Vatikán, San Mari­no, Stockholm, Szófia, Ti­rana, Vaduz, La Valetta, Varsó 12. Korábban nem voltak ott: Bocskai István, Bethlen Gábor. Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Akiket leváltottak: I. Feirdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót, Ferencz József A verseny végeredménye a következő: 1. Marie Curie brigád 240 pont 2. Martos Flóra brigád 219.5 pont 3. Egri Csillagok brigád 213.5 pont 4. Brunszvik Teréz — csapat 194.5 pont 5. Korach Mór brigád 116.5 pont 6. Komarov brigád/ 113.5 ppnt Ez a hat csapat jutott a szó­beli döntőbe, amit majd az új szociális épületben fogunk lebonyolítani. A további sorrend: 7. —8. Czeczei Éva brigád Szamuely Tibor brigád 9. Ankli József KISZ alap­szervezet 10. Béke brigád — jg — az adatokat. Szív- és érrend­szeri betegségekben elhuny­tak boncolásakor azt tapasz­talták, hogy vérsavójukban az átlagosnál jóval maga­sabb az A-vitamin tartalom. Egyébként gyomorrákos be­tegek esetében tapasztalták a legalacsonyabb A-vitamin szintet annak ellenére, hogy e betegek étrendjét magas A-vitamin tartalmú ételek­ből állították össze. Ügy tű­nik hogy, az A-vitamin nem nyújt egyetemleges védel­met, hiszen a szív- és ér­rendszeri betegségben meg­haltak szervezetében igen magas százalékban található. Az is tény, hogy a rák ki­alakulásának más okát kell kutatnunk, nem elegendő beérnünk azzal a magyará­zattal hogy a rákos betegek szervezetében általában ala­csony az A-vitamin szint. Normál A-vitamin fogyasz­tása esetén is megbeteged­het valaki például gyomor- rákiban./ Ezzel a gipsszel úszni is lehet A törést szenvedett sporto­lónak a kezét vagy a lábát gipsz helyett egyfajta külön­leges kötéssel látják el. Az új „gipszelés” számos előny­nyel rendelkezik a hagyo­mányossal szemben: köny- nyeb, rögzíti a törést, de a pácienst nem kényszeríti mozdulatlanságra, lehetővé teszi, hogy fürödjék és tu­soljon, ússzék vagy hidrote­rápiás kezelésben részesül­jön. Mindezek után a „be­gipszelt” végtagot közönsé­ges hajszárítóval kell meg­szárítani. Ily módon lehető­vé válik a sérült végtag fo­kozatos rehabilitációja. A scotch cast tape 30 szá­zalékkal könnyebb mint a gipsz. Pontosan úgy helyezik a törött végtagra, mint a fás lit. Vízzel érintkezve fo­kozatosan megkeménykedik: fél óra alatt teljesen merev­vé válik, és formáját nem változtatja. Porózus, tehát lehetővé teszi a bőr lélegzé­sét, ily módon csökkenti az esetleges bőrritációk előfor­dulását, illetve enyhíti azok lefolyását. A pillanatnyilag csak a sportolók számára biztosított új anyagot poliuretán mű­gyantával impregnált üveg­szálból állítják elő. HUMOR Érdekességek, furcsaságok Hírek ŰJ SZOCIALISTA BRI­GÁD ALAKULT. Az óvoda területén dolgozók szocialis­ta brigádot alakitattak. Az új brigád 8 fővel kezdett munkához, vezetője Bakó Istvánná óvónő. ★ 25 ÉVES JUBILEUMI JUTA- LOM-ban részesült a közel­múltban hat munkatársunk. Többségűik megszakítás nél­kül vállalatunknál tötötte el a negyedszázadot. Jutalomba részesült: Bodnár Józsefné, Kocsis József, Kun László, Rákos József, Liptai And- rásné és Várhegyi Lászlóné. ★ VÉRADOK JUTALMA­ZÁSA. A rendszeres véradók jutalmazására került sor a közelmúltban. Tízszeres vér­adásért 6 fő, míg tizenötszö­rös véradásért 3 fő kapott jutalmat a vállalat vezetésé­től. GAZDAG PROGRAMOT ÍGÉR A , MŰSZAKI—KÖZ- GAZDASÁGI HETEK-” ren­dezvénysorozata. A tudomá­nyos egyesületek változatos programmal jelentkeztek az október 5. — november 3. között megtartandó „Műsza­ki-Közgazdasági Hetekre”. A MÉTE Dohányipari Szakosz­tálya ezévben is megrendezi a „Dohánytermelők és ciga­rettagyártók ankétjét”. ★ i Szeptember elsején látoga­tást tett gyárunkban Walter Thoma úr, a Philip Morris cég svájci központjának el­nöke, munkatársainak kísé­retében. Az elnöknek ez volt első magyarországi látogatá­sa, s ennek időpontja éppen egybeesett az egri Marlboro- gyártás megkezdésének négy­éves évfordulójával. A Philip Morris cég és az Egri Dohánygyár vezetőinek tárgyalásán részt vettek a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, a Ma­gyar Külkereskedelmi Bank és a MONIMPEX Külkeres­kedelmi Vállalat képviselői is. A megbeszélésen a licence- eladó és licence-vásárló part­nerek összefoglalták az eddi­gi eredményeket, a gyártás során és a forgalmazásban szerzett tapasztalatokat, érté­kelve azt is, hogy ma már két Philip Morris -terméket állít elő vállalatunk, s mint az értékelésből kiderült, az elvártnak megfelelő minő­ségben. A múlt és a jelen eseményeinek összefoglalása után a jövőről, a tervekről esett szó, s vázolta mindkét fél az elképzeléseit: A köz­vetlen jövőt 1982 még hátra­levő hónapjai jelentik, me­lyek során még egy nagyobb mennyiségű Martborot kell legyártanunk, amihez a köz­vetlen feltételek már adot­tak. A távolábbtakintés az 1983. évi várható gyártási program és az ehhez kapcso­lódó igények megbeszélésé­vel kezdődött, de az elkövet­kezendő években folytatan­dó és kívánatos eyüttműkö- dés is teret kapott. Ennek során a két legfontosabb kérdés a licence-program to­vábbi bővítése és a licence- gyártás díjának magyar do­hány exportjával történő ellentételezése volt. EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lapja. Felelős szerkesztő: KAPOSI LEVENTE Telefon: 13-644 Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési díj egy évre 18 forint. Egri Dohánygyár, tel.: 11-411 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Eger, Beloiannisz u. S. — 3306 Készítette: a Révai Ny., Egri Gyáregysége Eger, Vincellériskola u. s. 6 DOHÁNYGYÁR Felelős vezető: vüjCsek janos

Next

/
Thumbnails
Contents