Egri Dohánygyár, 1979 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
( mMMWMWM&S WÉMWM ^ Elkészült a féléves mérleg, és ezért néhány sorban, egykét kiemelt. lényegesebb szám ismertetésével szeretnék visszatérni I. féléves munkánk értékeléséhez. Bázis eredményünk, az idei árszintre átárazva (amelyet a januárt fogyasztói és egyúttal termelői árváltozás indokol) 42,6 MFt. Ez azt jeleníti, hogy 1979. I. f. évében elért 47,2 MFt-os eredmény 10,8 %-ois túlteljesítést jelent. Ez annak ellenére következett be, hogy dohányipari termékeink árbevétele 11,1 MFt-tal csökkent. Tehát az eredménynövekedést csak az önköltség jelentős csökkentésével lehet elérni. Ha eredményváltozásnak csak a leglényegesebb elemeit akarjuk 'kiemelni, akkor a következőket említhetjük: — növelte az eredményt: dohányanyag-m^gtiakarítás, dohánytonnaegyságár-csökkenés, termelési volumen növekedése, a fel nem osztott költségek, és üzemi általános költségek csökkenése. — csökkentette az eredményt: filterrúd hossznövekedés, termelési adó változás (a füstszűrös Symphonia celofánozásának elhagyása miatt). JAVULT Készletgazdálkodásunk javult az előző év hasonló időszakához képest. Forgóeszköz-készleteink átlagos állománya 166 545 eFt, amji a bázishoz viszonyítva csaknem 121 MFt csökkenést jelent. Ezek után tekintsük át az eddig eltelt hét hónap termelési eredményeit. Filteres cigarettából 3839 Mdb-ot állítottunk elő. Ez a féléves túlgyártás ellenére elmarad a (bázistól, hiszen azr éves nagykarbantartás miatti leállás ebben az évben július hónapban történt, így ennek a hónapnak a termelését csökkentette. Az elmaradás nem jelentős, mindössze 0,2 %. A tervezett mennyiséget túlteljesítettük 5,8%-kal, és a programozott mennyiséget is 0,9%-kal. Szivar termelésünk még most is lényegesen ehnarad valamennyi hasonlítási alaptól. A .16,4 Mdb-os termelés 21,6%jós lemaradást jelent a bázistól, 15,9 %-ost a tervtől, és 4,2 %-osf a programtól. Ennek ellenére a fogyasztói piacon hiány mem keletkezett, mert az ipar készleteiből fedezni tudta a termeléskiesést. Készáru termelési értékünk 568 MFt, 4,1 %-JkaL meghaladja a tervet és 0,7 %-fcal a programot. A termelés és a termelési érték arányának eltérését egyrészt az eltérő fajtaösszetétel okozza, másrészt a szivar termelés lemaradása. (Ennek okáról — a fogyasztói igények változásáról — az előző számunkban már írtam.) Terméksoros termelési értékünk 24 619 eFt. Ez elmaradás a 'bázistól, de meghaladja a tervezett és programozott mértéket. Létszámunk a tervezettnek megfelelően alakult. A 'bázishoz viszonyított 30 fős csökkenést beterveztük. A tervezett 1062 fős létszámmal szemben az I—VII. havi átlagos létszámunk 1061 főre alakult. KEDVEZŐ Termelékenységi mutatóink egyértelműen kedvező képet mutatnak. Az egy főre eső termelési érték 535.851 Ft, amíi a tervhez 104,2 %-ra alakult. Az egy főre eső terméksoros termelési érték mutatója 23 204 Ft, szintén a tervhez mérve 103,1 %-os teljesítést mutat. Előreláthatólag augusztus 6-án megindul a Hevesi dohány válogatás, tehát mire e sorok megjelennek, már javában folyik ez a munka. Munkaversenyvállalásaink teljesítéséről lapunk más helyén részletesen olvashatnak tisztelt olvasóink. TAKÁCS GYÖRGY üzemgazdasági csop. vez. A körülményekhez alkalmazkodva I ' Egyetlen ország sem tudja magát függetleníteni a világgazdasági körülményektől. Minden államnak parancsoló szükségessége, hogy kisebb, vagy nagyobb mértékben részese legyen a nemzetközi munkamegosztásnak. Mindez hatványozottan vonatkozik hazánkra, amely ezernyi szállal kapcsolódik a I külső körülményekhez. A magyar gazdaság valósággal ráutalt a nemzetközi munkamegosztásra, hiszen a legtöbb alapvető energia- hordozóból és nyersanyagból behozatalra szorulunk. Exportunk értékösszege megközelíti a nemzeti jövedelem felét. Tíz termelő ágazat — közöttük a gyógyszeripar, az alumíniumipar, a híradástechnikai eszközök gyártása — termelésének csaknem felét külföldön értékesíti.” A gazdasági növekedés — hangzott el I az MSZMP Központi Bizottsága 1977. október 20-i ülésén — a jövőben még inkább a gazdaságos export fokozásáról, a versenyképes külpiaci értékesítési lehetőségek megterem- , téséből és perspektivikus fenntartásától függ. Í > Ez alapvetően exportra orientált, a külgazdasági feltételekkel számoló fejlesztési politikát igényel, a termelés exporthányadának további növelését teszi szükségessé.. ” Ilyen körülmények között érthető, hogy népgazdaságunk mennyire érzékeny a világ- gazdaságban lezajló minden változásra. A hetvenes évek elejétől kezdve azt kellett érzékelni, hogy a változások mennyire kedvezőtlenül hatnak. Az importált energiahordozók, nyers és alapanyagok jócskán megdrá- í gultak, miközben exportcikkeink egy részét > a korábbinál alacsonyabb áron lehetett csak > értékesíteni, vagy ha a magyar cikkek ára í is emelkedett, az jelentősen elmaradt a fej- < lett tőkés országok által elért áremelkedé- > scktől. ) így népgazdaságunkat súlyos anyagi kár érte, romlott az egyensúlyi helyzete. A KGST- S országokból érkező nyersanyagok és energia- í hordozók költségei is jelentősen növekedtek, , a behozatal lehetőségei pedig a közös erőfe- \ szítések ellenére is korlátozottak. Ebben a helyzetben a magyar népgazdaság előtt is > egyetlen út tárul fel: alkalmazkodni »világ- í gazdasági változásokhoz, gyorsan és hatéko- • nyan. Hazánk csakúgy, mint a többi baráti ország ; hasznosítja a tervgazdálkodásban rejlő lehe- 1 tőségeket. A kedvezőtlen külső körülmények ) tehát nem bénítják meg, nem késztetik te- \ hetetlenségre népgazdaságunkat, hanem még > tervszerűbb, még hatékonyabb munkára, na- S gyobb teljesítményekre serkentik. ;> A pártnak, a kormánynak van világos ( programja arra, hogyan lehet a gazdálkodás ’ színvonalát a mai, megnövekedett követel- i «lényekhez igazítani. Mint azt Havasi Ferenc, ] az MSZMP Központi Bizottságának titkára ■ mondta: „Tartósan dinamikus és kiegyensú- ' lyozott gazdasági növekedés csak a haté- > konyság erőteljes fokozásával érhető el. A > következő időszakban a hatékonyság emel- i kedésének fő forrása a termelési szerkezet ( átalakítása oly módon, hogy megfeleljen ha- ) zai adottságainknak és a nemzetközi feltété- i leknek. Emellett nélkülözhetetlen a meglevő ) tartalékok kihasználása, a rendelkezésre álló \ termelőberendezések és a munkaerő jobb hasznosítása.. Ezekkel az elképzelésekkel túlzás nélkül mondhatjuk, általános az egyetértés. A köz j érdekét szem előtt tartó emberek tisztában ' vannak azzal, hogy a hatékonyság jelenlegi > szintje a megváltozott külső feltételek miatt > ma már nem elegendő. Ennél több kell, ami j megfelelő tervek, ösztönzők, szabályozók , együttes serkentő hatására változhat! Mentusz Károly ) Eredmények — gondok — feladatok Röviden Az év első felének eltelte után elemezve munkánkat megállapíthatjuk, hogy - az alapvető követélményeknek eleget tettünk. Teljesítettük, sőt túlitelj esi tiettük — a Tröszt (kérésére — a termelési tervet olyan termék összetételiben, ahogyan ,a fogyasztók 'igénye megkövetelte. Ez nem volt könnyű feladat elsősorban azért, mert 1979. évi tervünkben minegy 400 millió darab cigarettával kevesebb szerepelt mint az előző évben, s ehhez a csökkentett termeléshez csökkentettük a létszámot is. Vállalásaink (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyanezt a tendenciát kívánjuk követni — lehetőségnek megfelelően — a gyártáshoz használt segédanyagok- vonatkozásában is. 10. 1979. december 31-ig konkrét kidolgozott javaslatot teszünk tröszti szinten a számítógépes alkatrész-megfigyelés lehetőségét illetően a racionálisabb alkatrészgazdálkodás biztosítására. 11. A tröszti szinten bevezetendő DH-munkarendszer elősegítésére egy alapfokú elméleti anyag előkészítését, terjesztését és egy vezető- képzési mintakonferencia megrendezését vállaljuk. A fentieket értékben tekintve: a termelési terv túlteljesítése 38 112 eFt-os termelési értéktöbbletet jelent, a dohányanyag-megtakarítás 2739 eFt-os, a vállalt társadalmi munkabér-értéke 135 eFt. EZ AZ ALACSONY tervezés anna a feltevésre épült, hogy. az 1979. januárt áremelés a cigaretta fogyasztásban visszaesést fog okozni. A tényleges fogyasztás azonban az éveleji nagy visszaesés után viszonylag gyorsain bázis szintre állt, s a tröszt csak elég későn — május végén, június elején —intézkedett a többlet termelés iránt. Első félévi cigaretta termelésünket mintegy 80 millió darab cigarettával teljesítettük túl Románc és füstszűrös Sym- phonia gyártmányokból a fogyasztói igények kielégítése érdekében. Jelenleg lis az a helyzet, hogy a júliusi fogyasztás is lényegesen meghaladja a tervezettet, némileg a bázist is, s ebből már az a következtetés is levonható, hogy a második félévben várhatóan további cigaretta többlettermelésre lesz szükség. A fogyasztás alakulása a termékszerkezetben is váiIsmét jó munkatárstól, értékes embertől búcsúzunk nyugdíjba vonulása alkalmából. Eredményes 28 évet hagy maga után, amely a még itt dolgozóknak követendő példaként szolgálhat. 1951-től, mint munkás folyamatosan az Egri Dohánygyárban dolgozott, 1960-tól, mint függetlenített SZB-tit- kári feladatokat látott el Bárdos Józsefné. Mi kollégák mindannyian őszinte szívvel szerettük, a dolgozók mindenkor számíthattak segítökészségére, a felügyeleti szervek szakmai hozzáértésére. 1951-től szakszervezeti tagként,, 1952-től párttagként, 1971-től az ÉDOSZ-elnök- ség tagjaként, Központi Vetoztatásokat követelt a tervezettnél nagyobb mennyiségben 'gyártunk Románc cigarettát, amely köztudottan alacsonyabb osztályú dohányokból készül, s 'az alacsonyabb minőségű dohányoknál csak különleges figyelemmel lehet betartani a minőségi követelményeket. Az ehhez szükséges műszaki intézkedéseket megtettük és folyamatosan megtesszük. Sikerült biztosítani a cigarettaelőkészítés kéthetes leállását, :ahol nagyon komoly fenntartási, fejlesztési munkákat valósítottunk meg. MOST UTÓLAG AZT is be kell látnunk, hogy ezeket a niagy munkákat nagyon rövid időtartamra terveztük, a munkák volumene olyan nagy volt, hogy az normális körülmények között 3 hetet igényelt volna, szemben a kéthetes leállással. De bízunk abban, hogy a technológusok ' segítségével sikerül ezt a korszerű műszaki megoldást zökkenőmentesen üzemeltetni. Bízunk abban, hogy a jó1 vágatelőkészítés olyan cigarettagyáirtásii alapanyagot fog biztosítani, amelynek zetőségi és Megyebizottsági tagként vette ki a részét mozgalmi munkából. Munkáját elismerő kitüntetései fémjelzik a vállalat háromszoros, az élelmiszeripar kétszeres Kiváló Dolgozója. 1969-ben a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát, 1971-ben a Munkaérdemrend bronz fokozatát nyerte el. Most, hogy mindnyájunk Terikéjétől elbúcsúzunk a jól megérdemelt nyugdíj mellett változatlanul számítunk munkájára és reméljük a mozgalomban szerzett tapasztalatával még hosszú ideig segíti az utódokat. Az 1979. augusztus 2-án tartott kibővített szakszervezeti takács, és bizalmiak hatása a cigaretták minősé- gének javulásában 'is mielőbb megmutatkozik. Elsősorban azt várjuk a ciga- rettaelőkészítés korszerűsítésétől, hogy a kocsány feldolgozás minősége sokat javuljon. A szárítós kapacitás növelésével lehetőség lesz a magasabb nedvességgel történő dohány vágására, aminek következtében egy szálasabb vágatot tudunk biztosítani, s ezzel az elmúlt idők egyik legnagyobb minőségi problémáját: a kihullást meg tudjuk szüntetni, vagy legalább minimálisra csökkenteni. Ezzel biztosítani. lehet a jelenleg magasnak mondható filteres cigaretta selejt tervezett szintre való csökkentését azzal együtt, hogy a 120 imm-es filter- gyártásra történő áttérésből is adódnak minőségi problémák e tekintetben. TERMÉSZETESEN EZEKET a célkitűzéseket csak szorgalmas és figyelmes munkával, dolgozóink egyetértésével, akaratával. a technológiai fegyelem szigorú betartásával érhetjük el s ehhez kérem, a vállalat valamennyi dolgozójának segítségét, becsületes munkáját. — HUSZTI FERENC — főmérnök együttes ülésén Balogh Ká- rolyné az ÉDOSZ főtitkára meleg szavak kíséretében adta át Bárdos Józsefnének a Munkaérdemrend aranyfokozata kitüntetését, dr. Domán László igazgató pedig a 30 — Az Európai Beruházási Bank (EIB) Szíriának 26 millió dollár kölcsönt folyósít, amelyből 530 kilométer hosz- szú utat építenek az ország mezőgazdasági területei és a nyugati városok között. A teljes összegből 21,2 millió dollár futamideje 20 év, kamata évi 7,6 százalék. A maradék 4,8 millió dollár lejárata 40 év, kamata 1 százalék. — Az indiai légitársaságok két Boeing-737 típusú személyszállító gép megvásárlását tervezik. A gépek értéke meghaladja a 75 millió dollárt. — A jugoszláv nemzeti bank új 100 dináros címletű bankjegyeket hozott forgalomba. Az eddigi 100 dtnáros bankjegyek törvényes fizetőeszközként továbbra is forgalomban maradnak. — Mobutu zaire-d elnök felszólította az Otrag nyugatnémet rakétagyárat, hogy szüntesse be tevékenységét az ország területén. Mint ismeretes, az üzem hatalmas területet bérelt Zaire-ban újonnan kifejlesztett rakétáinak kipróbálására. Az elnök azzal éves törzsgárda tagokat megillető aranygyűrűt. A kitüntetéshez gratulálunk, s kívánjuk, hogy Bárdos Józsefné az elkövetkezendő években erőben, egészségben töltse nyugdíjas éveit! indokolta döntését, hogy javítani szeretné kapcsolatait Angolával és Mozambiikfcal, ezek az országok viszont tiltakoztak az Otrag működése ellen. — A norvég partok mellett működő külföldi olajtársaságok tagadták, hogy olajat adtak volna él Rhodesiának és Dél-Afrikénak. A 'norvég olajügyi miniszter nem tartja ugyan kizártnak, hogy az embargóval sújtott országok 'norvég olajhoz jutottak, mert a kőolajat gyakran szabad piacokon is eladták, ahol nem mindig lehet pontosan ismerni a vásárló kilétét. — A nyugatnémet szövetségi kartalühivatól vizsgálatot indított három vezető 'nyugatnémet bank ellen azzal a váddal, hogy megsértették a hivatal kamatpolitika összehangolását célzó előírásokat. — Az év végéig gazdasági összeomlás és bezárás veszélye fenyegeti a híres milánói Scalát, ha az állam nem növeli a támogatást. A Scala az idei évben várhatóan 3,6 milliárd líra veszteséget mutat Mi, szemben az előző évi 1,5 milliárd lírával. — Harmincmillió dolláros, tízéves kötvénykölcsönt vesz fel a nyugati tőkepiacon a lengyel Bank Hamdlowy. A kötvények kibocsátását a francia Banque Nationale de Paris szervezi, a „lebegő” kamat 1,125 százallékkal -magasabb a mindenkori londoni bankközi kamatnál (LIBOR). — Lengyelországban csökkentik az állami tulajdonú gépjárműveknek kiutalt üzemanyag mennyiségét, így -kívánják elérni az idei fel- használás 10 százalékos csökkentését. — Werner, a Keresztény- szocialista Párt vezetője lesz az új luxemburgi kormány miniszterelnöke, valamint a nemzetközi pénzügyekért felelős minisztere. Az új kormány a keresztényszocialisták és a liberálisok koalíciója lesz. A Munkaérdemrend arany fokozatú kitüntetését Balogh Ká- rolyné (balról) ÉDOSZ főtitkár adta át DOHÁNYGYÁR