Egri Dohánygyár, 1979 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA VIII. évfolyam, 8. szám ARA: 1,50 FORINT 1979. augusztus hó Munkaversenyfelhivás az MSZMP XII. kongresszusa és Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére Heves megye valamennyi vállalatához A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1979. június 29-i ülésén elhatározta, hogy 1980 márciusára összehívja a párt XII. kongresszusát. A Központi Bizottság ugyanezen az ülésen megvitatta a magyar népgazdaság idei fejlődésének tapasztalatait, és a további tennivalókat. Felhívta a figyelmet az energia, és anyagtakarékosságra, a gazdálkodás javítására, a tervek maradéktalan teljesítésére. Rámutatott arra, hogy az 1979. éves népgazdasági terv minél magasabb szinten való teljesítése nyújthat csak biztos alapot az 1980-as év és a VI. ötéves tervidőszak munkájához. Minden szinten erősíteni kell a munkavégzés minőségi vonásait, javítani az irányítási munkát. Feltétlenül szükséges a termelési- és termékszerkezet átalakítása, a minden piacon jól értékesíthető, magas technikai színvonalon álló korszerű termékek kifejlesztése és gyártása, valamint a gazdaságtalan termelés visszafejlesztése. Ezek az általános feladatok, amelyek valamennyi gazdasági egységre érvényesek, meghatározzák valamennyiünk — a gépen dolgozó munkás és a vállalati igazgató — további tevékenységének irányát. A fenti feladatok konkretizálására — és különösen végrehajtására —, összhangban a Központi Bizottság ülésének megállapításaival, az MSZMP XII. kongresszusának tiszteletére. Hogyan dolgoznak ma...? A Kandó Kálmán szocialista brigád 1972-ben alakult. Mint villanyszerelő brigád két részre oszlik, a termelést segítő és a felújítási csoportra. A munkaterületük szánté a gyár minden területe, ahol elektromosság található. Fokozott gondot fordítanak a TMK jobb végrehajtására, az általuk gyártott és javított alkatrészekre. Gondoskodnak arról, hogy ezekből az alkatrészekből mindig legyen üzemképes darab az üzemeltető műhelyben. Gondatlanságból és anyagihány miatt a gépek nem álltak, amit a TEK-ada- tok is méltán bizonyítanak. A nagykarbantartás előkészületeiből kivette részét a brigád a cigarettaelőkészítési kapcsolószekrény elkészítésénél. A karbantartás ideje is nagy nagy figyelmet' igényelt, hiszen a tervezett két héttel szemben a cigarettaelőkészítés kivételével egy hetes időtartam jutott a munkák elvégzésére. Az elmúlt évben a Szolnoki Dohányfermentáló rekonstrukciónál is szép munkát végeztek. Itt fejenként 12 óra társadalmi munkát végzett a brigád. Védnökséget vállaltak a szi- vargyártási-ágazat munkahelyi zenéjének zavartalan biztosítására. Negyedévente elvégzik a magnetofon valamint a tartozékaik karbantartását. Vállalatunknál tartott rendezvényeken a hangosítást a brigád társadalmi munkában végzi. Az új öltöző-fürdő biztonságos üzemeltetése érdekében jelzőcsengőket szereltek fel. Következő feladataik között szerepel a dohányválogatás ideje alatt a fonógépek nagyjavítása, valamint az óvoda kialakításánál a villany- szerelési szakmunkák elvégzése. Társadalmi munkájuk jelentős, 280-320 óra között mozog. Szakmájuk és műveltségük fokozására szakmai és szépirodalmi könyveket kölcsönöznek és vásárolnak. Szakszervezeti és KISZ-sze- mináriumokon vesznek részt. Évközben több alkalommal összeülnek és megbeszélik az új alkatrészek és berendezések szerepét és rendelkezését. A brigádtagok üzemen kívül is összetartanak, egymást ügyes-bajos dolgaikban segítik. Több alkalommal voltak moziban, színházban. Az itt látottakat közösen megbeszélték. Az Agria napok keretén belül a Várszínház előadásait megtekintik. Vállalati rendezvényeken a brigád képviseli magát. Közös kirándulásokat szerveznek. Utoljára a Szalajka völgyben, majd a Pécsi Dohánygyárban jártak. A pécsi tapasztalatcserét összekötötték a város környéke nevezetességeinek megtekintésével. A tavaszi BNV-t többen megnézték. A vállalati MHSZ munkájában egy brigádtag - eredményesen tevékenykedik, ahol 1978-ban első helyezést ért el. Egyik brigádtag a siklórepülő klub tagja, itt rendszeresen versenyez. Az előző évben két brigádtag esküvőjén, valamint családi ünnepek alkalmával együtt volt a brigád. Sajnos a brigádból két fő hosszantartó beteg. Róluk sem feledkeznek meg, rendszeresen látogatják őket és tájékoztatják a benti életről, eseményekről. Nyugodtan1 elmondhatjuk, hogy együtt a brigád jóban- rosszban. Az eddig elért eredményeket, az aranykoszorús szocialista brigádplakett kitüntetést közös munkával érték el, melyhez szívből gratulálunk. Jakub Arnoldné Szocialista munkaversenyt hirdetünk Munkaverseny-felhívásunk célja, hogy Heves megye vállalatai a XII. pártkongresszus munkáját, a XI. kongresszus határozatainak maradéktalan végrehajtásával, az V. ötéves tervi feladatok teljesítésével támogassák és járuljanak hozzá népgazdaságunk fejlődését kijelölő új határozatok kiindulópontjainak tisztázásához. Munkaversenyünk meghirdetésével és a vállalások teljesítésével egyben tisztelegni kívánunk HAZÄNK FELSZABADULÁSÁNAK 35. ÉVFORDULÓJA előtt is. Munkaversenyünk eredményeivel hozzá akarunk járulni a vállalati gazdálkodás hatékonyságának növeléséhez. Ezeknek a céloknak az eléréséhez a leglényegesebb eszközöket a következőkben jelöljük meg: — termelési terv túlteljesítése, az értékesítési igények szerint, — önköltség csökkentése, — termékszerkezet korszerűsítése, — a termelés szervezettségének fokozása, — a termékek minőségének javítása, selejtcsökkenés, — anyag- és energiatakarékosság, tőkés import kiváltás, — készletgazdálkodás racionalizálása. A munkaverseny-vállalásunkat 1979. augusztus 15-ig konkretizáljuk s megküldjük az MSZMP Heves megyei Bizottságának, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának, valamint szakmai szakszervezet — ÉDOSZ — titkárságának. Ugyanezt kérjük a versenyfelhívásunkhoz csatlakozó vállalatoktól is. Felhívjuk Heves megye vállalatainak dolgozó kollektíváját, csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz, a vállalati célkitűzések teljesítésével, túlteljesítésével köszöntsük pártunk XII. kongresszusát! A szocialista munkaverseny politikai és gazdasági eredni énjével erősítsük szocialista hazánkat, támogassuk népgazdasági célkitűzéseink maradéktalan megvalósítását! Egri Dohánygyár kollektívája. Ülésezett a műszaki konferencia 1979. augusztus 6-án ülésezett vállalatunk 'legmagasabb szintű, legszélesebb körű üzemi demokratikus fóruma, a műszaki konferencia. Az elnökségben két új arcot láthattunk, akilk elődjük nyugdíjba vonulása következtéiben foglalták, el új beosztásukat, és így helyüket az elnökségben: Bárdos Mik- lósné dr. vállalatgazdálkodási osztályvezető és Bódi Lászlómé szsb-itáltfcár. A műszaki konferencia a szokásos napirend szerint folyt le. A vitában kiemelkedő helyet foglalt el a nagykarbantartás végrehajtása és eredményessége — sőt, mint a határozati pontok közt látni fogjuk írásos beszámolót is kellett készíteniük az illetékeseknek erről — , a létszám alakulása, a miniszter helyettesi levél következtében beállott helyzet. A műszaiki konferencia az alábbi határozatokat hozta: — A kongresszusi mun- kaverseny felhívás alapján 1979. augusztus 13-lig valamennyi területen tartsanak termelési tanácskozásokat a konkrét vállalások megtételére. — Az- előző évek gyakorlatának megfelelően idén is részt kell vennli a hevesi dohány válogatásában, a tervben rögzített mennyiség figyelembevételével. Ügyelni kell a minél magasabb export-arány biztosítására. — A segédanyagok minőségének ellenőrizhetősége érdekében minden esetben kérni kell a szállító vállalatoktól, a leszállított anyagokról a minőségi bizonyítványt. — A szociális épület felújítása érdekéiben fel kell venni a kapcsolatot a PM Bevételi Főigazgatóság illetékeseivel az elszámolás megoldására. — Az 1979. évi nagykarbantartás végrehajtásáról írásos beszámolót kell készíteni. Ebben rögzíteni kell a tanulságokat és a javaslatokat a következő karbantartás jobb előkészítésére. — Tanulmányt kell készíteni újabb típusú káttoló gépek beállításának lehetőségéről, illetve beszerzéséről. — A 2-es BW-100-as kazán revízióra történő felkészítése, túMhető cseréje — 1980. június 30-ig kell végezni a saivargyártáson a 4 db bábaggregát teljes felújítását. — Az előkészítési rekonstrukció terveit felül kell vizsgálni. Ebben a munkában vegyenek részt a technológiai területek vezetői ás. A felülvizsgálat alapján kell a további feladatokat végezni. — A dohányipari középvezető-képzés beindítására, illetve segítésére 1979 szeptemberében bemutató vezetőképző konferenciát kell tartani Felsőtánkányban, amelyre a tröszti igények alapján kell meghívni a társvállalatok képviselőit is. — Fel kell készülni a rugalmas munkaidő rendszer bevezetésére az alkalmazotti és egyes nem alkalmazotti munkakörökben. —• Meg keli teremteni a főállású üzemorvos fogadásának technikai feltételeit. Ezzel kapcsolatban felvilágosító munkát kell végezni a dolgozók körében. — A gyártási épület északi és déli homlokzatának idegen kivitelezővel történő felújítása, valamint a még meglévő fa ablakok cseréje fémvázas ablakokra. Ezek voltak a feladatok, amelyeket a jövőben — természetesen, a 'termelési tevékenység mellett — fokozottan figyelemmel kell kísérjünk. Ehhez járulnak még azok a vállalások, amelyeket brigádjaink és szocialista üzemrésizeink tesznek a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. Takács György üzemgazd. cs. v. Vállalásaink Lapzártáig elkészült a vállalat konkrét munkaverseny- vállalása a párt XII. kongresszusa tiszteletére. A munkaverseny-felhívás értelmében vállalásunkat konkrét formában az alábbiakban tesszük meg: 1. A filteres cigaretta termelési tervünk túlteljesítését az eredetileg vállalt 60 millió darabbal szemben 300 milli^ darabbal teljesítjük túl a' fogyasztás igénye szerinti összetételben. 2. A fajlagos dohányanyagfelhasználás bázishoz viszonyított csökkentését 0,5%-ra emeljük. 3. Minőségi mutatóinknál kiemelt termékek minőségi mutatóját 3,68-ra, az egyéb termékek mutatóját 3,55-re emeljük. 4. A Hevesi dohányválogatásnál bázishoz viszonyítva 15%-kal magasabb export- kihozatalt kívánunk elérni. 5. Kongresszusi műszakot szervezünk, amelyen a szocialista brigádjaink részvételt vállalnak 6. A termelési feladatok teljesítésére a nem fizikai dolgozók 45 hetet vállaltak termelőmunkában teljesíteni. 7 A szociális épület átalakítási munkáinál a "szocialista brigádok 3000 óra társadalmi munkát ajánlottak fel. 8. A munkavédelmi tevékenység javítására a szocialista brigádok részére munkavédelmi vetélkedőt szervez a Karikás Frigyes ifjúsági komplex szocialista brigád. 9. Tőkés import anyagcsökkentésére a gépek pneumatikus elemeit az eddig használt tőkés importból származó alkatrészek helyett hazaiakkal helyettesítjük. (Folytatás a 2. oldalon.)